Asfalia: Fear teszt

A point-and-click játékokra sokan nosztalgiával tekintenek vissza, érthető okokból. Bár a játékipar meghaladott műfajként kezeli a 90-es évek nagy zsánerét, azt nehéz elvitatni, hogy még a késő 2000-es években is számos gyöngyszemet kaptunk, amelyek nemcsak narratíva szempontjából kínáltak valami egyedit, de nem ritkán az agyunkat is új módokon tudták  megtornáztatni. Viszont az Asfalia: Fear nem reformálja meg a műfajt, de így sem szabad leírni, ugyanakkor inkább kapudrognak nevezném, mint bármi másnak.

A játék legerősebb eleme az abszolút családbarát történet. Charlie négy kutyusával játszik a parkban, azonban jön egy vihar, és a kutyák megijednek és szétszélednek. Kis gazdájuk a keresésükre indul, ám igen hamar Asfaliában, az érzelmek fantáziavilágában találja magát. Itt ismerkedik meg egy Lily nevű lánggal, aki a játék végéig segítőnk lesz, de kalandunk során találkozunk majd egy kiméra márkival, egy vámpír sajtkéssel, egy hős kalandor szellemével és egy rakás keselyűvel is.

A színes társaságot összeköti a sötétség fenyegetése, ami a világuk pusztulását is okozhatja. Charlie pedig csak úgy juthat el szeretett kiskutyáihoz, ha segít Asfalia lakóinak. A dolog személyessé is válik, mivel a rejtélyes, meglepően gyáva, vérfarkas jelmezes alaknak, akinek a nyomában a pusztulás megjelenik, köze van a kutyái eltűnéséhez. Itt meg kell jegyeznem, hogy egy sokkal explicitebb félelem-tematikát vártam az Asfalia: Feartől, és milyen jó, hogy keresztül húzták a készítők a számításaimat! Az, hogy nem tolják az arcunkba a félelem-bátorság szembenállását, mégis érthetően és érzékelhetően reprezentálja azt, kifejezetten jól áll a játéknak.

Csakúgy, mint a tavalyi Asfalia: Anger esetében, a fejlesztők itt is a stilizált látvány mellett tették le a voksukat, és ugyanazt a rajzfilmes grafikát kapja Charlie mostani kalandja is, mint amit az első játékban is láthattunk. A játékmenet egy végletekig áramvonalasított point-and-click, és ugyan nem igazán kapunk jelölő markereket vagy útmutatást, sőt még küldetésnaplót sem, minden tárgy, amivel interakcióba léphetünk, szem előtt van és logikusan kapcsolódik a leküzdendő akadályhoz. A feladatok listázására egyébként sincs nagy szükségünk, mivel egyrészt a játék tekervényessége ellenére egy lineáris kaland, másrészt ha nem tudjuk a játék futamideje alatt megjegyezni, hogy mit is kell tennünk, akkor a hiba a mi készülékünkben van.

Az Asfalia: Fear ugyanis egy nagyon rövid játék. 40 perc után újra kellett kezdenem, és még így sem mutatott a Steam 3 teljes óra játékidőt. Az újrakezdés egy érdekes, ám nagyon is komoly technikai hiba miatt volt szükséges, ugyanis miután teljesítettnek véltem egy feladatot, kiléptem a játékból. Mikor újra elindítottam, a feladat követelményeit részben kipipálta a játék, de befejezni a küldetésem már nem tudtam újra, és az egyetlen megoldás a hard lock felszámolására a teljes újrakezdés volt. Mivel ez így nagyjából egy bő két órás játéknak feleltethető meg, ezért simán elképzelhető, hogy valaki egy ültő helyében be is fejezi és ilyen hibával nem is találkozik, azonban ez még nem lesz feltétlenül mentség a script és a mentési rendszer sérülékenységére.

Ez a játékidő minimálisan kitolható, ha a történet mellett a különféle apróságokra is figyelünk, mint például a szemét összeszedése az egyik helyszínen, vagy az összes gyertya meggyújtása a másikon. Minden fontosabb tettünkért vagy mérföldkövünkért matricát kapunk, albumunk kitöltését pedig profilszinten nézi a játék, nem pedig végigjátszás szintjén. Az, hogy van-e a játékban annyi, hogy akár többször is nekiüljünk, már egy másik kérdés.

Az Asfalia: Fear egyszerű játékmenete és a kedves, érzelmi intelligenciát fejlesztő története egy igazán remek választás lehet kicsik számára, vagy akár belépőnek a point-and-click műfajba, ám semmiképp sem szabad túlgondolni sem tartalom, sem pedig terjedelem terén. A félelem témáját abszolút nem szájbarágósan járja körbe, így pedig egy minőségi, bátran ajánlható alkotás lett egy a szösszenetnyi cím.

Az Asfalia: Fear 2025. január 14-én jelent meg PC-re.