Warriors of the Lost Empire

Szerettétek a Diablót gyerekek? Mi volt az, ami a legjobban megfogott benneteket benne? A szüntelen harc a sötétség soha nem fogyó erői ellen, vagy éppenséggel a finoman adagolt RPG elemek, a karakterfejlesztés? Ha a harc, akkor abból lesz ebben a kis zsebkalandban is bőven, a többi meg rövidesen kiderül!

Köszöntelek titeket egy varázslatos világban, ami majdnem olyan, mint a mi történelmi Rómánk volt, majdnem mindenben megegyezik vele, csupán pár apróságban térnek el a részletek. Először is legnagyobb uralkodójuk Hadrianus volt, akinek jóságáról és bátorságáról legendák zengtek, akinek hírtelen eltűnése az egész világot megrázta. Nem sokkal ezután birodalma is hanyatlani kezdett és a fővárost ellepték a mitológiából ismert rosszabbnál rosszabb szörnyetegek és az áldozataikból születő zombik. A birodalmi gárda mindent megtett, hogy megtalálja az elveszett uralkodót, illetve visszaverje ezeket az erőket, de igazából esélyük sem volt ellenük. Egyedül mi, bátor kalandorok szállhatunk szembe velük, akiknek a sorsa bizonyára nem véletlenül fut össze itt, ahol miden kezdődött, itt Antinopolisban.


Ezzel akkor tulajdonképpen igyekeztem is a játék egyik legjobb tulajdonságára rávilágítani, ami nem más, mint a japánoktól jól megszokott hangulatos és kidolgozott történet, plusz az ehhez tartozó képregényszerű átvezető animációk ugyancsak színvonalasan mangásra rajzolt stílusa. Ha ennyi nem lenne elég, akkor még mindenképpen meg kell említenem a karakterek design-jára fordított rengeteg időt, ami meg is fog mutatkozni figyelemre méltó animációjukban.


Négy karakter közül tudunk majd válogatni, az első a barbár Highlander, akinek igaz lassú a sebessége, de hatalmas kétkezes pallósával rendesen oda tud sózni az ellennek. Következő a sorban a gladiátor, aki hatalmas harci múlttal rendelkezik, nem is csoda, hogy a kétkezes harcot tartja a hozzá legközelebb állónak. Aztán ott van még a titokzatos Dark Seeker, aki amellett, hogy egy sokkolóan gyönyörű és ágyékbizsergetően csinos nő, halálos eredményességgel tud váltogatni a rugdosós harci és a kardpajzsos stílus között. Végül, de nem utolsó sorban ott lesz nekünk a kis törékeny Amazon csajszi, aki érdekes módon ezúttal egy igencsak eredményes és különleges, „jobbra-ballra ugrándozok, hogy minél messzebb legyek az ellenféltől íjász" harci stílust fog képviselni, amivel tulajdonképpen egy kis színt fog vinni a karakterek világába. Mert sajnos az Amazonon kívül mindenkinél ugyanazt a játékélményt fogjuk kapni, csak a külsőségek és a képességek fognak némi különbséget jelenteni köztük, aminek nem örülünk.


Ahogyan az a bevezetőből is kiderült, találkozni fogunk némi RPG beütéssel is, ami sajnos az egyik legnagyobb gyengesége a stuffnak.  Lévén a karakterfejlődés és a képességek használhatósága meglehetősen bénára és kidolgozatlanra sikeredett. Az idióta talált tárgyakkal való csereberélgetésről nem is beszélve. Azt még megértem, hogy ezekben a nehéz időkben a pénznek nincsen túl sok értéke, de azért jobban és érthetőbben is ki lehetett volna dolgozni ezt a dolgot. Sajnos nem tudunk bármit elcserélni akármire és ebből kifolyólag lesz egy csomó olyan tárgyunk, ami csak feleslegesen lehúzza a hátizsákunkat, közben meg nem győznek minket arra figyelmeztetni, hogy semmit sem szabad eldobni, minden jó valamire. Igen? De mire? A fegyverekkel való machinálást meg valami eszeveszettül nagy butaságnak tartottam. Ennek az a lényege, hogy fegyvert tunningolni úgy tudunk, hogy egy másik fegyverrel összekovácsoljuk és ebből lesz ami lesz alapon majd csak kijön valami jó, vagy éppenséggel semmi (inkább az utóbbi). Persze ez is olyan fura, értelmezhetetlen, grafikonszerű módszerrel van nekünk demonstrálva, hogy ebből sem fogunk érteni semmit, csak imádkozunk, hátha valami jó sül ki belőle.


Ha már így belemelegedtem a rossz dolgokba, akkor sajnos arról is említést kell tennem, hogy kalandozásaink során egyre inkább úgy fogjuk érezni, hogy minden egyes labirintus ahol megfordulunk, ugyanúgy néz ki. Tudjátok, hogy miért fogjátok ezt érezni? Mert ez az igazság! Nem értem, hogy ha a designba és történetbe, zenébe ennyi energiát fektettek, akkor miért kell elbukniuk egy olyan dolgon, ami talán a legfontosabb ebben a stílusban, avagy a dungeonok élvezhetősége. Mindig ugyanazok a szörnyek jönnek szüntelenül, ugyanolyan helyeken. Kár, ezt jobban át kellett volna gondolni, de legalább a grafika nagyon szép…


Sajnos, ahogyan az a manapság gyér PSP-s választéknál lenni szokott, ismételten egy olyan félkésznek tűnő játékkal lesz dolga a kedves vásárlónak, ami nagyon-nagyon jó lehetett volna, de éppen hogy csak a kapufa esetét súrolja. Kipróbálni érdemes, de túl sok reményt ne fűzzetek hozzá!