Battlefield: Bad Company

Link másolása
Értékelés 8.3
Végre megjelent a már közel három éve fejlesztett Battlefield: Bad Company (röviden BC) a konzolosok nagy örömére. Az első elhintett infókat még a Battlefield 2 megjelenésekor kaptuk a játékról, majd egy hangulatos trailer után a fejlesztők gőzerővel neki is álltak, hogy a videóban látott minőséget hozzák majd játékukban is. Ezennel bejelenthetem minden játékgép tulajdonos számára, hogy megérkezett közénk a Battlefield sorozat legújabb darabja, melyben végre az egyjátékos módra is elég hangsúlyt fektettek a fejlesztők, így most ezzel is kezdeném a program ismertetését.
A történetben Preston Marlowe közlegény bőrébe bújhatunk, aki unalmában elkötött egy helikoptert és a katonai rendészet büntetésképen átvezényeli a B szakaszba (B Company, mint Bad Company). Első küldetésünk előtt megismerkedhetünk másik három társunkkal is. Terrence Sweetwater a csapat esze, aki unalmában feltörte a katonai hírszerzés számítógépeit. George Gordon Haggard Jr. a robbantgató, akit egy egész laktanya felrobbantásával idéztek bíróság elé. Samuel D Redford szakaszunk parancsnoka, akinek a katonai vezetőség rövidebb szolgálati időt ígért, ha kezelni tudja ezeket az őrült srácokat a csatamezőn. Nos, ők lennének a „mi" rossz társaságunk tagjai.


Egy, a nem túl távoli jövőben lévő háborúba csöppenünk, ahol Oroszország és az Amerikai Egyesül Államok között dúl a csata. Az első bevett bázisunk és csatáink után ismeretlen és az oroszoknál keményebb társasággal száll szembe osztagunk, akikről később kiderül, hogy egy rejtélyes zsoldos birodalom tagjai, akik arany rudakban kérik fizetésüket az éppen „kisegített" államtól. A pénzéhes Haggard ekkor a zsoldos teherautók nyomába indul. Szerencsétlenségére egy semleges ország határán átszaladva kirobbant egy másik háborút is. Egy háború, mely a becsületről és a hazafiasságról szól! Persze nem nekünk, hiszen minket az arany megszerzése teljes mértékben leköt!


A sztoriról sokaknak a Sivatagi Cápák című film juthat eszébe, ahol hasonló módon, de más környezetben próbáltak a katonák meggazdagodni a háborúból. Itt sincsen ez másképpen, sőt sokszor meg is fejeli a játék ezt humorral. Például a szakasz tagjai fejben elköltik a pénzt és ígérik szívesen meg is osztják velünk, majd a jövőben. Ha már a humornál járunk, meg kell említenem, hogy rég nem volt szerencsém jó humorú FPS nézőpontú produktummal (utoljára talán a Duke Nukem volt), mely ennyire mosolyra és néha kacajra bírt fakasztani. Sokak láthatták a direkt erre a célra készült bemutató videókat neten, ezeket szorozzátok be még kétszer és megkapjátok a BC hangulatát. Egyszerűen zseniális!


A játékmenet többnyire maradt a régi, azért itt is vannak fejlődések főleg egyszemélyes játék során. A szabadon bejárható területeket kicsit megvágták a készítők piros határokkal, melyek elhagyása azonnali halált jelent, de még így is hatalmas területeken kalandozhatunk egy-egy küldetés alkalmával. Ennek következtében a területen minden használható és rombolható. A rombolhatóságra a grafikánál még visszatérek.


A játék során kezünk ügyébe akadó összes alkalmatosságot használhatjuk. A fejlesztők itt megmaradtak a realisztikánál és nem hordhatunk magunknál tíz-húsz fegyvert, úgyhogy hősünk meg se rezzen a súlytól. Egyetlen fegyvert és annak „másodlagos módját" vihetjük csak magunkkal utunkra, a lőszeres dobozok, pedig ellátnak elegendő tölténnyel. A fegyver arzenálunk természetesen ezzel még nem teljes, hiszen felvehetünk különleges, ritkán használható extra alkalmatosságokat, melyek jelentősen megkönnyítik dolgunkat a csatamezőkön.


Ilyen eszköz a rakétavető, lövegségi bemérő, rakétás célmegfestő és a mini gránát radar. Ahogy a nevükből is látszik, hatalmas pusztításra képesek ezek az alkalmatosságok és hasznosságukat egy fegyver sem helyettesítheti. A másik szerkezet, melyet maguknál hordunk egy adrenalinos injekció ez talán a gamma legalapvetőbb tárgya (természetesen a fegyver után), hiszen ennek segítségével harcközben bármikor maximálisan visszatölthetjük életünket.


A játék többjátékos módjára egy panaszunk sem lehet. A Conquest módot felváltotta az új Goldrush mód. Ebben a módban két csapat esik egymásnak. Az egyik szakasz célja az arany megvédése a tömegekben érkező ellenséges támadások ellen, míg a másik osztag ennek ellenkezőjét próbálja elérni. Támadóként először fel kell robbantanunk az aranyat tároló dobozokat, majd a következőre menni és ott is megvárni, míg a robbanószerkezetünk révbe ér. Sajnálatos módon a fejlesztők próbáltak a béta alkalmával minden hibát kizárni, de ez nem nagyon jött össze. Főleg játékmenet terén tapasztalhatunk itt nagyobb problémákat. Játékosként észrevesz minket egy ellenfél akkor nevünk több percig világít fejünk fölött, amely mondjuk kényes dolog mesterlövészek számára. Néha egy tárat bele kell eresztenünk szerencsétlen ellenfelünkbe (közelről!), hogy végre beadja a kulcsot. Egyébként a játék eme része is elég élvezhetőre sikerült, habár itt néha nem mindenhol működik a rombolási rendszer, de reméljük ezt hamarosan eszközlik egy javítás formájában.


Ahogy korábban említettem a játék egyik legnagyobb húzó ereje a PC-s Battlefield 2-höz képest egyértelműen az új grafikus motor (Frostbite) és annak csodálatos teljesítménye a next-gen konzolokon. A srácok mindent megtettek a minőség érdekében, így ezidáig soha nem látott részletességet figyelhetünk meg. Ennél a játéknál jelenleg csak a Crysis részletesebb, de egyértelműen az nem is tartozik a konzolos kategóriába (még).


Korábban említettem, hogy rombolható környezet is megjelent a játékban, melyet mindenki repesve várt. Nos, sajnos a rendszer nem lett teljesen fenékig tejfel. A fákat, házakat, bódékat szét lehet rombolni és a nagyobb lövedékek a talajban krátert csinálnak. Ez első hallásra fantasztikusan hangzik, de a házak rombolhatóságnál hamar legörbült a szám. A falak, tető minden hatalmas és látványos robbanás keretében szakad szét, de… hol vannak a kirobbant tégla vagy esetleg egész fal darabok!? Illetve a házak nem teljes mértékben rombolhatók, hiszen míg a ház vastag tégla (néha beton) falait berobbanthatjuk robbanószereinkkel, addig az épület fa gerendáit nem tudjuk még megsérteni sem. Ez nagyon lelombozott, mikor első házamat akartam a földel egyenlővé tenni.


Most sem sikerült tökéletes játékot kreálniuk a DICE fiainak. A mostani Bad Company egy remek játék lett. Sőt mondhatni kiemelkedőre sikeredet a konzolokon. Remekül szórakoztam a játék tesztelése közben. Megsúgom nektek, hogy már alig várom a Bad Company 2 megjelenését. Addig is mindenkinek jó aranylázat kívánok!

Kapcsolódó cikk

26.
26.
GoonerPeti
Korrekt pontszám !
Csak hol vannak az aranyrudak??
Jobb esetben is csak véletlenül találok meg 1-2 ládát... :/
25.
25.
GoonerPeti
Nagyon jó lett az írás !
Faya a gém is ! Bár a Holografikus célzón (red dot) nevelkedett CoD fanoknak (mint én) eleinte kicsit furcsa a célzás ,de megszokható.
Abszolut királyság a felrobbanó hordók és szanaszéllyel fröccsenő téglafalak látványa...
24.
24.
szogyenyi
Jó kis játék. Sajnos még csak most jutottam el odáig, hogy kipróbáljam. Mindenesetre nagy felüdülést jelent a Bad Company két call of duty között.
23.
23.
gamerplayer
jól tudom h nem lehet minden fegyóval rendesen célozni??

mert azt hallottam és 1-2 vidiben szintén ilyet láttam h csak közelít de nem az iron sightal céloz
22.
22.
Zoli_47
jól vagy te teszter? nem elég jó a rombolhatóság?

pff
21.
21.
Zoli_
hát ez jó

engem is megfogott a játék és már nagyon várom !:D
20.
20.
Dentis 360
Am,jó cikk lett!Most már tényleg nagyon kiváncsi vagyok a játékra,ösztönözni kellene az egyik haveromat,hogy "vegyemán' meg"PS3-ra ;) xD
19.
19.
Mast3rmind
20: Hajrá! Előre szólok, hogy a HD minőségű felvételhez egy több száz ezer forintos átjátszó kell. Sok sikert! ;)
18.
18.
fojesz
No ja, a te szemszögedből nézve valóban nem nehéz, de innen kicsit komolyabb feladatnak tűnik azt a két percet felvenni, összevágni, tömöríteni és feltölteni. Újságírók vagyunk, nem TV-sek.
17.
17.
ThurGrek
"Most sem sikerült tökéletes játékot kreálniuk a DICE fiainak. A mostani Bad Company egy remek játék lett."



Fogalmazás rulz....
16.
16.
K2 The Highest
15.
15.
K2 The Highest
Köszi Dentis 360 :-) Rendi vagy:D
14.
14.
gerappa
én mint nagy BF-fan többet vártam. Az előző részekből a járműveken kívül semmi sem maradt meg.
13.
13.
Dentis 360
7:Airbourne-Runnin Wild

Jó kis nóta :)
12.
12.
tombar
most így látva örülök h nem jön ki pcre. ha lesz bf3 ami nem biztos azt remélem nem kúrálják el. remélem...
11.
11.
Glek
Jó kis cikk lett, grat Mast3r! :) Ez egy olyan játék volt, amit nem tudtam abbahagyni (mostanság elég ritka az ilyen :() és így pár nap alatt kiakasztottam. Kár, pedig még jópár pályáig elhancúroztam volna vele. :) Nah majd a 2. résszel.
10.
10.
Aramisz93
#8: Ez konzolos marad, pcre bf:heroes jön majd, valamint a Battlefield 3.
9.
9.
gerappa
Mikor lesz az a frissítés? Akkor addig nem adom el a játékot. Engem ugyanis nem fogott meg. A goldrush mód egyáltalán nem tetszik. Az sem hogy helikopternél élvezhetetlen az irányítás. Inkább BF2-zök. Namost csak mert szebb meg rombolható nem fog jobban tetszeni. Akik kizárólag konzolon játszanak, azoknak tökéletes. De olyasvalakinek, aki megszokta a BF2-t vagy a CS-t nem éppen fenékig tejfel.
7.
7.
K2 The Highest
Hát nagyon tetszik így a leírtak alapján...Nincsen konzolom(nem is kell) De a trailer nagyon nagyon megfogott...Kár h nemtom milyen zene megy alatta:D
7.
7.
K2 The Highest
ööö nemtudjátok lesz PC-re valamikor? Vagy Konzolos marad?
6.
6.
K.G.
Jó játék, az biztos.

Kíváncsi leszek a Conquest módra. Elvileg időjárási effecteket is hoz magával ez a frissítés, ami plussz pont.
5.
5.
westZsolt
eszméletlen GAME-ajánlom mindenkinek :D
4.
4.
Dentis 360
Kiváncsi vagyok a játékra de sajnos konzol az nincsen :(
3.
3.
Vincenzo
Ami vicces a sztoriban, hogy ezek a zsoldos katonák a valóságban is léteznek US Merchant Marines néven...amerikaiak az amerikaiak ellen vagy mi?:D Amúgy jó lett a játék is és a cikk is. A multival hatalmasakat lehet zúzni.
2.
2.
Daks
nekem rendesen meghozta a kedvemet a jatekhoz ez a cikk. grat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...