Az idei év végén érkezik a sokak számára csalódást okozó Gothic harmadik részének első kiegészítője, amely még szebb grafikát és új harcrendszert ígér.

A JooWood munkatársai már javában dolgoznak a 2006-ban megjelent Gothic 3 első kiegészítő lemezén. A hivatalos sajtóközlemény szerint az expanzió tartalmazni fog megannyi új küldetést, fegyvereket, helyszíneket, valamint az olykor zavaró harcrendszert is átalakítják egy sokkal kényelmesebben és könnyebben használhatóra. A Forsaken Gods története egy átvezetőként is szolgál majd, hogy felkészítse a játékosokat a közelgő negyedik epizódra, amelynek a megjelenése valamikor 2010-ben várható. A fejlesztők szerint az eddiginél szebb grafika tárul a szemünk elé az év végén megjelenő játékban. A friss képeken megcsodálhatjuk, hogy mi is az a látvány, amelyet a kiegészítőben várhatunk: egyelőre nem tűnik sokkal szebbnek, mint a Gothic 3, ám ez a megjelenésig még változhat. Bízzunk benne, hogy több idő jut tesztelésre, mint az alapjáték esetében és nem kell majd milliónyi buggal megküzdenünk a megjelenéskor.

A 4 meg kap egy esélyt. :)
ami a harcrendszert illeti hát tényleg megpapálja az ember agyát
(értsd: van egy 3 méteres csatabárdod de ha egy nyamvatt farkas rádugrik és hamarabb elkezd harabdálni nem tudsz lecsapni de helyette karaktered ritmikusan nyavajog "áucs""áúú" és így végez egy legendás orkgyilkossal egy sima farkas..akik esetleg nem jáccották) ezért is lettem varázslo benne...de a graf ra nem értem a panaszokat nagyon is szép
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.