Assassins Creed 2 - Gépigény és kétféle változat

  • Írta: Ghost
  • 2010. január 26.
  • Érdekesség
Link másolása
A Ubisoft sikerjátéka tavaly már megérkezett a konzolokra, márciusban pedig ellátogat a személyi számítógépekre is, mégpedig két kiadásban.
A Ubisoft sikerjátéka tavaly már megérkezett a konzolokra, márciusban pedig ellátogat a személyi számítógépekre is, mégpedig két kiadásban.


Sok PC-n játszó szomorkodott, amikor elhalasztották a játék ezen verziójának megjelentetését, ám már nem kell sokat várni, és a személyi számítógépekre is megérkezik Ezio kalandja, mégpedig két különböző kiadásban. A normál változat mellett egy Black Edition is, amely kizárólag letölthető formában jelenik meg, és extra tartalmakat is kapnak vele a vásárlók, ám hogy pontosan mit, azt még nem tudni. Örömhír még, hogy a játék mindkét változata tartalmazni fogja a megjelent DLC csomagokat, amelyeket a konzolos változatokhoz külön kellett megvásárolni. A kiadó közkinccsé tette az Assassins Creed 2 gépigényét is, amely így fest:

Minimum:

  • Operációs rendszer: Windows XP, Windows Vista, Windows 7
  • Processzor: Intel Core 2 Duo 1.8 GHZ vagy AMD Athlon X2 64 2.4GHZ
  • RAM: 1.5 GB Windows XP / 2 GB Windows Vista - Windows 7
  • Videókártya: 256 MB DirectX 9.0 kompatibilis kártya Shader Model 3.0 támogatással
  • DirectX 9.0
  • Lemezterülez: 8 GB

Ajánlott:

  • Processzor: Intel Core 2 Duo E6700 2.6 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 6000+
  • Videókártya: GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 4700
  • DirectX 9.0
  • Lemezterülez: 8 GB
34.
34.
adriano28
lol

kisebb gépigény kell ehhez mint az 1 hez?
33.
33.
mykice
Hát de azt se hogy 2:D , de ám utána néztem és több helyen is 3 at írnak azért írtam ide is...
32.
32.
elite_hun
#31: Nem is írják sehol se hogy 3 Giga ram kéne
31.
31.
adikas
Én sokkal nagyobb gépigényre gondoltam,király maxon fog gördülni
30.
30.
mykice
* pedig ott is 3 gigát írtak vista alá
29.
29.
mykice
Nem kellesz ehez 3 giga ram szerintem...

Ha vissza emlékeztek az Assassins Creed nél is így írták, Dx10 be nyomtam végig vistán 2 giga rammal max grafon és egy csöppet se szaggatott......
28.
28.
JcGross
#29: azért túl sokat ne várj tőle. Minimumon 25 FPS-t jósolok neked átlagba.
27.
27.
mocs4k
Hmm...

AC 1 óta nem újítottam gépet, és most nem is állok úgy, de ez elfog döcögni raja.

A ramomon kívül(2gb de xp-m van ugye) minden pont a minimumnak felel meg. Remélem nem szaggatás lesz belőle...
26.
26.
bledzer
Egésszz emberi gépigény. Itt látszik hogy az Optimalizáción van a lényeg. Csak eggyes fejlesztők nem is akarnak optimalizálni vagy bénák hozza.
24.
24.
ATi0021
Pont nem rég egy hírnél kérdeztem, hogy a DLCvel mi lesz PC-n. És tessék benne van. Ennek nagyon örülök és annak is, hogy max grafikával fog menni. :D



#22 - Jaj ne, nem értem minek kell ez. Max 1 héttel később jön ki warezon, de ettől, meg aki megvette szenvedhet a DRMel. :S



Mondjuk van EA, Steam és GFWL accountom is. :)
23.
23.
elite_hun
#24: De a PC-s Black Editiont csak digitálisan lehet majd megvásárolni (magyarul nem lesz doboza) és nem tudni hogy milyen extrákkal jön. Egyébként elmondták hogy az alapjáték 60$ a BE pedig 65$ lesz.



#22: Nekem eddig csak steam accom van e mindenhova ugyanazt a jelszót használom :P
21.
21.
ZeWa
22#: Kivéve, ha minenütt ugyan azt használod...Vagy leírod.
20.
20.
Dcrysis02
Most olvastam hogy az új UBI DRM-el érkezik a játék. Kötelező internetes aktiválás minden egyes alkalommal mikor játszani akarsz. És közben is. Kell hozzá Ubi account....nézzük csak..



1)EA account

2)UBI account

3)Steam account

4)GFWL account

5)Blizzard account



Uhh....bazz annyi jelszavat kell a végén megjegyezni hogy beleunsz az egészbe.
19.
19.
elite_hun
#17: Hát igen ez nagy hiba a fejlesztők részéről
18.
18.
Game 0ver
Szerintetek ezen elmegy?

Processzor: AMD Athlon(tm) 64 x2 Dual 4000+ 2.11 GHz

Videokártya: ATI radeon x1650 (pixel shader 3.0)

17.
17.
Psychosocial
ja ez is fasza lessz simán fut
16.
16.
JcGross
Ja, és elismerésem a lemezterületért! A legtöbb ilyen jó játék már 14-16 GB-ot foglalnak!
15.
15.
JcGross
#16: Csak a Black Edition nem lesz dobozos kiadásban.

A videókártya kicsit hízós, de még megvan az ajánlott.
14.
14.
elite_hun
A DLC miatt a sima verzió 12k Ft lesz és a Black Edition meg 13-14k Ft körül. akkor sztem sokkal jobban megéri a Black Edition
13.
13.
SL89
Nekem is siman fog docogni! Amugy engem is nagyon lehervasztott amikor meghallottam h kesni fog ... pedid az eredeti nov 20.-ai datum pont a szulinapomra esett volna es megleptem volna vele magam. De azert igy is megveszem! Mar az egyes is bejott es ez is tok jol nez ki :D Mar nagyon varom!
12.
12.
mykice
Március 18.-án jön ki elvileg ha jól tom.Az első része is nagyon ott volt,alig várom már ezt is !:D És a gépigény se valami eget rengetően nagy, minden játékhoz így kéne optimizálni akkor legalább nem kéne fejleszteni a gépet xD
11.
11.
Dcrysis02
#10: Az egy nagyon jól ment a régi gépemen, akkor nagyon jó munkát végzett az Ubi. Remélem most sem lesz másképp.



#11: Ez a troll még mindig itt bújkál?
10.
10.
gukkaboy
9.
9.
mykice
Ajánlott ram az mennyi szintén 2giga?valahol már 3 at írnak
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...