2000-ben sokak meglepődésére az operációs rendszereiről ismert Microsoft is bejelentette, hogy konzolozni akar: elkezdtek szállingózni az első információk az Xboxról.

Magát a gépet még nem tudták bemutatni a kiállításon, viszont a redmondi óriás már rengeteg demót mutogatott, amelyek az Xbox képességeit prezentálták. Természetesen már ekkor megjelentek az első fanyalgók, akik úgy gondolták, hogy a Microsoft be fog fürödni a géppel, de a legtöbb látogatót sikerült meggyőzni az újdonságról. Mellettük a Sony is kiterítette a lapjait, vészesen közeledett ugyanis a PlayStation 2 megjelenése. A japánok megint a számokkal kezdték a bemutatójukat, rögtön megjegyezték, hogy mintegy 180 játék készül az újgenerációs konzolra, mely végül november 24-én jelent meg Európában. Már a kiállításon szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint a PlayStation 2 kiterjedt online lehetőségeket ígér majd a játékosoknak. A Nintendo 2000-es E3-a óriási csalódás volt, mert bár egy évvel korábban bemutatták a GameCube-ot, az új gépet alig emlegették a kiállításon, és egyelőre a Gameboy Advance-et sem akarták leleplezni. Maradt tehát az N64 és az arra készülő játékok reklámozása.
Az Activision lerántotta a leplet a Return to Castle Wolfensteinről, amelyet nem csak azért vártunk, mert a népszerű Castle Wolfenstein folytatása volt, ennek a tetejébe csodásan is nézett ki - nem véletlenül, az id Software keze is benne volt a dologban. Ekkor mutatkozott be a Dark Reign 2 című stratégia, és itt láttuk először a kiadó új Spider-Man játékát is, amely a legemlékezetesebb Pókember-program a mai napig. A Bioware is komoly stúdióvá nőtte ki magát addigra, a Baldur's Gate-tel és kiegészítőjével bebizonyították, hogy mit tudnak felmutatni, ha RPG-ről van szó - ezúttal a Neverwinter Nights-ot hozták el, amelyben végre saját questeket is lehetett készíteni.
A Blizzard még mindig szorgalmasan hegesztette a Diablo folytatását, de mindenképpen örvendetes hír volt akkor, hogy már lehetett látni a fényt az alagút végén. A legtöbben mégis a srácok új stratégiájára kapták fel a fejüket: bemutatkozott ugyanis a Warcraft III. A fantasy sorozatot egy időre jegelték a csapatnál a Starcraft és a Diablo miatt, de most végre úton volt a harmadik rész, ráadásul 3D-s volt, és nem kicsit nézett ki királyul. Bár a Capcom sok játékon dolgozott akkoriban, csak kettőt hozott magával: az egyik a PlayStation 2-es Onimusha: Warlords volt, álomszép grafikával, filmszerű hangulattal, kiváló zenével és sztorival. A másik főleg az SNK rajongóit érdekelte, ez volt a Capcom vs. SNK, melyben összeeresztették a két kiadó verekedős játékainak hőseit - ez a módszer ma is divatos, most például a Marvel vs. Capcom 3-at várjuk.
Az Eidosra továbbra is a Deus Ex és az Anachronox miatt voltunk elsősorban kíváncsiak, de itt mutatták be az előd játékmenetét továbbfejlesztő, még látványosabb Commandos 2-t, illetve a később BAFTA-díjra jelölt sci-fi stratégiát, a Startopiát is. Az Electronic Arts standja főleg a Lionhead-féle Black & White miatt volt népszerű, illetve itt láttuk először a Command & Conquer: Renegade-et is, amely a népszerű stratégia-sorozat FPS-változata volt. A legtöbben azon lepődtek meg, miért nem csinálták ezt meg hamarabb a készítők? A kiadó harmadik nagy dobása a Need for Speed: Motor City volt, amely a főleg FPS-ekből és RTS-ekből álló online piacon akarta megvetni a lábát autóversenyként. A játék később hatalmasat bukott, most az EA mégis újra megpróbálja a Need for Speed Worlddel.
Nem múlhatott el E3 a Konami nélkül, persze a rosszmájú megjegyzések szerint ezt csak a Metal Gear Solidnak köszönhette. Csináltak egy játékot, ami minden mást lemosott a küzdőtéren, és nem is hagyott nekik esélyt a felzárkózásra. Mindezt 2000-ben úgy tetézték, hogy bejelentették a PlayStation 2-re készülő folytatást, ami még durvábban nézett ki, mint az előd - akkor mindenki erről a játékról beszélt. A Microsoft az Xbox bemutatása ellenére még mindig PC-s játékokat mutogatott, így például a Freelancert, a Crimson Skiest, a Dungeon Siege első részét és a MechWarrior 4-et. Érdekesség, hogy itt már volt Halo is, de a Microsofttól függetlenül hozta ki a Bungie bemutatni az akkor még külső nézetű akciójátékot, melynek megjelenését PC-re és Macintoshra ígérték.
A Namco továbbra is az akkori konzolokra hozott játékokat, de már három PlayStation 2-es címet is mutatott: a Ridge Racer 5-öt és a Tekken Tag Tournamentet nem kell bemutatni, és igazából a MotoGP-t sem, de érdemes megjegyezni, hogy ez volt akkor az első játék, ami feldolgozta a motorverseny-sorozatot. A Nintendo két fontosabb játékáról illik megemlékezni: az egyik a Conker's Bad Fur Day volt, ami a kiadó egy sajátos próbálkozása volt, hogy változtasson az N64-ről kialakult családbarát képen, míg a másik versenyző a Zelda: Majora's Mask, amit az Ocarina of Time miatt természetesen mindenki tűkön ülve várt. A rivális Sega akkor leplezte le a Dreamcast legnagyobb sikercímeit, így a Jet Set Radiot, a Space Channel 5-ot és a Samba de Amigót, illetve a Phantasy Star is kapott egy új, online részt.
A Squaresoft kihozta a Final Fantasy IX-et, bemutatta a Chrono Cross-ot, a Vagrant Story-t, a Threads of Fate-et és a Parasite Eve második részét, ráadásul mindezt csak az első generációs PlayStationre. A PlayStation 2-re bejelentették az első blikkre Gran Turismo-utánzatnak tűnő Driving Emotion Type-S-t és a The Bouncer című bunyós játékot. A Sierra akkor nagyon csendben volt, a több ezer évet felölelő stratégiájuk, az Empire Earth viszont mindenképpen említésre méltó. Ott volt még az első Dynasty Warriors a Koeitől és bemutatták a Munch's Odyssey-t - mindkét játék PlayStation 2-re készült.
2001-ben utoljára láttuk az E3-on a Dreamcastot.

Pl.:PSX: Tomb Raider 1-2-3,Crash Bandicoot 1-2-3,Kula World,Spyro,Soul Reaver 1,Tombi,Medievil 1-2 stb....
CLASSIC BOX:Blinx 1-2,Halo 1-2,Second Sight,Psi-Ops,Splinter Cell 1-2-3, stb...
Szóval sok minden!:D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.