A Square Enix bejelentette, hogy újraindul a Tomb Raider-sorozat, az új játék címe ezért egyszerűen Tomb Raider lesz. Sem dátumot, sem platformlistát nem kaptunk, valószínűleg azért ilyen szűkösek a rendelkezésre álló információk, mert a Game Informernek jutott az a megtiszteltetés, hogy elárulja őket.
A játékot újfent a Crystal Dinamics fogja fejleszteni, s az ígéretek szerint elfelejthetünk mindent, amit eddig a sorozat kapcsán láttunk: ez a Lara már nem a korábbi vadóc régésznő, hanem egy fiatal és tapasztalatlan kiscsibe, aki hirtelen kénytelen az életéért küzdeni - a képről kiderül, hogy hajótörés áldozata lesz, a játékban pedig valószínűleg bőven kapunk majd a kiszolgáltatottság kellemetlen érzéséből is. Bővebb infókat a januári Game Informerben olvashatunk majd.
De itt nem is magáról a játékról van szó, hanem Lara karakteréről. 14 év alatt lett felépítve olyanná, mint amilyen most, erre az egészet egyetlen mozdulattal eltörlik? Szerintem nagyon rossz ötlet. Mikor utoljára akartak hatalmasat újítani a sorozaton - a lá Angel of Darkness - rettenetesen sült el. Persze ha előzményjátéknak szánják a dolgot, nem zavar, de magát a karaktert ne csesszék már el azzal, hogy egy tolvonással áthúzzák 14 év történéseit.
De bevallom, így ezerszer jobban bejön Lara :D NICE~<3
----
Amúgy Megújult a tombraider.com és ott fel van tüntetve a PC, PS3, XBOX360, platformok és hogy 18+ a besorolás.
Eléggé horrorisztikusnak tűnik. Lara Silent Hillben?
Remélem azért sikerül elkapniuk a fonalta, és normális játékot kreálnak belőle. Azért az bizalomgerjesztő, hogy nem csupán egy régész csajjal fogunk nyomulni, hanem egy kis nyomasztó hangulatot fognak bele vinni.
Nagyon kiváncsi vagyok rá. Edig is imádtam a Tomb Raider-t, de talán ez jobban fog tetszeni. :):)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.