Sokan úgy gondolják, hogy a Dragon Age II a konzolos fókusz miatt kapott erősen más stílust, mint az első rész. Míg az előző játék esetében a konzolos portok nyilvánvalóan csak utólagos gondolkodás eredményei voltak, addig a folytatás már egyenrangú módon készült mindhárom fő platformra. Persze ez azért nem magyarázza, hogy miért ilyen kevés a tartalom a játékban, s miért nem olyan erős a történet, mint az elsőben.
Mindenesetre a Bioware egyik nagyfőnöke, Ray Muzyka megígérte, hogy a most készülő DLC-k a rajongók visszajelzései alapján készülnek, legyenek azok régiek vagy újak: "Azt próbáljuk elérni, hogy minden játékunk a lehető legnagyobb rétegnek kedvezzen, úgy a hardcore-nak, mint a többieknek is."
Hogy ez pontosan mit takar, azt egyelőre nem tudjuk, mindenesetre ha nem tetszett a Dragon Age II, akkor van remény, hogy a DLC-k esetleg bejönnek majd.
A Dragon Age II jött, látott, és közepesen mérsékelt sikert aratott az első rész rajongóinak köreiben. Látja a panaszokat a Bioware is, s most a cégalapítójának ígérete szerint olyan DLC-ken dolgoznak, melyek elsősorban a rajongók igényeire, visszajelzéseire épülnek majd.
Milyen szép álom...
A dlc-k eleve csak mellékszálak lehetnek, amik hozzáadnak valamit az alap történethez. És még ha maga a dlc jól is fog sikerülni, az alap játék attól még olyan marad, amilyen.
Részemről engem már a DA3 sem érdekel nemhogy még a kettőhöz DLC.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.