A 1UP két egymástól független és "megbízható" forrásból értesült a Silicon Knightsnál várható leépítésekről: mindkét füles azt állította a lapnak, hogy a 97 fős kanadai stúdiótól mindenkit elküldenek majd 25 ember kivételével.
Mindez azért furcsa, mert a csapat komoly anyagi támogatást kapott az elmúlt években: 2008-ban 1 millió kanadai dollárt adományozott nekik az Ontario Media Development Corporation, 2010-ben 4 millió dollárt kaptak szövetségi kormányzattól, idén pedig 3 millió dollár ütötte a markukat Ontario kormányának jóvoltából. A Silicon Knights elnöke, Denis Dyack júliusban még úgy nyilatkozott: a hárommilliós támogatásból technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, a meglévő 97 alkalmazott mellé újabb 80 főt vesznek fel, és a tervek szerint önellátóvá teszik a csapatot.
Ezzel szemben három hónap alatt valamit nagyon elrontottak, mert most mégis leépítésekek terveznek, a helyzet pedig annyira vészes, hogy a teljes HR-csapatot, köztük Dyack feleségét is lapátra teszik. A Silicon Knights, ami az X-Men: Destiny mellett az Eternal Darkness és a Too Human játékokat is tető alá hozta, egyelőre nem reagált a híresztelésekre.
Na itt úgy voltam, hogy az SK egy kisstílű csapat lehet csupán, és láss csodát, igazam volt! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.