Miután a Game Informer leleplezte legújabb számának címlapját, a THQ hivatalosan is bejelentette a South Park: The Game-et, igaz, a sajtóközlemény nem árult el túl sok újdonságot: mint az korábban is kiszivárgott, az új adaptációt az Obsidian fejleszti a South Park Digital Studios közreműködésével, megjelenése pedig a jövő év második felében várható PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re.
A lényegi információözönt a Game Informertől vártuk, és annak rendje-módja szerint meg is kaptuk a NeoGAF egyik felhasználójának jóvoltából - lássuk a részleteket!
Dióhéjban:
- Ez az első játék, aminek munkálataiban a South Park atyjai, Matt Stone és Trey Parker közvetlenül, aktívan részt vesznek - ők írják a forgatókönyvet és a párbeszédeket is.
- Parker mindig is a néma hősöket kedvelte a szerepjátékokban, ezért a mi karakterünk sem fog beszélni.
- A főszereplőt teljesen személyre szabhatjuk.
- Kapunk egy okostelefont, ez szolgál majd elsődleges menüként, sőt egy közösségi oldalon a barátainkat és a városka gyerekbandáival szembeni viszonyunkat is szemügyre vehetjük.
- Öt kaszt lesz a játékban: lehetünk varázslók, paladinok, kalandorok és zsiványok - az ötödik osztály ismeretlen egyelőre.
- A játék alatt a Dungeon Siege III motorja dübörög.
- Egy új fejlesztés révén az animációkban a szöveg változásától függően mozog majd a srácok szája.
- Parker és Stone 15 évnyi anyagot biztosított az Obsidiannak, azt is meghagyták nekik, milyen textúrákat és színeket használhatnak a grafikához.
- A szokásos szerepjátékos elemek nem hiányoznak majd: lesz critical hit, pénzjutalom, XP, meg mindenféle potion.
- Az átvezető animációkat valószínűleg át lehet ugorni, mert Parker utálja őket.
- A viccek központjában sokszor más játékok lesznek, de a készítők nem feltétlenül más címek kigúnyolására mennek rá, mert szerintük erre már több próbálkozás született korábban.
A sztori:
- A játékos egy új srácot alakít, a cél, hogy beilleszkedjünk South Parkban.
- A történet úgy kezdődik, hogy emberünk beáll a Cartmanékhez szerepjátékot játszani, ami végül valódi kalanddá fajul - tudjátok, olyan ez, mint mikor a kis pöcsök Gyűrűk urásat játszottak, de jó kiinduló alap ehhez a Game Informer borítóján látható grafika is.
- Az újoncokat Cartman üdvözli majd, ő segít a kasztválasztásban is.
- A játék teljesen a South Park epizódjait idézi majd.
A harc, a szerepjáték, a gyűjtenivalók:
- A harcrendszer a Paper Mario és a Mario & Luigi játékokat idézi majd.
- Ha a játékos kezdeményezi a harcot, ő is támadhat először.
- Az "X" gombbal támadhatunk, megfelelően időzített nyomkodással többszörös találat lehet a jutalmunk.
- Ugyanígy működik a rendszer védekezésnél: ha megfelelő ütemben csapkodjuk a védekezés gombját, kevésbé sérülünk.
- A harc közben dinamikusan változik a kameranézet, például a Ro-Sham Bo támadás közben szöget vált a kamera.
- Minden ellenfél látható a térképen.
- A szódavíz életerőt ad, a Tweak-kávé felpörget.
- Közelharci és távolsági fegyverek egyaránt lesznek, közéjük tartozik az Okama Gameshpere is.
- A fegyvereket a Final Fantasy Materia rendszeréhez hasonlóan fejleszthetjük, elektromossággal, tűzzel, méreggel turbózhatjuk fel őket.
- Meg is idézhetünk majd ezt-azt, de erről egyelőre semmit nem hajlandók mondani a srácok.
- Lesznek gyűjthető cuccok, például magazinok és Chinpokomon bábúk után is kutathatunk majd - ezek egyébként mind különbözni fognak egymástól.
Miegymás:
- Érdekesség, hogy az Obsidian eredetileg olyan questeket akart, amiben például a srácoknak Ike és egy hatalmas denevér ellen kellett volna megküzdeniük, Parkerék viszont azt mondták: ez nem South Park, olyan feladatok kellenének inkább, amiknek mondjuk az a célja, hogy csirkét szerezzünk a City Wokból. Érezhető a különbség, nem igaz?
- A játékban nem lesznek platformrészek, bár eredetileg terveztek ilyeneket a fejlesztők.
- A kétdimenziós grafikák és animációk kézzel készülnek, ahogy a rajzfilm esetében is.
- Parkerék egyébként maguk is nagy gamerek.
Mármint a derék grafikus kézzel fogja az egeret/stylust, miközben Mayázik...
amugy ezt a harcrendszert elmagyarázná nekem valaki mert nem nagyon értem hogy miez a nyomogatos dolog
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.