Beütött a hír, sokáig csak meredtem a monitorra és nem akartam elhinni. Gyerekkorom két legkedvesebb és legjobb játéka volt a két eredeti XCOM-rész, amit Magyarországon mindenki csak UFO-nak emlegetett.
Most már azonban hivatalos: a legendás Firaxis fejleszti a klasszikus részeket minden tekintetben visszaidéző új anyagot, ami a hagyományőrzés jegyében az XCOM: Enemy Unknown nevet kapta, s semmi köze a 2K Marinnál készülő, egyelőre szégyenletesnek tűnő, s részben parkolópályára is tett FPS-hez.
Az új Enemy Unknownban a helyzet változatlan: a játékos az idegenek levadászására szakosodott osztagot, az XCOM-ot irányítja, bár a Firaxis teljesen új történetet ígér. Megmarad azonban a taktikai harc, a kutatás-fejlesztés, bázisépítés, pénzgyűjtögetés, vagyis remélhetőleg minden, ami miatt az eredetit szerettük.
Részleteket egyelőre nem tudunk, valószínűleg a Game Informeres leleplezés után azok is lesznek dögivel, így csak reménykedni tudunk, hogy olyan apróságok is visszatérnek, mint az idegenek vallatása, az embereink fejlődése, s persze a csontig hatoló, brutálisan félelmetes hangulat, megtámogatva azokkal a hihetetlen zenékkel.
A Firaxis nyilatkozata szerint nagyon régóta vártak egy ilyen lehetőségre, hiszen az egész csapat számára egy valóra vált álom, hogy egy ilyen legendából készíthetnek "remake"-et.
A játék megjelenése idén ősszel várható, PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.
Azt hiszem keresek egy DosBOX-ot... :)
As of 2010, the game holds an average magazine review score of 93.60% for the PC version[24] and 92.90% for the PSX version,[25] according to GameRankings. According to Amiga HOL database, the various Amiga ports hold the average ratings of 79% on ECS/OCS Amigas,[26] 82% on AGA Amigas[27] and 73% for the Amiga CD32 version.[28]
Since its release, the game was named the #1 PC game of all time by IGN in 2000, 2007 and 2009;[20][21][22] the #8, #12 and #21 best video game of all time by IGN in 2003, 2005 and 2007;[29][30][31] the #7, #15 (by readers), #3, #8, #10, #10 and #11 best computer game of all time by PC Gamer in 1997, 2000, 2001, 2005, 2007, 2008 and 2010;[32][33][34][35][36][37][38] the #22, #3 and #10 (by readers) best computer game of all time by Computer Gaming World in 1996, 2001 and 2001;[39][39][40] the #2 best video game since 1992 by Pelit in 2007;[23] the #35 best video game of all time by GameSpy in 2001;[41] and the #78 best video game "to play today" by Edge in 2009.[42] The game was also inducted into Computer Gaming World, IGN and GameSpot's Hall of Fame or equivalent in 2005, 2007 and 2003 respectively.[17][18][19] In addition, the notorious Chryssalid alien race was ranked fourth on the GameSpot's 1999 list of the best monsters in gaming, in which X-COM was called "one of the scariest computer games ever".[43]
Remélem nem rontják ezt el, jó lenne visszaidézni azt a hangulatot. :D
"Asszem láttam valamit uram!"
"Szerintem elkaptam egyet!"
=)
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Egyébként meg: Yesssssss!
1. az eredeti jó dolgait átemelve és hibáit kijavítva visszahozza a műfajt a köztudatba.
2. ennek nyomán lesz még pár studió, ami gyerekkorom klasszikusait remake-eli.
Ja, és még annyi, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.