Nem terveztünk ilyen összeállítást készíteni, még akkor sem, ha eredetileg gondoltunk rá. Végül az olvasók nyomására csináltuk meg, s belátjuk: megérte! A blogolási lehetőség az új Gamekapocs abszolút újdonsága volt 2010-ben, de igazán csak tavaly nőtte ki magát, hiszen azóta nem telik el úgy nap, hogy ne születne néhány bejegyzés. Az opció elindulása óta nem kevesebb, mint 1421 posztot írtatok/írtunk, ezekhez összesen 10417 komment érkezett, ami nagyon szép eredmény.
A tízes lista természetesen statiszika alapján készült, azt néztük, mire kattintottatok a legtöbbször. A címeket változtatás nélkül közöljük, kiragadunk a blogokból egy-egy szerintünk érdekes vagy vicces mondatot, utána pedig szólunk néhány szót a poszt kapcsán.
10. Mnmn1: Fejlesztők jelentése a Dead Island-ról! + Dead Island FILM!!!!
"Bocs a kisseb hibákért, azért mégis csak hajnali 1 óra van!!!"
Mnmn1 a Dead Island újbóli bemutatása után finoman szólva is rákattant a játékra, helyre kis bejegyzést rittyentett össze minden információ alapján, amit addig a programról tudni lehetett - sőt előzékenyen sorra vette azokat a játékelemeket is, amik ugyan a Techland remekének szerves részeit képezték, de azért mégis láttuk már valahol őket. A poszt mindenre kiterjed, és látnivalókkal van díszítve, ahogy azt kell csinálni.
9. Daks: Feed the trolls
"Nem utal át az Electronic Arts kétmilliót, ha 9 pontot adunk a FIFA-ra, pedig elfogadnánk, de nem teszi, bármennyire is hiszed."
A főszerkesztőnek mindig igaza van, most meg aztán tényleg. Bírjuk a sarat, valószínűleg senki nem kapott annyi anyázást az elmúlt évtizedben, mint mi - és ezzel egészen odáig nincs semmi baj, amíg Pistike nem érvek nélkül, egy félmondattal közli, hogy "köcsögök vagytok, mer' ez a játék kilenc pont, láttam a GameTrailersen". Aztán van úgy, hogy elszakad a cérna, Daks is felindulásból írta ezt a pár ezer karaktert, ami ugyan sok együttérzést szült, de persze Pistike is rögtön rávágta, hogy "na, látjátok, tényleg köcsögök vagytok".
8. Kukac450: Chicken Invaders 4 - Ultimate Omelette játékmenetem... Ha az összes extra elérhető...
"Egy sorozat. Egy jó sorozat. Egy nagyon jó sorozat. Egy annyira nagyon jó sorozat, ami nem fogsz soha elfelejteni. Ez bizony a Chicken Invaders."
Na, tessék, már ezért megéri a blogokat olvasgatni: olyan játékokkal is összefut az ember, amiről a Gamekapocs valószínűleg soha nem írna - ilyen a világhírű Chicken Invaders, annak is a negyedik része, amiről mi már az alcímét elolvasva letettünk. A blogposzt részletesen ismerteti a sorozatot, és még gameplay videó is van hozzá, amiben derék olvasónk a Millennium Falconnal vadászik az űrben... csirkékre. Elmebeteg ötlet, de bizonyára szórakoztató a játék, ha emberünk ennyire rákattant.
7. PankiManki: az első...
"Biztos feltűnt h kedvenc karaktereimnek általában lányokat emlegettem. Ez nem azért van mert ők lányok és női szolidaritásból őket részesítem előnyben..."
Oké, szögezzünk le valamit: PankiManki a Gamekapocs csekély hölgyrajongói táborát erősíti, és egyáltalán nem akarok hímsoviniszta passzusokat puffogtatni, ismerve itt a fiatalokat, várható volt, hogy a srácok - bármit is csináljon - kattintanak, lájkolnak rá, ahogy lehet. Ilyen kontextusban a cím főleg ütős, de lépjünk tovább... PankiManki első bemutatója a Tekken-sorozatról szól, állítása szerint azért, mert a Namco Bandai verekedős játéka az egyik legfőbb kedvence, ami végigkísérte gamer pályafutását. Az ismertető rendkívül alapos, ráadásul személyes élményekkel tarkított - érdemes átnyálazni!
6. Hedzsooo: TES / The Elder Scrolls V: SKYRIM - Megérdemli a felhajtást ?
"Én kérek most viszont előre is elnézést, ha nem is olyan kicsi ez az összefoglalóm..."
Hedzsooo posztja abszolút megérdemelten került be a top 10-be, ha a Gamekapocs indítana saját wiki-oldalt, valószínűleg a kollégára bíznánk a szerkesztését. A The Elder Scrolls V: Skyrim megjelenése előtt írt bejegyzésbe gyakorlatilag minden fontos információ, érdekesség, kép és videó bekerült, amit a játékról tudni lehetett, ember legyen a talpán, aki egy szuszra át tudja olvasni! Remek bejegyzés lett, a címben feltett kérdésre pedig a választ is tudjuk: megérdemelte a felhajtást!
5. Kukac450: Crysis 2 Demo
"Ezt leszámítva szerintem ne gondolkozz, és ne az én szavaimmal babrálj, hanem cselekedj - töltsd le és játssz!"
Kukac450 duplázik, a Crysis 2 megjelenése előtt kiadott multiplayer demót vette górcső alá, s mint azt a fenti mondat is jelzi: tetszett neki. Persze bele lehetett kötni a játékba, de az összkép kellemesre sikerült, és hasonló véleménnyel lehettünk később a teljes verzió esetében is. Kukac ezúttal sem bízta a véletlenre, két gameplay videót is mellékelt a poszt mellé, amiben a multi kerül kivesézésre.
4. Hedzsooo: SKYRIM - GÉPIGÉNY! (PC játékosoknak szóló hír, off-ot kéretik mellőzni! ;)
"A mindössze 6 Gb tárhelyet kevésnek tartom, elírásnak személy szerint. ( De mint utóbb aztán kiderült, NEM az! :) )"
Hedzsooo volt a másik kolléga, aki még egyszer bekerült a legjobbak közé, és a díjnyertes poszt ezúttal is a Skyrimhez fűződött. Hedzsooo nagyon jól beletrafált, a gépigényről szóló infókat mindig szívesen böngészi a jónép, ráadásul a rá jellemző alaposság itt sem maradt el. A népnevelő cím pedig zseniális, gyakorlatilag minden benne van: például a mély fájdalom, amit a trollok okozni tudnak a szerzőnek.
3. Dante92: Battlefield 3 teszt
"Tudom, hogy úgyis a pontszámot nézed meg először, majd okoskodsz a pont miatt. Ezért lettél már most előre figyelmeztetve."
Mondjuk, az olvasóink értik ezt a pontozós dolgot. A harmadik dobogós bejegyzésünk Dante92 Battlefield 3 tesztje lett, amiben a kolléga a játék egyjátékos részét vesézi ki. A DICE FPS-e az egyik legnépszerűbb beszédtéma volt idén gamer körökben, s bár arról megoszlanak a vélemények, hogy ez a játék vagy a Call of Duty: Modern Warfare 3 lett-e a jobb (nyilván órákon keresztül tudnánk vitatkozni), Dante végül 7 pontot adott a játékra, és megelőlegezett egy plusz pontot a multi miatt. Reális.
2. Vuliem: RPG-szituációk a kreativitás csúcsán
"A humor nagy részét csak az fogja érteni, akinek van tapasztalata a Dungeons & Dragons és a Forgotten Realms világában és szabályrendszerében. Akinek ez a lehetőség sosem adatott meg az menjen tortát hegeszteni vagy legyen bátor és olvasson tovább."
Vuliem irománya a második legnépszerűbb blogbejegyzés volt, hősünk azokat az élményeket írta össze, amik akkor érték, mikor a barátaival szerepjátékot játszott - no, nem virtuálisat, hanem igazit! Persze a fentebb kiemelt mondat remekül leírja a poszt lényegét, halandóknak ezek a sztorik nem sokat mondanak, ám látszólag sokan voltatok kíváncsiak a vicces szerepjátékos szituációkra.
1. InGen: Haljon meg az összes biciklis
"Úgy tűnik, hogy amíg az autósokat és a motorosokat hosszasan tanítják a közút használatának szabályaira, a bicikliseknek valami istenadta joguk van használni ugyanazt az utat onnantól kezdve, hogy a nagypapa kihúzta a seprűlécet a tanuló-BMX hátuljából."
Nem bunda, de a legolvasottabb bejegyzés tényleg InGené lett, amiben a kolléga a biciklisekről alkotott véleményét ecsetelte néhány bekezdésen keresztül. Nem tudni, hogy kik alkották az olvasótábor nagyobb részét: azok, akik egyetértenek vagy azok, akik nem, de az tény, hogy a poszt minden egyes mondata egyetértést vagy anyázást váltott ki az érdeklődőkből, akik a mai napig terrorral fenyegetőznek. InGen makes impact, mi azt mondjuk.
Úgy érzed, valami kimaradt valami a listából? Most elmondhatjátok: nektek melyik bejegyzés volt a kedvencetek tavaly?
Amikor megláttam a nevem, azon meg teljesen elaléltam, úgyhogy most már teljes az életem :D
Thx Extol! ;D
...Amibol legvaloszinubb, hogy blogban irok majd iden: Skyrim, Risen 2, valamint Mass Effect 3 :)
Remélem sok színvonalas blog díszíti a GK oldalsó mezejét 2012 évében is! :D
Vuliem posztjáról tavaly lemaradtam, most megnéztem az adatlapját és szélesen elmosolyodtam: Én akkor kezdtem el F. Realms-et játszani, amikor ő kb. járni tanult... Úgy látszik, azért van utánpótlás a "valódi" szerepjátékban is. (Jómagam 40 évesen még mindig tolom, hasonló korú barátaimmal.)
Rengeteg tartalmas dolgot olvastam ebben az évben, ezért külön köszönet az illetőknek. Ide persze nem tartoznak olyan blogok, mint pl.: „Segícccséé máááá, mer megakadtam a játékba“ tipusú, egy mondatban megfogalmazott, más userek számára értelmezhetetlen kérdés, melyre a konkrétumok hiányában képtelenség volt válaszolni :-)
Ingen nem meglepő. Elég megosztó írás volt. Még én is beszóltam neki miatta :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.