Ahogy arról egy hete beszámoltunk, gépfejlesztéshez nem jó a Ubisoft másolásvédelme, legalábbis az Anno 2070 című stratégiai játékba épített DRM semmiképpen. A Guru3D szokásához híven több hardverkonfiguráción is tesztelni akarta a programot, mikor azt tapasztalta, hogy a rendszer a korábban előírt három telepítésre szóló korlátozást már egy egyszerű videokártyacserénél is érvényesíti.
Bár apróságról van szó, a dolog semmi esetre sem fair, ráadásul a Ubisoft nem először került a szóbeszéd középpontjába a PC-s másolásvédelmi megoldásai miatt. A kiadó eleinte nem fűzött kommentárt a hírekhez, majd a Rock, Paper, Shotgun kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a DRM működését így tervezték, ez nem bug, a Guru3D esetében fent álló szituáció pedig állítása szerint nagyon ritka, amit a telefonos ügyfélszolgálat könnyedén meg tud oldani.
A rajongók szimpátiáját érthető módon ez a hozzáállás sem nyerte el, s bár a Guru3D külön segítséget kapott, ami után le tudta közölni a tesztjét, a Blue Byte producere a cikk megjelenése után váratlanul küldött egy e-mailt a srácoknak, amiben jelezte: a PC-k azonosítására használt hash függvényből eltávolították a videokártyákat, így a játékosok annyiszor cserélik a hardvert, ahányszor nem szégyellik.
Most már minden szép, de abban egyetérthetünk, hogy a Ubi hamarabb is kapcsolhatott volna.
Én azt várom már, mikor pl megszűnik az antikvárium azzal az indokkal, hogy megkárosítják a kiadót és a szerzőt azok, akik a használt könyveket eladják vagy ajándékba odaadják, hiszen nem veszi meg , vagy más is keres rajta, akinek a neve nem kiadó és nem író..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.