Valószínűleg a Sony jelenti be utoljára a next-gent

  • Írta: InGen
  • 2012. január 30.
  • Érdekesség
Link másolása
A PlayStation franciaországi nagyfőnöke ma igen beszédes kedvében van; nem csak, hogy elkottyintotta a hónapokon belül megjelenő Monster Huntert a PS Vitára, most egy-két szót elejtett a következő generációval kapcsolatban is - habár a next-gen kifejezést nem használta.

A Wii U-t újra bemutatják és talán átnevezik a 2012-es E3-on, s habár továbbra sem biztos, de valószínű, hogy a Microsoft is elhint valamint az Xbox 360 utódjáról. A pletykák szinte napról napra érkeznek, a PlayStation következő generációjáról azonban nem nagyon hallani.

A PlayStation francia vezetője, Philippe Cardone elmondta, hogy ez miért van így: szerinte a Nintendo nyomás alatt van, hiszen a Wii egyre kevésbé kelendő, így mindenképpen ki kell hozniuk egy új konzolt. A PlayStation esetében azonban más a helyzet: "Nálunk nincs akkora nyomás. Mi hoztuk ki utoljára a konzolunkat, és valószínűleg mi leszünk a legutolsók, akik bejelentenek valamit."

Konkrétumokat tehát nem mondott, ám érdemes megfigyelni szóhasználatot: a "valamit" utalhat arra, hogy a Sony már egy kicsit másként gondolkodik, és nem hoz ki klasszikus értelemben vett next-gen konzolt, ami egybevágna a Gaikai sejtelmes nyilatkozatával, miszerint nem minden gyártó hoz ki következő generációs hardvert. Persze az a valószínűbb, hogy csak túlmagyarázom.

25.
25.
DanielMcBas
24.
24.
Kumite
#22: Egyikőtöknek sincs igaza és mindkettőtöknek igaza van.

Egy 2011 november 17-i cikkből kiindulva:

"Over its lifetime of 72 months on the market, Xbox 360 is averaging about 800,000 units sold per month. Over 60 months on the market, PlayStation 3 is averaging 925,000 units sold per month. "

Egyelőre többet adtak el 360-ból, mint PS3-ból, de ugye egy éves előnye van. Hónapokra lebontva azonban már 100ezerrel győz a PS3 a 360 ellen.

Wii mindenkit legyőzött, csak a második és a harmadik helyezett konzolokról van most szó.
23.
23.
Kumite
#21: Én biztos, hogy hozzáadok egyet a nyitónapi vásárlók számához és az is biztos, hogy nem leszek egyedül :)
Minden esély megvan rá, hogy elhúzzon, ahogy természetesen annak is, hogy megismétlődjön a 3DS vagy a még siralmasabb Vita kezdés.
22.
22.
Grand Hustle President
#19: Amit a második bekezdésben leírtál az úgy hülyeség, ahogy van! Szerinted a Microsoft az XBOX 360-at a PS2 riválisának szánta?

"Bár eladásokban idén a PS3 megelőzi a 360-t, ha pedig még legalább 3-4 évig piacon lesz akkor a Wii-t is."
Piacra kerülése óta még csak megszorongatni sem tudta a PS3 az XBOX 360-at, nem hogy beelőzni. A legutóbbi pénzügyi jelentések szerint az összeladások tekintetében a Wii toronymagasan vezet (94.97 millió) a másik két konzol előtt. Isteni csoda kellene ahhoz, hogy utolsóból első legyen a PS3.
21.
21.
p3ti
Az basz*a be ha a Wii U megint el húzna mint ahogy a Wii tette :)
20.
20.
#19: Az Xbox 1 is 4 évet kint volt (2001 megjelenés- 2005 vége, utód). Ezzel szemben a PS2 is 'csak' 5-6 évig volt kint. Vagyis a MS 4 éve alatt váltott generációt, a Sony pedig 6 év alatt. Ezt sem érzem akkora lehúzásnak.

Az más kérdés, hogy az MS abszolút nem támogatja már az első Xbox-ot, a Sony meg azért még támogatja valamekkora mértékben a PS2-őt! Mondjuk érdeke is ez!

Az igaz, hogy az első Xbox-nak nem sikerült a PS2-őt legyőznie, de most már merőben más a helyzet. Az Xbox 360 elhúzott eladásokban, és most maximum 50-50 százalék. Szóval az MS nagyon feljött!
19.
19.
Mathia$
#17: Azért a legújabb multiplatform címek többsége PS3-on szebb.
BF3, FiFA, Rage, Portal 2, L.A. Noire.... és még sorolhatnám.
Van kivétel, Ubisoft és Activision játékoknál, mert ők az X360-at preferálják.
Exklúzív címekben egyértelműen a PS3 arat, X360 oldalról maximum játék van(Gears3, FM4 meg talán a Halo Reach) ami megállja a helyét a God of War III, Killzone 2-3, GT5 és Uncharted 2-3 mellett grafikailag.

#18: Azért tegyük hozzá, hogy az előző Xbox nem bírta sokáig.
(Persze ez amiatt van, mert a MS le akarta győzni a PS2-t. Ami persze nem sikerült és erre jött a 360, aminek szintén nem sikerült. Aztán a Sony előre ivott a medve bőrére, kiadta a PS3-at. A MS meg ahelyett, hogy új konzolt csinált volna, okosan átalakította a 360-at, így fej-fej mellé kerültek. Bár eladásokban idén a PS3 megelőzi a 360-t, ha pedig még legalább 3-4 évig piacon lesz akkor a Wii-t is.)
18.
18.
#15: Nem értem miről beszélsz. A PS3 is már 5 éve kint van. Az Xbox 360 6 éve. Egyik konzolgyártó sem adott még új konzolt ki 2 évenként!
17.
17.
p3ti
#2: "A PS3 elvileg brutálabb, mint az xbox, mégse látjuk annyira ezt a különbséget" Játszottál te már exclusive címmel ? Ha az neked nem "brutális" akkor nem tudom . Nem is kell messze menni : god of war 3 , ott látszódik hogy milyen erő rejlik a ps3ban , csak a multi platform címeket általában portolják a boxról . És ezzel nem azt akarom mondani hogy nem jó a box , mert én jómagam javarészt a boxon játszom , hanem hogy elégé erős a ps3 ... csak jól kell rá fejleszteni .
16.
16.
Yanez
Jöhetne még egy rakás játék,amely megfelel az Uncharted,God of War,Arkham city,GTA,stb. szintjének.A nextgenre meg még van idő.
15.
15.
NoRush
Se box se ps nem lesz... vicc ez az egész -.-" ezzel még ráérnek... inkább próbálgassanak tesztelgessenek... nekem nem kell egy olyan gép, amit megveszek majd megint 500EU-ért (értsd: next-gen box...^^") aztán rá 2 évre jön az XBOX5600 mert az előző már megint elvault (ki tudja mi lesz pár év múlva...)

Ezek is csak szájkaratézni tudnak.
14.
14.
Nathan
szerintem az új xbox ra másfél év mulval dobják majd ki az új ps-t
13.
13.
Grand Hustle President
Az utóbbi néhány évben a szerencse nagyon elpártolt a SONY-tól. A PS3 eladásai elmaradtak a vártól, a PSP go óriásit bukfencezett, hackertámadások érték a PSN-t és még a nagy reménységnek tartott Vita is elvérzett az anyaországban. A PS3 után a siker úgy hiányzik a cégnek, mint egy falat kenyér. Nagyon valószínű, hogy a SONY megvárja, míg a Microsoft kiteregeti a lapjait, majd csak aztán cselekszik.
Könnyen kétszereplősé válhat a konzolháború és ezt a SONY is jól tudja.
12.
12.
roli33
Mostanában naponta egy új nextgen pletyka jön átlagosan. Egyik nap jön egy hír, másik nap meg az ellentéte. Már több címet összeszedtem ami elvileg nextgenre készül: új Hitman, Beyond Good and Evil 2, valami új autós game, Saints Row 4, Alan Wake 2, TimeSpitters 4 stb... Mindegy a lényeg hogy már nekem is elegem van a sok-sok pletykából, viszont a bejelentést már nagyon várom, mert már igen is itt az ideje. Üzletileg nem is, de technikailag...
11.
11.
Mathia$
Annyi pletyka van... Én már egyiknek sem hiszek. Ennek főleg nem.
Sony és MS egyszerre fogja úgyis bejelenteni a konzolokat.
10.
10.
#3: A grafika még rengeteget tud fejlődni, nézd csak meg a játékokban a render videókat, majd hasonlítsd össze az in-game-mel. Csak egy vagy két példát mondok! Final Fantasy XIII vagy a White Knight Chronicles II.

Egyértelmű, hogy van hova fejlődni!
9.
9.
metercsiken
Fura, hogy nem is olyan rég még azt közölték, hogy nem akarnak "frissíteni", most viszont már célozgatnak rá!
Persze így, hogy a box ezt teszi nekik is illene!
Mondjuk én személy szerint annak jobban örülnék, ha kicsit még várnának vele( még akkor is, ha ezzel a box elhúzna egy picit ), és aztán egy tényleg ultra-brutál gépet hoznának ki!
Persze, ha már most is ki tudják dobni majd így, AKKOR HAJRÁ! : )
Csak tényleg legyen jó!!!!!!!!!!!!! : )
8.
8.
cannondale
TV-re kotheto PSVita 5megapixeles kameraval (1,3 megapixel helyett) jobban erdekelne mint a PS4:)
God Of War 3 tudomanya boven eleg Uncharted 3-al Gran Turismo 5-el sokaig:)
4.
4.
Scoo
#3: Nem a jelenet kell nézni. Olyan konzollal kell előállni ami 3 év múlva is versenyképes lesz. Azaz nem elég olyan hardvert kihozni ami megfelel a mostani top pc-nek, hanem bőven túl kell azt szárnyalni, még ha az elején ezt az erőt nem is tudják kihasználni.
Az MS-nél pedig elégé jó húzás az, hogy minden xboxhoz adnak kinectet is, így sokat fejleszthetnek arra, ráadásul így akinek van otthon sony és ms gépe is, valószínű, hogy nem fog venni újabb mozgásérzékelős kütyüt. Minek, ha egyszer már van neki kinectje. Így betehet még a Nintendonak is (mondjuk ők megint más úton indultak el)
3.
3.
Fura kicsit ez a next-gen nekem. Nem tudom annyira elképzelni azt a hatalmas fejlődést a gépek terén, hogy érdemes legyen kihozni egy új generációt. Persze híresztelik, hogy az xbox 6x erősebb lesz, ráadásul a mostani dvd lemezre sem férnek már el a játékok, de sokat hallani arról is, hogy még inkább otthoni média-center legyen a konzol. Kincet minden csomaghoz, stb. A Playstation 3 tud blu-rayt lejátszani, 3D képes, annál mi lesz a nagy fejlődés titka? A Wii-t nagyjából értem, ott lehetne például a grafikára gyúrni (amit láthatóan meg is tettek), ráadásul új kütyüt is találtak ki hozzá, na de a többinél?
2.
2.
Scoo
A Sony se nagyon teheti meg, hogy ej, rá érünk arra még. Nagyon fontos, hogy ki mikor áll elő a kövi konzollal. Elvégre anno az MS inkább kiadott egy félkész Xboxot csak azért, hogy hamarabb tudjon startolni, mint a Sony. Szóval vagy záros határidőn belül a Sony is lép, vagy pedig, alternatív megoldáskép,p picit rápihen a dologra, vár plusz egy évet és akkor áll elő egy brutál géppel. Szerintem ez hibás ötlet a multiplatform címek miatt. A PS3 elvileg brutálabb, mint az xbox, mégse látjuk annyira ezt a különbséget. A valami mást pedig hagyják a Nintendonak. Aztán ha bejön, majd lemásolják később az ötletet :)
1.
1.
shatterhand
hát könnyen bukhat akár egy cég, ha rossz gépet hoz ki
kicsit olyan mint az F1ben szemerkélő esőnél ki mikor jön ki: vagy bejön és nyer vagy duplán bukik
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...