Hozzuk haza az ArmA III fejlesztőit!

  • Írta: InGen
  • 2012. szeptember 18.
  • Érdekesség
Link másolása
Hatalmas vihart kavart játékipari berkeken belül a szomorú hír, miszerint a görögországi Lemnos szigetén letartóztattak két Bohemia Interactive-munkatársat kémkedés vádjával - a duó ugyanis állítólag felvételeket készített a helyi katonai bázisokról.

Habár elsőre az a hír járta, hogy a két fejlesztő, Ivan Buchta és Martin Pezlar a készülő játékhoz készített fényképeket - az ArmA III helyszíne ugyanis Lemnos, bár erősen megváltoztatott formában -, a Bohemia által kiadott hivatalos nyilatkozatból kiderül, hogy erről szó sincs. A két úriember egyszerűen csak nyaralni ment a görög szigetre, és csupán pár másodperces videofelvételt készítettek egy bázisról, kívülről, melyet a repülőtérről a szállodához vezető úton lehet látni - éppen ezért feltételezhető, hogy több ezer turista készített már hasonló anyagokat.

A Bohemia szóvivője, Ota Vrtatko elmondta, nagyon örülnek, hogy a játékaik, főleg a DayZ iránt ekkora az érdeklődés, és éppen szeretné, ha a rajongók tisztában lennének az eseményekkel, valamint azzal, hogy segíthetnek. Létrejött ugyanis egy weboldal, melyet a közösség hívott életre, és ahol alá lehet írni egy petíciót a két fejlesztő hazaengedéséért - a lap emellett friss híreket és információkat is tartalmaz az üggyel kapcsolatban.

Buchta és Pezlar az ügyvédjükön keresztül tudott néhány szót üzenni a nagyvilágnak: elmondták, a körülmények ugyan kemények, de korrekt módon bánnak velük.

27.
27.
turleysqt
Látom elszabadult a baromfi udvar.
26.
26.
miki1105
Ha valakit érdekel van eladó ArmA2+Arrowhead.
P-ben lehet jelezni ha valakinek kellene.
25.
25.
névtelenség
#24: Na ja. Vérfarkasról már hallottam, no de vérkommunistáról!
Ők akkor jönnek elő mikor a hold vérvörösre vált és kisnyugdíjasok vonyítanak az utcákon?
24.
24.
omarek
legalább lesz mit sztorizni a kölköknek otthon a kandallónál de a vérkommunista szó nagyon jól hangzik sátánista szeánszokon ilyen visító metál hangon nyögném be 1-1 drámai pillanatnál ha járnék olyanokra.de szerintem a "véresszájú kommunista" sokkal jobb lenne az őrültebb képed ad a dolognak szerintem. úgy értem a vérkommunistáról csak egy sima vaskalapos szoci jut eszembe de a véresszájú kommunistáról már inkább egy olyan elvetemült figura aki magzatokat csapkod a falhoz érted szerintem te ezt a szót kerested remélem segítettem.
20.
20.
shatterhand
#19: Mittomén. Gondolom bürokrácia, szórakozás, pár nap fogda,stb. De nem hinném,hogy bíróságig eljut az ügy.

De az nekem nehezen hihető,hogy csak simán arra fordult a kamera és ezért kapnak el két olyan túristát akik véletlenül pont háborús játékot készítenek. Vagy a pár mp volt erős túlzás vagy elötte levő időben viselkedtek a görög katonáknak gyanusan.
19.
19.
biohazard rex
#18: Igen, de mikor tudják, hogy nem terroristák, meg anarchisták, hanem játék fejlesztők akkor miért nem engedik el őket? o.O
18.
18.
shatterhand
Katonai objektumot elvileg minden országban tilos fotózni (vagy legalábbis nem örülnek neki). Ha normálisak a görögök akkor úgyis elengedik, nem kell attól tartani,hogy egy EU-s országbeli játékkészítőt bezárnak évekre. Lósz.r ez ahhoz képest mikor törökben lecsuknak német turistát csak azért mert a csaj azt találta mondani,hogy meg akarta erőszakolni.

Visszatérve. Azért görögország nem ausztria vagy svájc. "Pár éve" van még csak demokrácia. Terrorcsoportjuk is van/volt nem olyan rég. Rendőrséget is simán megtámadnak a huligán anarchisták. Szal ezért is nagyobb ott az óvatosság.
15.
15.
KeXxX
én aláírtam. olvassátok csak: á négyzet meg két áb plusz b négyzet :DDD xD
14.
14.
markoci555
maradjanak csak ott, mi a f@szt kémkednek
13.
13.
giga321
XD XD XD dehogy írom alá XD
12.
12.
Jake Holden
lol micsoda komentek van itt XD A két szerencsétlen meg épp rosszkor voltak rossz helyen de azért röhej hogy állítólag egy forgalmas helyen van a katonai bázis és az ott lévő katonákat nem zavarja semmi csak két turista akinek nincs jobb dolgok mint filmezni. Legközelebb a fényképező gépel rendelkező turistákat szedik ősze mert a környéken lévő szállodából jönnek ki XD
11.
11.
#9: Sehol sincs leírva, hogy az útról filmeztek, sőt...
10.
10.
Gamelord
Arra is van esély, hogy tényleg kémkedtek. Ezt senki sem tudhatja, de megvan az esélye. Ha belegondoltok, egész jó ürügy az Arma 3 kémkedéshez :)
9.
9.
simon 555
#6: Ott van leírva,hogy az útról videózták ami a szállodához vezet.
USA-ban az 51-es körzetről bárki csinálhat képeket,videókat ha nem lépi át a táblát ami ki van rakva.Pedig az elvileg még titkos is.(azt meg már kár is mondani,hogy googlemaps-on bármelyik katonai bázist megtalálod)
6.
6.
Írja alá a f*****.
Aki van olyan hülye, hogy megáll egy elkerített katonai bázis mellett és a kerítés tövében állva nekiáll filmezni az megérdemli.
Oroszországban az ilyet ott helyben agyonlövik...

Videó pedig valószínűleg azért pár másodperces mert a járőr azonnal elvitte őket.
5.
5.
Ra1D3n
#2: Hihetetlen, hogy minden hírnél van valami vita, még egy ilyennél is... Szerintem vita helyett írjátok alá ti is, és ne ezen a katonai létesítményen problémázzatok...
3.
3.
Stranger
Látszik, hogy az ügyvéd találta ki, hogy mit mondjanak.
Bár azért tényleg gáz, hogy ilyen könnyű egy bázisról fényképet csinálni, inkább tartották volna titokban, elég ciki...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...