Számszeríjak a Battlefield 3: Aftermath DLC-ben

  • Írta: zoenn
  • 2012. október 18.
  • Videó
Link másolása
Befutott az első screenshot és trailer a Battlefield 3 soron következő letölthető tartalmából. Az Aftermath nem titkoltan a városi hadviselést hivatott bemutatni, szűk sikátorokban, a romokat fedezéknek használva törhetünk babérokra. Új fegyvereket is köszönthetünk, nevezetesen a számszeríjakat.

A városi hadviselésre koncentráló csomagban számszeríjakat is használhatunk, ráadásul többféleképpen. Lesz sima, felhúzós változat, s olyan is, amelyre egy optikai irányzékot szereltek. Az már csak hab a tortán, amikor számszeríj-kiegészítőt aggathatunk a meglévő gépkarabélyunkra. Emellett további új fegyverek, térképek, assigmentek és járművek várják a rajongókat - a Scavenger játékmódról már nem is beszélve. Fincsi, nem?

Az már biztos, hogy a Battlefield 3: Aftermath elsőként PS3-on lát napvilágot november 27-én, azon belül is az extra szolgáltatást megvásárlók kaparinthatják meg először. December 4-én érkezik a PC-s és az xboxos változat szintén a prémium-előfizetők számára. Akik nem ruháznak be a Premiumba, de PS3-asok, ők december 11-én kapják kézhez a DLC-t, míg a másik két platform tulajdonosai december 18-án. Köszönjük, lesik20!

58.
58.
Ótvar
Kegyetlen jó lesz az új kiegészítő, várom már. Az előző, nekem egy kicsit lehangoló volt, valahogy nagyobb durranásra számítottam. A CQ jobban tetszett elmondanám mint az AK. ebben a legjobb az lesz hogy a karakterek máshogy nézhetnek ki, esetlegesen "öltöztethetjük" őket, ami még stílusosabbá tenné az amúgy is sokoldalú játékot. Ilyen apróságok mint a számszeríj, elenyésző (a lófaszt, überkirály!!!!! ennél már a csigás íj lenne komolyabb)
57.
57.
traumraise
#55: egyébként szimplán az a baj szerintem,hogy 600 óra game után kicsit meguntam. Játszottam klánban is de olyan szinten tolják a klánokban a jetezést vagy a tankozást vagy egyáltalán az infantrit hogy az életkedvedet is elveszik nem csak a játékkedvedet. Most meg már a publikon is tele van ilyenekkel, ki tudja persze ki csal ki nem de a lényeg,h elmegy tőle a kedved. Pedig nem toltam szarul de olyanok ellen jétszani akivel szembe még a ravszt se tudod meghúzni és olyan mintha 1 golyóból ölne, felesleges és bosszantó. Aztán most elővettem a 2010-es moh-t és ott azért máris más a kép, mer nincs ez a hoppá összeestem 1 golyótól meg hasonlók, nálam a moh régi része kiegyenlítettebb, remélem az új is az lesz.
56.
56.
McDuff
#44: hát az RPk-nál sajnos nem,pedig az egy nagyon jó fegyó!:)ott a 40-es tárat 200-asra lehet növelni,de ugyanúgy 40-es van benne...:(
de vmi nekem is rémlik,asszem PP-2000-nél és MP7-nél nagyobb a tár.
55.
55.
McDuff
#35: már ne is haragudj,de a képen amit linkeltél,ott a nagyobb tár is!:)a 2 féle markolat alatt van egy 100-as tár!
nem kötekedésből,csak egy észrevétel.
amúgy én értem,hogy a srác hogy érti ezt a témát,meg azt is értem,hogy te mire akarsz kilukadni.mindkettőtöknek igaza van.
az új MoH-hoz képest,tényleg fapadosnak tűnhet a fegyvertuning,ott tényleg sokkal több opció,kiegészítő áll rendelkezésünkre,olyan is ami nem igazán elterjedt és felesleges is(én az Army of Two-ban láttam hasonlókat),de a BF alapvetően egy standard katonai lövölde,ami a jelenkor hadviselését mutatja be,a jelenkor rendszerísett fegyvereivel,kiegészítőivel,ilyen egyéni kívánságok,hogy tigris-mintás legyen a fegyverem meg a 4 fajta csőszájfék közül a 3.-at szeretném,meg legyen 3 fajta optikám egy fegyveren,ilyen a seregben nincs!a speciális alakulatoknál biztos van ilyen kívánságműsor,de a seregben azt kapsz,amit kapsz.
54.
54.
HaruXIII
#31: Te most komolyan egy olyan gémhez hasonlítod ami most jelenik meg? BF3 már majdnem 1 éves ember. Meg hát a MoH az katona alapú gém míg a BF az katona és jármű.
Amúgy ha meg figyeled BF-ben és berakod a tárbővítést látszik a külömbség pl MP7, Saiga, PP-2000 stb (Sajnos nem mindegyik LMG-nél).
Skinek meg szerintem majd mindegyiknél elérhető lesz, jah meg amúgy azért adják assigmentekként, h addig se unatkozzanak az emberek ;)
Az egyenlőtlen harcokról annyi, h sok van én is megszívom vele, de vannak jók és ha az ember berakja favok közé és akkor nincs gond.
Láttom nem tetszik a BF3 akkor mond azt, de ne ilyen apró hülyeségekkel gyere létszíves!
48.
48.
kopic
#46: Nekem egyikkel sincsen bajom. De ez az összehasonlító videó nagyon jó ( röhögés szempontjából:))
47.
47.
randall13
#46: Ja de azért vicces, az már a készítőt minősíti, hogy hackelt codot hasonlított megrendezett jelenetekkel a bf-hez. :D
46.
46.
Csemegekukorica
#13: Enyhén Battlefield 3 központú... CoD-ban is vannak azért elég jó játékosok akik nem dupla g18-al futkosnak a pályán körbe körbe. A Damag címűnél meg valami meghackelt szerót raktak be hát haggyanak már...Ha már ilyen összehasonlítást csinál valaki csinálja normálisan, mert egy ilyen videó tényleg csak a flamewarra jó. Mellesleg én is a BF3-mat preferálom, de azért a codot sem kell lehúzni...
45.
45.
robogo98
Melyiknél ? ,de szerintem tulzás a 100 golyoról 200ra történõ nõvelés
44.
44.
Uhu123
#32: A Battlefield 3 ban is nagyobb lesz a tár, ha extreme mag -ot teszel be. Sőt valamelyik fegyvernél még a töltés animációja is megváltozik...
41.
41.
AkosTorok88
#11: Lol te vagy a crossbowokat tartalmazó játékokat tanulmányozó bizottság kihelyezett igazgatója?
40.
40.
Giggsy
#39: Na ja, de az ilyesmi meg sajnos minden játékban így van ám. Az meg, hogy ki hacker elég véleményes dolog. Mert minden második jó játékosra rásütik, hogy hacker. Néha egy-egy jobb széria után én is megkapom, pedig aztán az igazi prótól elég messze vagyok. Az mondjuk megoldás lenne, ha beraktak volna lehetőséget arra, hogy egy szerverre csak meghatározott szint, vagy K/D ratio alatt lehessen belépni. Ilyen például a CombatArms-ban van. Ezzel együtt sem érzem annyira égetőnek a dolgot, mert ahogy szopóágon van az ember néha, úgy kerülhet a pro csapatba is.
És az tény, hogy a BF egy arcade játék, de azért megjelenésben törekednek a valósághűségre. Már az is arcade dolog, hogy te választhatod meg a fegyvered és te szerelheted fel a saját ízlésed szerint. Gondolom ők itt húzták meg a határokat ezen a téren.
39.
39.
traumraise
#35: rendben, elhiszem neked és mondjuk minden jó így ahogy van a fegyóknál mer ez így realisztikus....csakhogy ez nem szimulátor hanem egy árkád játék. Ha a realisztikusságra törekednénk nem töltené fel az életedet egy orvosi doboz meg nem élesztene újra egy zsebből előkapott defibrillátor (ugye gép nélkül). stb stb. Ami miatt igazán élvezhetetlen az a balansz hiánya. Játékmechanikailag illetve pályatervezés által lehetett volna úgy alakítani hogy egyenlőbb legyen a játék akkor is ha az egyik oldalon 5 hacker dolgozik vagy 10 olyan akik 600 órát jeteztek meg tankoztak stb és ledarálják az ellent akik meg csak feljöttek egy jót játszani vagy az egyik oldalon 32ből 10 kommunikál a másik oldalon meg senki. Nagyon nagyon el tudja rontani a játék élményét az ilyen fajta felborult erőfölény.
38.
38.
ki55i
AK is király volt de nekem inkább a gyalogos harc jön be szóval legyen már dec 4 :D a warfighter meg vicc :)
37.
37.
Giggsy
#36: Tanulság, ne írj HÜLYESÉGEKET a BF3-ról, amiről két mondatban igazolni lehet, hogy nem igazak.
36.
36.
randall13
#32: Tanulság: Ne merj olyan saját véleményt nyilvánítani a BF3-ról ami rombolja Giggsy kolléga nehezen felépített mesterséges álomvilágát, mert különben lesz nemulass :)
35.
35.
Giggsy
#32: A fegyver camo az a valóságban kurva ritkán alkalmazott dolog ám, és semmi ráhatással nincs a fegyver használati értékére. Gyakorlatilag a snipereken és a spec alakulatokon kívül nemlétező dolog (átlag bakának le is törnék a kezét, ha eszébe jutna) Ez ugyebár kizárólag álcázási célokat szolgál, de nem rémlik, hogy a multiban létezne olyan feladat, ahol jelentősége van az álcázásnak. A távcső változtatható fókusztávolsággal, kizárólag mesterlövészeknek van, más fegyvereken olyat nem szoktak. Nyilván nem véletlen, hogy a játékba ez nem került be (kissé megnövelné a sniperek erejét) Extreme mag alatt gondolom a standardnál nagyobb tárra gondolsz, ami megint olyasmi, amivel a való életben te nem igazán fogsz találkozni. Minden fegyverhez megvannak a standard tárméretek, és attól nem igazán szoktak eltérni. Elég megnézni ezt a képet: http://www.evotactical.com/images/m4-sopmod-poster.jpg Az M4 jelenleg az egyik legelterjedtebb karabély a NATO-ban, és minden apró szir-szar kiegészítő itt van hozzá, nagyobb tár azonban nincs. AK67-hez például életemben egyszer láttam a standard 30-astól eltérő tárat, de az nem nagyobb, hanem kisebb volt.
34.
34.
Giggsy
#30: A marksman és sniper között? Hú, na kezdjük. Egyrészt rögtön ott van az, hogy a marksman (teljes nevén squad designated marksman - a magyar megfelelője ennek a szakasz mesterlövész) az az egységével tart a harcban. Rendszerint félautomata távcsöves puskája van, mint mondjuk a Dragunov (volt KGST országokban) vagy az SR25, M110 (NATO), de ez azért még nem törvényszerű. Ezek kisebb hatótávolságúak, kevésbé pontosak, kis kaliberűek (5,56, 7,62) de gyors egymásutánban is lehet velük tüzelni és a marksman feladataihoz bőven elegendőek ezek is, ő nem egy kilométerekre lő, hanem 100-500 méterről szedegeti le az olyan célokat, amikhez nagy pontosság kell (pl egy géppuskás, ami egy lesállásból szórja az áldást az egységre. Egy ilyet karabéllyal lehet, hogy elsőre kilőnek, de az is, hogy hosszú másodpercekig próbálkoznak eredménytelenül). Mivel az egységével tart, hagyományos gyakorlót visel, mivel a ghilie csak akadályozná a gyors mozgásban. A sniper ezzel szemben csak egyedül, vagy tűzpárban dolgozik (utóbbi általánosabb). Ilyenkor az egyik a mesterlövész, a másik a célzója. A mesterlövésznél ezesetben nagykaliberű (rendszerint kézitöltésű) puska van és távolról vadászik nagy fontosságú célpontokra (tisztek, aknavetősök, stb), vagy kifejezetten megfigyelő feladatokat lát el. A célzójánál gépkarabély van és egy távcső, amivel segít megfigyelni a megadott sávot a mesterlövésznek és az ő feladata bizonyos kalkulációk elvégzése is. Mivel a sniper egyedül, vagy párban dolgozik, mindennél fontosabb, hogy rejtve maradjon az ellenség elől, hisz közelharcban erős hátrányból indul. Az álcázás egy sniper esetében kiemelt fontosságú, ezt a célt szolgálja a ghilie suit, amit más katonákon nem is látni. Kábé ennyi lenne a különbség.
33.
33.
kopic
#24: WTF ?! Jól vagy ?:O
32.
32.
traumraise
#31: ha a most érkező moh-hoz hasonlítom akkor kicsit vérszegény, mert bár beígérték pl a fegyó camókat premiumon amiből az lett,h 1-1 általuk kiválasztott senki által nem használt fegyóhoz adtak 1-et amit 5 feladattal tudsz unlockolni, vicces :) vagy pl ahogy néztem moh-ban ha extreme mag-os tárat teszel fel akkor tényleg nagyobb lesz a tár és máshogy néz ki. Ha minden igaz lesz benne olyan távcső is amit válthatsz rövid távúra és hosszúra. az ilyen apróságokra gondoltam csak.
31.
31.
Giggsy
#28: Már bocs, de egy csomó kérdésre nem válaszoltál. Akkor legyen csak az egyik: Hogy érted azt, hogy nincs rendes fegyver testreszabhatóság?
30.
30.
robogo98
#27nem kötekedésböl de mi a különbség
29.
29.
lesik20
#15: 21 evesen annyira nem vagyok fiatal :) nem ugy ertettem hogy az talalta ki elosszor de az elmult 10 evben csak nehol nehol lattam ijfeleseget. jott 2010ben a black ops es hop megint hires lett
28.
28.
traumraise
#27: én béta óta tolom vele, 2 accom van, több száz óra gammel stb. nem kell megmagyarázni mi hogy van. Már a megjelenése óta szerveztünk rá klánt meg miegymás. Nem akarok belemenni egy vitába. Mindenki máshogy látja.
27.
27.
Giggsy
#24: Már megbocsáss, de ennyi hülyeséget összehordani egyetlen hozzászólásban rekordközeli teljesítmény :) Az Armored kill úgy is lett bejelentve, hogy járműves DLC és mint ilyen - lepődj meg - elsősorban járművekre lett kihegyezve. Tök furi, ugye? Milyen normális balanszot hiányolsz? Csak mert a kasztok egészen szépen ki vannak egyensúlyozva. Az tény, hogy vannak néha egyelőtlen meccsek, de ha úgy van beállítva a szerver, akkor a következőre átszervezi a csapatokat. Na bumm, van hogy az ember szopóágra kerül. Bugmentesség. Én mostanában semmi buggal nem találkoztam a multiban, a singleről nem tudok nyilatkozni, azzal a megjelenés óta nem játszottam. A fedezék mögül meg mondjuk úgy halhatsz meg, hogy teszem azt - mily meglepő! - vannak fegyverek, amik átvisznek bizonyos fedezékeket. Ha bádogfal mögé állsz, ne csodálkozz, ha kilőnek karabéllyal. Ez nem CoD. És mi az, hogy nincs normális fegyver testreszabhatóság? Na ez talán a legnagyobb állatság az összes kijelentésed közül. Ki kell unlockolni a fegyver kiegészítőit, aztán úgy szabod testre, ahogy akarod. Most komolyan, mégis milyen olyan testreszabhatósági kategória van, amit hiányolsz? Akad többféle irányzék, lámpa, lézerfény, választható függőleges markolat, gránátvető, vagy bipod, többféle cső. Szerinted ezeken kívül mi olyasmi van, amit még lehetne egy fegyveren testreszabni?

Azt meg fingom nincs, hogy honnan vetted, hogy a katonai napszemüveg az fényvisszaverő forrás. Ahogy a mai modern mesterlövész távcsövek, úgy a direkt katonai célokra fejlesztett napszemüvegek sem verik vissza a fényt. Egyébként lehet meg fogsz lepődni, de a BF3-ban nincsenek sniperek, csak marksmanek, ami kibaszott nagy különbség (nem csak a ghilie suite különbözteti meg őket, mielőtt azt mondanád).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...