Minden jel szerint 2013 második negyedévében köszönt be az új generáció, legalábbis PC-n, hiszen akkor jelenik meg az első Unreal Engine 4 által hajtott játék a Zombie Studios tolmácsolásában.
A Blacklight: Retribution fejlesztői elhintették, hogy a legújabb technológiát használó címük egy pszichológiai thriller lesz - minden jel szerint félretették a középszerű multis FPS-eket. A csapat vezetője, Jared Gerritzen elmondta, hogy az Unreal Engine 4 alapvető előnyhöz juttatja a stúdiójukat, hiszen a next-gen játékok készítésével egy újabb szintre lépnek.
Tehát 2013-ban érkezik az Unreal Engine 4-et használó játékok első hulláma PC-n, bár tisztában kell lenni azzal, hogy valószínűleg ezek csak kezdeti szárnypróbálkozások lesznek, csodát még ne várjunk tőlük.
Amit Te ingyen letölthetsz Xboxhoz, az nem devkit azzal csak Live-os "hülyeségeket" lehet fejleszteni.
Egy devkit 1-2 milla, attól függ, hogy MS vagy Sony konzolról van-e szó.
A konzolos játékokat PC-n, devkittel fejlesztik.
A devkit maga egy spéci konzol, valamelyest több rammal.
Igaz, hogy PC-n írod a kódot, stb, de ez nem a PC-n fut közben, hanem a rácsatlakoztatott Devkiten.
Amit Te ingyen letölthetsz Xboxhoz, az nem devkit azzal csak Live-os "hülyeségeket" lehet fejleszteni.
Egy devkit 1-2 milla, attól függ, hogy MS vagy Sony konzolról van-e szó.
A PC csak egy közvetítő eszköz.
És egyáltalán nem egyszerű átírni a kódot a platformok között.
Ha nayg átjárhatóság lenne, akkor csak annyi lenne az egész, hogy újra le kellene fordítani a küdot és kész. De ez nem így van.
A konzol és a PC is más, más shadereket használ.
#26: Röviden: Teljesen más game engine-t, és rá játékot fejleszteni. A játékbeli optimalizáció szinte kimerül a polygonokkal való trükközésekkel, a kihívás, amiről a bemásolt idézetek is szólnak, a játékmotor elkészítésében rejlik. De mint már írtam, ezzel nem kell foglalkozni olyan játékok esetében, ahol már létező engineket vesznek alapul.
The Elder Scrolls V: Skyrim, Bethesda a pc-re való fejlesztésről: "Ezerféle és fajta hardverre kell figyelnünk a munka során és akkor ez még csak egy része az egésznek. Ott a szoftveres probléma is, ötből öt ember különböző driverekkel rendelkezik, ami tovább nehezíti, hogy bugmentes játékot tegyünk le az asztalra. Nézzük csak meg a Rage-et. Én úgy látom, hogy egy teljesen stabil játékról van szó, amelynél a nagy port felverő malőröket konkrétan néhány hibás videókártya illesztőprogram okozta. Ennyin múlik..."
Mike Ryder, Blizzard: "A PC-s fejlesztésnek nyilvánvalóan akad pár olyan kihívása, mellyel egy konzolos csapatnak nem kell szembenéznie, de a Blizzard egyike azon csapatoknak, mely remek játékokat készít számítógépre. Rengeteg időt töltöttünk, hogy kitanuljuk az optimalizálást régi és új gépekre egyaránt, s ha valaki csak konzolra fejlesztesz, ez sokkal könnyebb feladat."
Ezt mondod: " "pc-t már-már szinte kötelező 4 évenként lecserélni" - Igen, le kell cserélni, csak épp nem 4 évente, hanem inkább öt. De igazából a konzolokat is öt évre tervezték, így ezt nem mondanám egyik oldalnál se előnynek.
Ilyen hülyeséget ne mondjál már, légyszíves. Tudom, azt mondod, hogy minden konzol igazából pc is, DE azt tegyük hozzá, hogy egy nagyon speciális pc, amit te, otthon nem fogsz tudni összerakni. Oké, pc-n készítik a játékokat, de olyan devkiten amit egyikőnk se fog látni soha a büdös életben és maximálisan azt veszik figyelembe, hogy mik az adott konzol paraméterei, így azt mondani, hogy konzolra igazából csak pc-s portok érkeznek, hát inkább nem minősítem ezt a kijelentést.
Sok borzasztó pc-s port készült ami magán viseli a konzol nyomait. A te gondolkodásod szerint akkor pc-n elkészítik a játékot, majd ezt átportolják konzolra, majd ezután ezt a verziót portolják át pc-re.
Az optimalizálatlanság pedig nem a konfigokat jellemzi, hanem inkább a fejlesztőket. Ma már nagyban leveszik ezt a terhet a fejlesztők válláról a driverek és a játékmotorok, amik megfelelően tudják is ezeket kezelni. Szerencsére van néhány csapat, akik ezt alá is támasztották már a játékukkal.
A végén pedig hangsúlyozom, hogy nem érdekel kinek a kedvence a pc s kinek a konzol, csak nem szeretem a téveszméket, amiket egy hülye kitalál, a többi pedig megy utána. Ez alatt értendő a "60 fps nem is látszik", "pc-re nehezebb fejleszteni", "pc-t már-már szinte kötelező 4 évenként lecserélni az adott csúcstechnológiára minimum 1millió forint értékben", "a következő konzol generáció maga lesz az Úristen", és a többi és a többi... És amiért mégis egyre gyakrabban választják a fejlesztők is a konzolokat: kevesebben kalózkodnak, több a haszon. Csak ezért, semmi másért.
Mindenesetre a konzolok előnyben vannak olyan szempontból, hogy könnyebb rájuk játékot írni, nem kell ezer féle konfigurációra optimalizálni a játékot. Ezért is tudnak többet kihozni a gyengébb vasból is. A fejlesztők meg lehet olyan grafot tudnak nyújtani pc-n, hogy csak ámul az ember, de sokat érnek vele, ha egy átlag felhasználó nem top pc-n tolja a stuffot. Most a pc-k vannak előnyben mivel sokkal erősebbek a mostani konzoloknál. viszont ez csak egy két játéknál szúr szemet igazán, a nagytöbbségnél nem, mivel (figyelj, jön a lényeg) a játékokat elsősorban konzolokra fejlesztik!!!! Ez igaz, ha tetszik, ha nem és ez nem fog változni a közeljövőben is. Lehet neked top pc-d ami egyébként a far cry 3-at full high mellett 60fps-el tolja, ha közben a GTA5 nem jelenik meg pc-re. De nekem senki se mondja, hogy a nextgen konzolokat is simán alázni fogja egy átlagos, otthoni felhasználó pc-je, mert ez tuti nem lesz igaz.
Egyébként #12-vel értek egyet. Játszottam a medal of honorral kb 15 percet és nem tetszett még grafikailag sem. Ellenben a Dishonored tetszett látványilag is, pedig jóval gyengusabban mutat.
Linkelhetsz te itt agyon moddolt Skyrim-et, Crysis2-t, Battlefield-et ultra beállításokkal semmi nem tudja őket meggyőzni.
Mivel a konzolt is pc-s hardverekből építik már fel, a képlet a következő:
konzol <= pc
Ha pedig kikötjük, hogy egy konzol eladható áron kerüljön a boltok polcaira és ne a jelenlegi csúcstechnológia legyen beleépítve, a képlet az alábbiak szerint módosul:
konzol<
Egyébként pedig itt vannak az Unreal 3-as játékok. Vessétek magatokban össze a grafikákat és döntsétek el, hogy mennyit számít, hogy ki fejleszt az adott motorra és mikor. http://www.unrealengine.com/en/showcase/
Ezek után a Sony és az MS valszeg már rég átadta nekik a köv. gen specifikációit, hogy minél jobban optimalizálhassák az UE4-et a gépeikre.
Ráadásul pont a fenti miatt alig lesz teljesítménybeli különbség a 2 konzol között, mert úgyis a gyengébbhez fogják belőni a dolgokat.
Egyébként meg a techdemo amit mutattak az UE 4-ből egy GTX 680 társaságában futott, ami techdemo valója miatt a lehető legjobb grafikát jelenti. Bár vaktában becslés, szerintem (nyilván nem full grafikán) egy 560 Ti-n is eldöcöghet a dolog.
Emlékszem egy régebbi hírre, ahol egy játék az UE4-et használja és pc exkluzív, hát az valami borzalmasan néz ki next gennek, bármelyik mai motorral hozható.
A BF3 és főleg 2 távolról sem nextgen. Még egy áthidló kapocsnak sem nevezhető 2 generáció között.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.