A The Wall Street Journal értesülései szerint a Sony azt tervezi, hogy a PS4 esetében a Gaikai technológiájának segítségével, streamelhető játékokkal oldaná meg a sokak által elvárt visszafelé kompatibilitást. Az új technológiát a február 20-án megrendezésre kerülő PlayStation Meetingen mutatná be a vállalat, a PlayStation 4-gyel együtt.
Innen indult a PlayStation
A cloud technológia már a Sony birtokában van, elvégre a japánok tavaly vásárolták meg a Gaikait 380 millió dollárért. A felhasználóknak lehetősége lesz az interneten keresztül élvezni a jelenlegi PlayStation 3-as játékokat, míg az új konzolra szánt címeket továbbra is az optikai meghajtón keresztül lehetne futtatni. A streaming technológia fontos szereplője a videojáték-iparnak, a költségek alacsonyan tarthatóak, illetve lehetővé teszi, hogy mobileszközökön is élvezhessük a minőségi címeket.
A Sony várhatóan jövő hét szerdán mutathatja meg a next-gen masinát. A lap a korábbi feltételezéseknek megfelelően azt is megerősítette, hogy pontosabb mozgásérzékeléssel felvértezett kamerával érkezik a PS4.
Amúgy én veszek egy második gépet hamár nagyon szenved a mostani
Lehet, hogy valakinek nem jelent gondot megvenni ezt is meg azt is, de mi van a többiekkel?Szerintem a legokosabb megoldás lenne, hogy ha tényleg mennének rajta a PS3-as cd-k.És tudom, hogy nem emiatt fogunk gondolkozni a PS4 megvételén, nyugi!
De ahogy itt előttem is megírták, a Ps4-en nextgen játékokat szeretnék majd látni.
Bár azt nem mondom, hogy nem örülnék, ha mégis kompatibilis lenne.
Mert az igaz, hogy nem "dobom" ki majd a régi gépet, de mivel majd az újat használom, így nem kéne cserélgetni, ha Ps3-as játékokkal játszanék.
Így igazából számomra ez csupán egy kényelmi szempont lenne.
De úgy is meglátjuk majd, és ha az lesz amit itt írnak, hát az sem fog zavarni abban, hogy vegyek majd egyet! : )
Számomra azonban a teljes kompatibilitás lenne a legjobb de majd kiderül mit főznek ki.
Szerintem ezzel sokan így vannak mert így eladhatják a PS3-at és amit kapnak érte hozzá rakhatják a PS4-hez és így mindjárt olcsóbb lesz az új gép.
Na meg a SONY-nak is érdeke lenne szerintem mert így továbbra is vennék a PS3 játékokat.
Azoknak akiknek már van PS3 játékuk, szerintem hasonló megoldást találnak ki, mint a PSVita - PSP-nél, vagyis aki egyszer már megvett egy játékot azt olcsóbban válthatja ki az új gépen.
Itt arról van szó hogy az új generációval új címek is jönnek és a Sony-nak érdeke hogy ezekkel a címekkel vonzóvá tegye a konzolját, tehát az új játékok nyilván csak az új PS-el mennek majd - viszont ha minden PS3-as játék menne az új PS-el, akkor minek venne PS4-et drágán az aki vehet olcsón egy PS3-at is, vagy ha már van PS3-a, minek váltson a 4-re, pár új játékért? Persze, van aki pár új játékért váltana, de ez nagyon nagyon kevés ahhoz hogy egy alapvetően veszteségesen előállított terméket (mivel az alapkonzol nem kerülhet túl sokba sem, a kiegészítők nem véletlenül drágák) úgy adjanak ki hogy nincs igazából értelme váltani és nem motiválja a potenciális vásárlót a vételre.
Egyébként NES után semmiféle konzolom nem volt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.