Habár a Microsoft keddi sajtótájékoztatóján nem esett szó az Xbox One grafikus feldolgozóegységéről, a korábban kiszivárgott specifikációkból és a PlayStation 4 Radeon GCN-architektúrájából kiindulva az Eurogamer szakértői úgy látják, hogy a japánok konzoljának nyers grafikus ereje akár 50 százalékkal is meghaladhatja az Xbox One-ét.
A Just Cause-sorozat készítője, az Avalanche Studios szerint korántsem ilyen nyilvánvalóak a különbségek. A csapat műszaki igazgatója, Linus Blomberg szerint nehéz messzemenő következtetéseket levonni, lévén a fejlesztői konzolokhoz kiadott driverek még gyerekcipőben járnak, s minden egyes új frissítéssel drámai teljesítménynövekedéssel szembesülnek az egyes területeken.
Mint ismert, az Avalanche már javában a következő generációs konzolokra fejleszt, mindkét masina devkitjével rendelkeznek, így első kézből szembesülhetnek az esetleges differenciákkal. Blomberg elismerte, hogy a PlayStation 4 munkakörnyezete érettebb, mint a riválisé, a Microsoftnak van még mit behoznia. A szakember nem aggódik a redmondiak miatt, a korábbi tapasztalatok alapján gyorsan megfelelnek a kihívásoknak. "Papíron lehet, hogy a PS4 nyers ereje túltesz az Xbox One-én, de rengeteg más tényezőt is figyelembe kell venni, így még egy kicsit várnunk kell a végső ítélettel" - tette hozzá.
A csapat kreatív igazgatója, Christofer Sundberg is bizakodik, számára a következő generáció többet jelent a szebb grafikánál, s ezen a ponton nem lát negatív különbségeket. Az új konzolok sikerét az határozza meg, hogy mekkora szabadságot kapnak a fejlesztők abban, hogy a rajongóikat személyre szabott élményekkel kápráztathassák el.
A PS4 és X1 ebben a generációban az igazán ütős címeinél 1080p-s felbontást fog támogatni fix 30fps-el, némely játéknál meg 60-al(lásd COD-ok), na meg elképzelhetőnek tartom, hogy a 3D-s támogatást normálisabban megtudják már oldani erre a generációra, kérdés mennyire mennek rá(Gondolom ezt a Sony fogja jobban erőltetni, mint a jelenlegi generációnál is).
Bocs az ékezetekért, angol billem van.
Türelmes vagyok.Amivel játszani szeretnék eddig is hozzájutottam,ezután is menni fog.Ha letöltesz egy játékot a live-ról,törlés után is bármikor újra letöltheted az accountoddal.10 játékom pedig soha nem volt egyszerre feltelepítve,a káoszt nem szeretem.Persze szigorúan magamról beszélek.Ezért olvasom szomorúan a sárdobálást,felnőtt vagyok el tudom dönteni mit akarok,s nem próbállak meggyőzni sem téged sem mást arról hogy a Ti döntésetek mekkora szar.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.