Azt már korábban is tudtuk, hogy a PlayStation 4 alapára 399 dollárt kóstál, de ebbe nem tartozik bele a PS Eye kamera. Az IGN névtelen forrása szerint 100 dollárral többet kell fizetnünk, ha mozgásérzékelős kütyüvel és Knack játékkal érkező csomagba ruházunk be. Ez pedig ugyanannyiba kerül, mint az Xbox One - legalábbis a bennfentes szóbeszédek szerint.
A szóbeszédek szerint az Sony az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem adja a konzol mellé a kamerát, így le tudtak csípni az árból 100 dollárt. Bár ennek ellentmond a SCE Worldwide Studios elnökének, Shuhei Yoshidának a nyilatkozata, miszerint tanultak a PS3 hibájából, s már a kezdeteknél eldöntötték, hogy ha törik, ha szakad, 399 dollárért árusítják majd a konzolt.
Az IGN megjegyezte, hogy a Sony gyakorlatilag megnyerte az árháborút, hiszen a PS Eye-t opcionálisan megvásárolható kiegészítőként kínálja, így az alapkiadás fogyasztói árát is le tudta nyomni.
A NeoGAF fórumozóinak birtokába került kiszivárgott képeken megcsodálhatjuk a két csomag közti különbséget.
Ez a 399 dolláros alapcsomag:
Ez pedig a PS Eye-t és a Knack szoftvert tartalmazó kiadás 499 dollárért:
Bár nekem pl kellős a PS Vita is, mobilon nagyon gány játszani, kurvára unom az érintőképernyős "korlátokat", és a PS+ miatt (mármint azért, mert ugye egy előfizetéssel az összes PS kütyün aktív lesz a PS+-od, ezért) kapsz egy csomó, drága, minőségi játékot ingyen. Vita-ra is. Szóval nálam meg ugye élből fura lenne, hogy Xbox-om lenne, miközben Vita-val tolom a melóba menet. :)
Bár nem ecseteltem és nem láttam, de hallomásból "tudom", hogy hiába a PS+, hiába a sok nagyszerű játék ingyen, az Xbox live sokkal stabilabb, gyorsabb, mint a PSN.
Mondjuk ez sem csoda, a Microsoft elég rég óta pénzt is kér érte. Talán a Sony azzal, hogy átállt a fizetős multira, ezen a téren is fejlődnek...
Én igazán nem szeretném, hogy egyszereplős legyen ez az egész, kell a verseny, természetesen jobban örülnék, ha a Sony sikeresebb lenne, ők azért nem állnak ezer féle lábon a piacon, mint a Microsoft...
De ha már számolunk akkor korrekt, mivel 60 dollár lesz a kamera külön, meg a játék is 60, szóval aki akar hozzá kamerát és Knack-et annak jobban megéri így mint külön.
Mindenkinek más az izlése, kinek mi jön be. De az kétségtelen, hogy a sony a legerősebb az exkluzívok terén.
#153: A te kommentjeid majdnem tetszettek, de sajnos tele vannak féligazságokkal. Minden amihez a Sony nyúl az arany, de ha az Ms próbálkozik valamivel az csak szar lehet. Legalábbis nekem ez jött le a kommentekből.
Még a Persona 3 FES-el voltam haosnlóképpen: rohadtul addiktív a dungeon-rendszere, de baxhatom ha teljesen random mód sebez az ellen, és akár fél óra izzasztó "insta" után egyszer csak 1 ütéssel lecsapnak azt jóccakát'!
Megjegyzem: a japán játékok 90%-ánál a játékossal szemben támasztott elvárásokkal vannak a gondok, melyek szvsz csak a MGS sorozatban reálisak, a legtöbb japán game játékmenetében nem képes felnőni az önmaga által támasztott elvárásokhoz. (Tehát olyasmit vár el amire ilyen-olyan okokból többnyire képtelen a játékos, legalábbis a legtöbb. Mint pl. 80 órás leveling sessionoket tartani a teljes story hosszában, meg-megszakítva a történetet...)
Az FF12-ben kellett rájönnöm kb. 80 óra (!) kínkeserves visszamenőleges fejlődés után (mikor csak azért fejlődsz hogy a storyt továbbnyomhasd), hogy még mindig nem vagyok elég erős ahhoz hogy a következő területen kikerülhetetlen Espert legyőzzem. Magam elé képzeltem a gyanútlan casual vásárlót aki az ilyen getzi dizájnnal nem számol, aztán megjelenéskor meg szépen kiadja ezért a teljes árat...
Én is PAL megjelenés után 1-2 hónappal vettem meg, és sajnos azt kell hogy mondjam hogy baromira felmérgelt a játék. Egy quick save csodákat tudna tenni a legtöbb japán játék játékmenetével... Sajnos ők vagy 20 éve le vannak ragadva a checkpointoknál meg egyéb játékmentő helyek használatánál...
Nekem az Xbox játékairól meg ez a véleményem:
A Gears of War játékmenetében érdekel, de amit az egy sztorijáról, a 3 lezárásáról és a judgment játékmenetbeli visszafejlődéséről hallottam az nem túl biztató, de a játékmenetek klafa. A grafika meg közepes mivel nem egy Uncharted, de egy 98-as motorhoz képest meg elég szép szóval így közepes.
A Halo-nak a multiját dicsérik és az tényleg nem tűnik rossznak, de a single tényleg nem valami jó ahogy hallom, a grafika meg a 4-en kívül ronda.
Az viszont tetszik, hogy mind a 2 cím sztoriját lehet co-op-ban nyomni.
Az Alan Wake monoton, ronda és Alan "néha" elég fogyatékos fejet vág.
A Fableről nem tudok mit mondani az olyan semmilyen.
Ha végig olvassátok, akkor itt írom magán vélemény volt, bár lehet pár ember nevében is beszélhetek pl. a barátom nevében és más idegen emberek is gondolhatják így. Persze nekem sem tetszik az összes PS exkluzív, de amik tetszenek azok rohadtul nagyon!!! Ezért én mindig is PS párti leszek, meg a kontroller nekem is jobban kézre áll. unrealnoise te pedig szépen érveltél, elismerésem.
Nah de visszatérve a témához, játékok. Azért khm, Forza szép és jó, de azért nekünk is van egy GT, ami a világ legnépszerűbb autós játéka. Ezt nem én mondom, hanem az eladási adatok. Halo? FPS. Lehet jó, nem játszottam vele, de nah. Egy-két cím miatt nem fogok azért xboxot venni, amíg bőven van mit tolni PS3-ason is.
Aztán pl. hol japán az uncharted? the last of us? beyond: two souls? És még sorolhatnám... Azért mert vane gy két japán cím, játék, hát istenem, az ottaniakat is ki kell elégíteni. :)
A Sony-t pedig pont nem kell félteni exkluzív címek terén... Lásd milyen nagyágyúk jönnek még idén is PS3-ra, én inkább pont a Microsofttól félnék, hogy a vége felé megint beleszarnak az egészbe (lásd xbox classic és xbox360), az elején nyomják a genbe a pénzt, meg minden, jönnek is a játékok, aztán ennyi...
Persze mondom, ez könnyen fordulhat, a Microsoftnak tengernyi pénze van, lényegében azt csinál vagy vesz, amit akar, viszont a Sony jól láthatóan mindent megpróbál azért, hogy ők legyenek az elsők a konzolgyártók közt...
És igen, még nekem is lehet Xbox One-om, csupán nekem nem szimpi a Microsoft semmilyen szinten, és azt is szánalmasnak tartom, hogy rámerőltetnek egy olyan eszközt, (és annak az árát...) amit én nem és NEM szeretnék használni, semmilyen szinten. (A kinect ugye...)
Én vagyok a vásárló, ha bemegyek egy boltba, én szeretném eldönteni, hogy a kenyér mellé mit kérnék reggelire.... nem odabasznak valamit, hogy "Ember, ez kell neked, vedd meg! Vagy kenyeret sem kapsz...."
Szerintem az jár jól, aki nem launchkor akar bevásárolni...aki kivár mondjuk egy évet...akkor azért már objektívebben lehet döntést hozni...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.