2013 legolvasottabb hírei a Gamekapcson

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 30.
  • Toplista
Link másolása
Folytatjuk a szokásos év végi összefoglaló-sorozatunkat, a legolvasottabb blogok után ma a legolvasottabb híreink listája következik. A legtöbbet természetesen itt is a next-gen téma pörgött.

A játékszabályok egyszerűek: a listába csak olyan hír kerülhet be, amelyik 2013-ban jelent meg. Innentől kezdve szabad a pálya, és ami azt illeti, emiatt kicsit egysíkú is lett a gyűjtés, de legalább tisztán leszűrhető belőle az, hogy mi érdekelt titeket a legjobban. Nézzük!

10. A Microsoft-vezér lekorholja a játékosokat


Bár áprilisban még be sem mutatkozott az Xbox One, mégis nagyon sok pletykát hallottunk arról, hogy állandó internetkapcsolat kell majd a konzolhoz. Ekkor jött Adam Orth, Microsoft Studios kreatív igazgatója, aki végrehajtotta az elmúlt év egyik legnagyobb kommunikációs baklövését: egy még be nem jelentett fícsör mellett kezdett el kardoskodni a létező legaljasabb módon. Azóta már nem dolgozik a Microsoftnak.

9. Itt vannak az új GTA V-előzetesek

A Rockstar eleinte nem adagolta túl sűrűn a Grand Theft Auto V-látnivalókat, de amikor új előzetest vagy előzeteseket tett közzé a játékból, azt jó előre bejelentette, és ezzel azt is bebiztosította, hogy a weboldala mögött duruzsoló szervereket kinyírja a rohamléptekben érkező rajongótábor. Ez a hír a játék három főszereplőjét, Michaelt, Franklint és Trevort mutatta be egy-egy trailer segítségével, még most is érdemes visszanézni őket!

8. Bemutatkozik az Xbox One

Íme, az év egyik legfontosabb bejelentése, a hír közvetlenül azután íródott, hogy a Microsoft először bemutatta a következő generációs konzolját, az Xbox One-t. A Sonyval ellentétben a redmondiak nem nagyon titkolóztak a gépet illetően, már ebben az anyagban is viszonylag sok fotót láthattok róla.

7. PlayStation 4-bejelentés: LIVEBLOG!

A PlayStation 4 bejelentését természetesen élőben is blogoltuk, hogy azok is élvezhessék, illetve érthessék a bemutatót, akik nem tudnak angolul. A késői kezdés (éjfélkor rajtolt a műsor) ellenére rengetegen követettek bennünket, és természetesen hozzánk hasonlóan nagyon csalódottak voltatok, hogy a Sony csak a DualShock 4-et volt hajlandó megmutatni aznap.

6. Már az év végén jöhet a PC-s GTA V?


Mióta boltokba került a GTA V, természetesen az a legfontosabb és leggyakrabban elhangzó kérdésetek: mikor érkezik már a PC-s változat? Nos, pletykából volt bőven, általában - mint ebben a hírünkben is - különböző áruházak placeholder dátumaira építhettünk, azonban mint a mellékelt ábra mutatja, a játékra még várni kell. Hogy meddig? Talán hónapok kérdése...

5. Grand Theft Auto V - az első gameplay trailer!


A GTA V júliusban kapta meg az első gameplay trailerét, amit óriási érdeklődés övezett, és nyilván nem véletlenül: bár a Rockstar addigra már mutatott ezt-azt a játékból, konkrét gameplay jeleneteket csak azon a nyári napon láttunk belőle először. A közel ötperces trailer óriási, valószínűleg kevés olyan rajongó létezik, aki nem nézte meg többször is.

4. Euro Truck Simulator 2 - Budapest is benne lesz

Magyarország Euro Truck Simulator 2-nagyhatalom, a tavalyi évhez hasonlóan most is befért a legolvasottabb híreink közé egy olyan anyag, amelyik a játékkal foglalkozik. Ezt ráadásul megint ATi0021, a Gamekapocs hivatalos ETS2-tudósítója írta nektek, arról szól, hogy a játékba Budapest és Debrecen is bekerült. Ezúttal is köszönjük neki!

3. Itt nézheted élőben a PlayStation 4-bejelentést!

És megint a PlayStation 4-bejelentés: itt nézhettétek élőben a Sony következő generációs konzoljának februári bejelentését. A konzolgyártó a magyar Ustreammel kötött megállapodásának részeként világszerte elérhetővé tette a sajtókonferencia streamjét, és természetesen a Gamekapocs is beállt a közvetítők sorába.

2. E3 2013: Microsoft-sajtókonferencia - LIVEBLOG

A legolvasottabb híreink közé mindig befér egy-egy E3-as sajtókonferencia közvetítése, és ez idén sem volt másként. Ezúttal a Microsoft bulijára voltatok a legtöbben kíváncsiak, talán éppen azért, mert a redmondiak eleinte nem nagyon akartak Xbox One-os játékokat mutogatni, helyette inkább a tévézésről hablatyoltak. Itt viszont akadt ez-az.

1. Közvetítettük az új Xbox bejelentését

És végül következzen még egy liveblog, ez a májusi Xbox One-bemutató közvetítése volt. Talán InGen hangvételén is érződik, hogy nem igazán voltunk kibékülve a műsorral, bár a Microsoft megmutatta a gépet, a játékokkal nem igazán foglalkozott. Jó, persze voltak ilyen jellegű hírek is, de a tévézés, a multimédiás képességek és miegymás érezhetően nagy hangsúlyt kaptak.

(A listát a Gamekapocs látogatottsági adatai alapján állítottuk össze, nem tükröz szubjektív véleményt.)

57.
57.
taurenshamanlvl60
#37: ja ideje lenn 3D-re váltani így 2014 felel
55.
55.
ATi0021
Meglepő és nagyon jó érzés, hogy ismét benne van egy általam küldött hír az év végi összefoglalóban. GK csapat igazán én köszönöm a lehetőséget és ugyanakkor a GK közössége is szerintem nagyon jó, így igazán öröm írni. :)
54.
54.
randall13
Szegény csak ideges mert a szar bizonyítvány miatt nem kapott Karácsonyra PS4-et.
49.
49.
#46: Nekem most kissé bűntudatom van, mivel elkezdtem gondolkozni az "írásképén" és a mondatszerkezet, mondanivaló totális hiánya, félreütések gyakorisága alapján csak egy figyelemhiányos retardált gyerekkel van dolgunk. Ne bántsuk még mi is.
37.
37.
Yanez
Nagyon egyoldalú lista lett, de ezután már nem lesz egyhamar ilyen. :)
34.
34.
aordog
Nekem Wii U- m van, meg egy közepes PC- m, amit 80- ba kerûlt. Mit tud a 80- ért??? Minden jäték fut rajta, ami nem 11- et kér. Az Ebayen rendeltem a pro kontrolleremhez Wii U USB for PC vevöt ( ez olyan, mint a 360- hoz). 3 hete a Skyrimet nyomom PC- n magyar felirattal, Wii U pro kontrollerrel maximum beällìtäs mellett egy 94 cm- es full HD TV- n. Ezért mondom, hogy egyik sorba sem szabad beällni. Aki a kompromiszumokat kerüli az rengeteg lehetöségtöl és jätéktol esik el.
Nekem a PC ês a Wii U ( elötte 360- am volt) nagyon jo barätok:)
31.
31.
MrBenjamintoto
#20: Mert a LoU nem túl hájpolt, meg a Mass Effect sem túl hájpolt "Rpg" igaz?jó játékok meg minden de akkor is...
28.
28.
Reccs!
#26: én a bena pcsek hejében megtisztelve érezném magam ha egy playstationt feldugnának a hát só felembe
15.
15.
mikotamas
balhe...kamuhirek...en akkor is szertetem ez az egeszet gratula
13.
13.
Norbiii
#12: Mármint nem csak a balhék miatt olvastak MS híreket, hanem mert érdekelték az embereket. Csak helyesbíteni szerettem volna, hogy nehogy az jöjjön le, hogy az MS híreket, csak a "balhéi" miatt olvasták, mert nem igaz, viszont egy időben, ez is közrejátszott.
12.
12.
Norbiii
Sajnos ebből a listából is látszik, hogy a Nintendo nem annyira népszerű, mint a Sony és a Microsoft. :( Utóbbi két cég sikerességének viszont örülök, csak nagyon "kétoldalú" ez a dolog sajnos. :(

A GTA V-ön és az MS-en nem lepődök meg. A GTA V egy várva várt játék volt, az MS körül meg finoman fogalmazva is, voltak "balhék" felháborodások, szóval ez érthető.
10.
10.
mestermagyar
Ebből látszik ám a szűkült látószög...
7.
7.
B-Shaggy
Lesznek kommentek is? Azokon mindig besírok!
6.
6.
A top 10-ben a 3 kivételével csak GTA és Microsoft van. Elég érdekes.
5.
5.
randall13
#1: 2013 legolvasottabb hírei a Gamekapcson
4.
4.
Mr.Dead
#3: Igen, ez lehet. Nem szóltam.
3.
3.
Dontrip
#1: Szerintem azok külön cikket kapnak.
2.
2.
Microsoft + GTA V
Valamit utálni kell, valamit meg egekbe magasztalni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...