Minden 3DS után fizetnie kell a Nintendónak

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 7.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo elbukta a Tomita Technologies elleni szabadalmi pert, és most - az egyszer már kifizetett 15 millió dolláros kártérítés után - újabb sarcot varrtak a nyakába: minden 3DS után 3-3 dollárt kell még csengetnie.

A Nintendót még 2011-ben perelte be a Tomita Technologies, mégpedig szabadalomsértésért, ugyanis a Tomita 2003-ban már szabadalmaztatta a Nintendo 3DS-ben használt, szemüveg nélküli 3D-s kijelző technológiáját.

A Nintendo ezt a szabadalmat sértette meg a vád szerint, a bíróság még tavaly nyáron döntött az egyébként volt Sony-mérnök által alapított cég javára. Tavaly augusztusban már ki kellett fizetnie egy 15 millió dolláros kártérítést a Tomitának (ez így is a fele az eredetileg követelt összegnek), most pedig újabb sarcot varrtak a nyakába: a kiotóiaknak minden eladott 3DS után ki kell fizetnie a vállalatnak a kézikonzol nagykereskedelmi árának 1,82 százalékát.

Ez körülbelül 3 dollárt jelent gépenként. A Nintendo eddig közel 35 millió 3DS-t adott el világszerte, igaz, ebben benne vannak a 2DS-ek számai is, az új modellre - 3D-s kijelző híján - pedig nem vonatkozik a büntetés.

8.
8.
Zombiekiller6
Ez már tényleg nevetséges!!!
7.
7.
rDAVE
Azért nem túl szerencsések mostanában... Wii U nem fogy túl jól és most még a 3DS miatt is kapnak a fejükre.
6.
6.
kristof97
Hát az N megint felszállt a szopórollerre, illetve még mindig rajta van. Hátha sikerül eladni majd pár Wiiu-t.
4.
4.
RangerFox
#3: Nem, ez az eddig eladott példányok és az ezután eladott példányokra vonatkozik.
3.
3.
Birkazoli
És ez a fizetés mostantól mindvégig így fog menni, vagy ilyenekre kiszabnak egy időpontot, hogy meddig fizessenek minden termék után?
1.
1.
DON GONDOCS
Nemhiszem hogy olyan nagy veszteség ez a nintendo-nak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...