The Witcher 3 - majdnem kevés lett a next-gen

  • Írta: Antihero
  • 2014. január 26.
  • Hír
Link másolása
Marcin Iwinski, a CD Projekt Red ügyvezető igazgatója szerényen kijelentette: a valamikor idén megjelenő The Witcher 3: Wild Hunt majdnem minden erejét kihasználja az új konzolgenerációnak.

"Óriási erő van ezekben a gépekben, és én nem is azt mondom, hogy mindezt kihasználjuk, de nagyon közel állunk hozzá" - nyilatkozta a fent említett úriember a napokban.

Az ok egyébként, amiért a CD Projekt Red igyekszik ekkora erőt kihozni ezekből a gépekből igen banális. Bizonyítani akarnak, miután a Witcher második része PC-n kívül csak a Microsoft konzolján tette tiszteletét, ott is jelentős késéssel.

Ez a nyilatkozat magyarázhatja egyébként a pár nappal ezelőtti kijelentését a cégnek, miszerint a harmadik részt csak óriási grafikai kontraszttal tudnák elkészíteni a korábbi generációra, ezért inkább lehetetlennek titulálták. és félretették.

A The Witcher 3: Wild Hunt egyébként idén érkezik valamikor PC-re, Xbox One-ra és PS4-re, 36 különböző befejezéssel és akár több mint 100 óra játékidővel.

90.
90.
kriszvandaar
Nem volt killzone?ket hete vettem hasznaltan(40euroert,gamemania) szal ha valahol hianycikk gyertek hollandiaba mert itt mar hasznaltan is beszerezheto csak ugy mint a knack. Bar nekem csak ps4em van igy az xb1 verziorol nem tudok nyilatkozni azert a battlefieldet az ellensegemnek se kivannam annyira bugos. Legalabbis amit en probaltam. Fotoval tudom bizonyitani hogy idegileg kicsinalt pedig csak egy pentek estet szantunk ra a haverral aki megvette. Mondjuk o azota is boldog bf fuggo...nekem nem jott ez most ossze
88.
88.
b48xll
#85: na a psről volt egy kép a telefonomba,amikor jött lefényképeztem.feltöltöttem a képet a profilomra még külön mappát is csináltam neki h megtaláld :) :D szánalmasak vagytok :)

83.
83.
b48xll
#81: minek küldjem? h utána majd azt mond h "nem is kaptam meg vagy azt h kamu a kép ,ilyet én is tudok"?Tudod mit azt hiszel amit akarsz ha ugy gondolod/gondoljátok h kamuzok akkor biztos nektek van igazatok :) befejeztem
82.
82.
supair
#80: Az 57-es kommentet olvasd el.
És pont!
81.
81.
supair
#76: Mikor kapom a képeket? ;-)
71.
71.
simon 555
#64: Én egy szóval nem mondtam, hogy rossz lenne az XO.
Sem azt, hogy XO-n csúnyák a játékok. Én annyit mondtam, hogy PS4-en szebbek. Ennyi. Ezen nem értem mit nem lehet felfogni?
64.
64.
supair
#63: Egyszerűen még mindig nem értem miért kell lovagolni fps-eken,felbontásokon.
Miért nem a játékok a lényeg.
Gyengébb hardver,xar kinect stb.??Miért?
A konzolvilág egy komplex dolog.Hidd el simon ha beülnél hozám a nappaliba a gép elé,Tv,hang,stb nem akarnál felkelni.
Az érdekes az,hogy Tőlem nem hallod a ps4-et emlegetni.Miért?Mert nem érdekel,és nem is ismerem.Játssz vele ,élvezd,de ne akard bizonyitani nekem,hogy lassabb lovon lovagolok mikor itt futsz mellettem.......
63.
63.
simon 555
#59: Miért neked van? Ha nincs akkor honnan tudod, hogy nincs nekem igazam?:)
Honnan tudod, hogy nem szebbek a játékok PS4-en ha nincs PS4-ed?
Megmondjam honnan? Onnan, hogy ezek tények. Fejlesztők által, valamint összehasonlító képek/videók által bizonyított tények.
Az egy dolog, hogy én nem láttam a két gépet egymás mellett futtatni ugyan azt a játékot, de az újságírók igen. Szinte minden nagyobb gamer oldal(külföldiek) összehasonlította a gépeken lévő játékokat. Ha ez nem jut el hozzád, az nem az én problémám. Én csak a tényeket közlöm veled.
Hihetetlen, hogy egyesek azt sem hiszik el ami bizonyítva van, illetve saját szemével láthat...
De persze gondolom szerinted az sem igaz, hogy a Tomb Rider Definitve Edition PS4-en 60 fps XO-n meg 30....
59.
59.
supair
#55: Neked is van két géped egymás alatt a polcokon amin a Battlefield fut.
Mekkora idióták vagytok édes istenem! XD

Vitatkozol a mákostészta ízén pedig csak a youtubon láttad ahogy mások eszik.
TUDOM MILYEN A ONE MERT ITT VAN ELŐTTEM ÉS NYÚZOM!
Mit is kéne elfogadnom?
OFF!


57.
57.
supair
#53: Kicsit eltévedtél drága barátom!:-)
Fogalmad nincs ki vagyok,s hogy élek.

supair@citromail.hu Ide kérem a képeket a kezedben egy nagy GAMEKAPOCS feliratú táblával.
Amit meg szeretnék majd osztani a forumozókkal.
Köszönöm:-)
55.
55.
simon 555
#23: Nem is arról volt szó, hogy XO-n szarul néznének ki a játékok.
Itt arról van szó, hogy PS4-en jobban néznek ki. Ez tény. El kellene fogadnod.
54.
54.
#53: De az sem szép dolog, ha valaki lealacsonyítasz, csak azért mert nem bírtokol olyasmit amit te "igen".
53.
53.
b48xll
#52: savanyú a szőlő......ha kell lefényképezem neked a két gépemet egymás mellett......attól h te egy utolsó csöves vagy más még kereshet jól és megveheti amire vágyik.gratulálok h 42 évesen nem jutottál el arra szintre h ne irigykedj (Y) takarodj és inkább nézz való világot az a neked való!
52.
52.
supair
#47: Tényleg nem a géppel van a hiba.
Veled.
Mentem!Néro már vár.:-)
50.
50.
supair
#45: Szerintem neked max. egy nintendo ds-ed van.
Vagy junoszty tévére kötötted a nem létező nextgen gépeid.
Esetleg tényleg fél szemmel kacsintgatsz a világra.
De hogy bődületes debil vagy az tuti....
47.
47.
kristof97
#45: De nem azért mert már gyengébb a box, hanem amit már mióta mondok, hogy szar a fejlesztői környezet és a driverek míg PS4en nincs ilyen gond.Amíg tudsz találni olyan játékot ami szebb annál mint amivel hasonlítgatod a másik géphez addig nem a géppel van a hiba. Az más kérdés, hogy engem ez játékosként nem fog meghatni, mert én csak annyit látok, hogy PS4en jobban néznek ki a multipatform címek. Az előző generációnál is hasonló volt a helyzet, csak a másik oldalon.
46.
46.
coyote100
#45: Sziasztok! A TR esetében annyi a box mellett szól, hogy más-más csapat készítette a két konzolra szánt verziót! A BF pedig valoban egy picit szebb ps4-en.... A cserével azért én még várok....majd meglátom az év végéig melyik gép milyen iranyt vesz... A witcher viszont várós cím..... Béke
45.
45.
b48xll
#19: hát figyelj eddig énis xbox párti voltam be is szereztem egy ONE-t aztán szerencsére tudtam venni egy Ps4-et is mind2-re meg van a Battlefield és kimerem mondani h a ps köröket ver az xboxra....XBOXon nagyon csúnya fürészes vonalak vannak és látszik a gépen h alig birja a 60 fps-t...míg ps 4 en gyönyörüen simán fut és szebb is.Volt egy olyan komi h késöbb fognak kijönni a különbségek...hát nem.A Tomb Raider felujitott változata ps 4 en 60 fps en megy és 1080 p míg a box csak a 30 fps-et bírjí.....és igenis ezek a különbségek a számok nem hazudnak....csak azért tartom meg az XBOXot mert jön a HALO ennyi.
44.
44.
ulikedegs
#43: na akkor ezt megdumáltuk :) van mit alakítani de szép :D
43.
43.
kristof97
#41: A karakterek feje tényleg csúnya, egyedül a néger lapátfogúé és az elején az apánké olyan amire azt mondom, hogy oké, de a Crysis 3től még azok is vagy 3 lépcsőre vannak. A rombolhatóság pedig jó dolog, nem tudom miért nem került bele. Lehet, hogy battlefield exclusive (tudom, hogy először a Red Faction-ben volt). xD De legalább a grafika tényleg next-gen lett. :D
42.
42.
Lorthirash
#33: AZ kizárt eddig tuti lesz hozzá felirat az első részhez szinkron is volt.
41.
41.
ulikedegs
#37: a karakterek arcai sztem kifejezetten gyengére sikerültek, rengeteget lehetne még alakítani rajta, és amúgy igen rosszul fejeztem ki magam, a grafika valóban szép, de pl a pusztítható játéktér elvárás lenne egy ilyen játéknál, a melee attack ne 2-3 féle legyen etc
40.
40.
rDAVE
#36: Egy "casual-paraszt" is pont így véleményezné a többi platformot, amit nem használ. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...