Alighogy bejelentette az Oculus, hogy leigazolta a Naughty Dog társalapítóját és a THQ egykori elnökét, Jason Rubint, újabb hír érkezett a VR-szemüveget gyártó cég háza tájáról - és ez részben a nagy port kavart Facebook-felvásárlással kapcsolatos.
Aggodalomra viszont semmi ok, a dolog abszolút pozitív: az Oculus vezérigazgatója, Brendan Iribe azt nyilatkozta az E3-on, hogy a Rift olcsóbb lehet a korábban tervezettnél, és ez a Facebooknak köszönhető.
Amíg ugyanis az Oculus független cég volt, nagyobb hasznot szeretett volna a kütyük eladása után, azonban a Facebookkal a háta mögött megengedheti magának, hogy engedjen az árból - sőt ennek a legnagyobb forszírozója maga Mark Zuckerberg.
"Úgy gondolom, hogy a kivásárlás lehetővé teszi számunkra, hogy alacsonyabb áron tegyük elérhetővé a kész változatot, mert nem az a célunk, hogy sokat keressünk rajta. Mark különösen le akarja tolni az árakat, jobban, mint én, úgy gondolkodik, hogy juttassuk el a kütyüt a lehető legtöbb embernek a legjobb minőségben és a legjobb áron."
Iribe úgy tippeli egyébként, hogy az első kereskedelmi forgalomba kerülő változat 1 millió példányban kelhet el, és mint mondta, csalódottak lennének, ha az nem jelenne meg 2015 végéig.
#2 Na igen, már látom is magam előtt ahogy elkezdi a kütyü egymásra dobálni a felugró ablakokat... Mondjuk a Driveclub-ban szerpentinen lefelé úgy 300-zal a hajtű kanyar kellős közepén járva, vagy a COD-ban mikor úgy kb. 50-en rohanják le az embert. De jó lesz majd batmannak is, mikor egy felugró ablak épp kitakarja mire készül Joker, vagy AC5-ben inkább minket vágnak be a guiotine alá egy megkésett orvgyilkolós mozdulat okán... "Nextgen starts here!" :)
mivel a rezsicsökkentés világa van mindenhol, így a facse fanyalgóknak a képzeletekben létező "anyagilag jól járással" próbálják jobb belátásra téríteni.
Majd jatek kozbe mikozbe epp lopakodsz egy sotet sikatorba, felbukkal egy baszottnagy kek zold piros reklam felirat hogy ezt vedd meg meg erre fizess elo stb... Baromi hangulatos lesz...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.