Google Play - semmi sincs ingyen

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 21.
  • Biznisz
Link másolása
A Google megfogadta az Európai Bizottság javaslatát, ennek következményeként eltűnik a Play áruház free-to-play játékai mellől az "ingyenes" címke. Az Apple még nem mondott semmit az ügy kapcsán.

Leveszi az "ingyenes" címkét a Google a Play áruház free-to-play játékai mellől, mindezt azután, hogy az Európai Bizottság azt javasolta neki, az Apple-nek és más hasonló tevékenységet folytató cégeknek, hogy igyekezzenek egyértelműbben informálni a vásárlóikat arról, milyen költségei lehetnek egy free-to-play anyagnak.

A Google beadta a derekát, így távozott első körben a már említett címke. Ilyen volt az üzlet eredetileg:

És ilyen a változtatás után:

Az Európai Bizottság azt írja a közleményében: "A Google számos változtatásról döntött, ezek implementálása már zajlik, és 2014 szeptemberéig be is fejeződik. A cég többek között nem használja majd az 'ingyenes' szót azoknál a játékoknál, amik appon belüli vásárlást tesznek lehetővé, illetve célzott útmutatót készít a fejlesztőknek, hogy megakadályozza a gyerekek vásárlásra buzdítását [...]. Ezen kívül változtatott az alapbeállításain, így minden egyes appon belüli vásárlás engedélyhez kötött addig, míg a felhasználó ezen nem változtat."

Az Apple eddig nem reagált: "Sajnos semmilyen konkrét és azonnali megoldás nem született eddig az Apple részéről, amely ezekkel a problémákkal, kiváltképp a fizetés engedélyezésével kapcsolatos. Az Apple belebegtette, hogy foglakozik majd velük, de semmilyen konkrét vállalást és határidőt nem szabott az ehhez hasonló, jövőbeli változtatások végrehajtásához."

Az amerikai Federal Trade Commission egyébként januárban 32,5 millió dollár vásárlóknak történő visszafizetésére kötelezte az Apple-t a mikrotranzakciók miatt.

25.
25.
mestermagyar
#24: Egyszer meg kell fizetnem az ingyenjátékot. ;)
24.
24.
Giggsy
#23: Mint mondtam, van pár megbízható forrás, de az még nem jelenti azt, hogy a többség az. Különösen a mobilalkalmazások terén.

Vírust pedig szinte bárhonnan össze lehet szedni. Pornóoldal? Pipa. Warez oldal? Pipa. De olyan fájlmegosztó is van, ahova ugye elméletben nem csak warezért mehetnél. Ami azzal kezdi, hogy sutyiban már töltene is le valamit a gépedre.
Windowst vírusirtó nélkül használni óriási felelőtlenség. Persze ahogy az angol mondja: a te temetésed...
23.
23.
mestermagyar
#22: Lassan már 5 éve torrentezem ''kötelezően'', és NEM LETTEM VÍRUSOS. lol.

Néha körülnézek egy-egy vírusírtóval amikor zörög a bokor, de sokszor akkor is téves riasztás az egész. Ha meg nem, akkor megszopat, hogy a crack a kis hamis, töröld le...
22.
22.
Giggsy
#17: Jó, Dota, meg TF2, de itt mobilos játékokról volt szó.

#21: A warez igen jelentős hányada vírusos. Ha nem maga a tartalom, akkor az oldal, ahonnan el lehet érni. Van néhány megbízható forrás, de annyi, de az esetek többségében nem jótékonyságból megy a warez. Az meg, ha nincs vírusirtó a gépeden, ÉS warezolsz, az olyan mérvű felelőtlenség, amire szavak sincsenek.
21.
21.
mestermagyar
#20: Még mindig nem érted, hogy a warez az nem egy gonosz szervezet. A warez jelentős hányada egyáltalán nem vírusos. Ja, és a gépemtelepítés óta nem látott vírusirtót.
20.
20.
randall13
#19: Fúú hát akkor rólad csak úgy lepattannak a kártevők gondolom. A programozók is minden trójai elejére odatesznek egy szelektort, hogy a te telefonodon ne működjenek.
19.
19.
mestermagyar
#18: Tudod, én évek óta nagy torrentes csávó vagyok, és soha nem kaptam még vírust vagy nindzsákat a háztetőre. :)
18.
18.
mestermagyar
#17: Akkor majd bemegyek recoverybe, és újrarakom a rendszert...
17.
17.
randall13
#13: F2P: Dota2, TF2, Hearthstone, stb... Egyiknél sem érzem rákényszerítve magam a pénzköltésre. Ellenben egy AoE:Online-nal.

#15: Majd amikor az SMS-eidet lopkodják a benne lévő biztonsági kódokkal, érdekelni fog. Meg amikor oldanád fel a telefont, de blokkolva van addig amíg el nem utalsz x összeget valahova. De a hülye csak a saját kárán tanul.
15.
15.
mestermagyar
#12: PFFF és kirakják a képem napiszarra. Kitérdekel? Tőlem aztán lophatják, rohadtul nem érdekel.

Ez amúgy kamuduma. Orosz, és kínai, és torrentes oldalon nem szokott vírus lenni.

Annyira noobok voltak azok a bizonyos kínai kormány adatlopói, hogy egyszer sikerült lebuktatniuk magukat google accuntom sikertelen feltörése miatt. :)
13.
13.
Giggsy
#12: Azért a F2P és freemium az majdhogynem krumpli-burgonya szituáció. Főleg úgy, ahogy a játékkészítők csinálják. Freemiumban ugyebár azért kell fizetned, hogy bizonyos funkciókat egyáltalán elérhess, a jelenleg használt free to play modellekben pedig mindig ott van nekik védekezésül, hogy "de há' el lehet azt érni fizetés nélkül is" aztán apróbetűben persze hozzáteszik, hogy igen, el lehet érni, amennyiben három éven át napi tíz órát játszol vele, és egy február 29-i teliholdkor feláldozol egy azték szüzet egy maja oltáron a Góbi-sivatag szívében.
Igazából ez benne a köcsögség, hisz full irreálissá teszi az egész játékot, ha nem fizetsz, fizetni viszont kicseszettül sokat kell ahhoz, hogy értelme is legyen. Mármint úgy AAA mértékűen sokat. Egy. Szar. Mobiljátékért. De ettől még bármilyen köcsögség és bármennyire is etikátlan dolog, klasszikus értelemben minden free to play játék free to play, hisz fizikai gátja nincs annak, hogy végigjátszd őket fizetés nélkül.
12.
12.
randall13
#8: Aztán meg jön a sírás-rívás hogy tele van vírussal a telefon meg ellopták az adatokat.

#9: Ha jól emlékszem azért írtak sokan az EU-nak, mert a freemium játékok free-to-play-ként voltak feltüntetve, ami a vásárlók megtévesztése. Azért a kettő közel sem ugyan az, a lenti kommentekben is keverik őket.
11.
11.
Clayman
Na végre az Európai Bizottság valami tényleg fontos dologba kötött bele. Annyira tudtam, hogy valami nincs rendben Európával, de nem bírtam rájönni mi lehet az. Ezek megfejtették. Már mindent értek.
10.
10.
sloth
#3: És ha most nem lesz ott hogy free, majd a 4 éves gyerek hiányolni fogja a megerősítését, és tartózkodik a vásárlástól....
9.
9.
Giggsy
#3: Igazából ez a téma akkor is a szülő hibája. Olyan nincs, hogy egyetlen kattintással vehess in-app vásárlással valamit, hacsak nem voltál akkora hülye, hogy beállítottad a Play-en, hogy ne kérje be a jelszavad minden vásárlásnál. Alapból ugyanis a Play KÉRI a jelszót, ahhoz kell bemászni a menübe és basztatni, hogy NE kérje. Így viszont már a Google-t okolni (és beperelni, mint tette azt egy egybites agyú nőszemély az USA-ban) azért, mert a gyerek alkalmazáson belüli vásárlással elvert egy havi fizut, az kábé olyan, mintha odaadná a gyereknek játszani a teli pénztárcát, és aztán pénztárca gyártóját okolná azért, mert a kölyök egy XBox One-nal, meg hat kiló Cadburry csokival tér haza.
Az odáig maximálisan jogos, hogy a nagyvállalatoktól elvárjuk (meg nem kapjuk, de elvárjuk) a korrekt viselkedést, na de az azért már röhejes, mikor azt kérjük számon rajtuk, hogy még a józan paraszti eszünket is ők pótolják.
8.
8.
Gyula93
#7: mestermagyar-nak igaza van, Google-be beírod a játék nevét, és mögé azt, hogy apk download.
És van egy teljes játékod ingyen!
7.
7.
mestermagyar
#6: Még mindig van orosz oldal ahonnan megkapom hackelve az f2p gammát bibibí.

Inkább adnák 2000-3000 ft-ért mint f2p. Akkor sokkal több paraszt vásárolna.
6.
6.
Bobby Kotick
Helyes.
Ideje megtanulni a parasztoknak, hogy nincs ingyen ebéd.
5.
5.
sloth
#4: Remélem olyan jó lesz a sztorija mint az első résznek.
4.
4.
sarkantonado
Megjelent a Crazy Bartender!!!!!!!!! EZ AZ!!!!!!!!
3.
3.
petimanus
#2: Nem mindegy. A probléma fő gyökere az angolul tudó gyerekeknél volt. Gondold el, hogy te vagy az apuka és van a 4 éves kisfiad (és igen...hidd el, hogy ez a gyakori, hogy apuka odaadja a telefonját a gyereknek*) odaadod neki, hogy játsszon valamely "free-to-play" címmel és mivel rá van írva, hogy FREE, emiatt a kis kölök az ingame store-ban szépen összevásárolgat mindent, te meg csak meglepődsz a számlán, amit ki kell majd fizetned.
Ez a jelenség is az egyik oka, hogy az EB közbenjárt ennek ügyében. Persze...Lehet a szülőket okolni, lehet mindenkit okolni, de minden egyes lépés, ami segít a probléma előfordulásának ritkításában, az csak előnyünkre válik. Mi felnőttek tudjuk kezelni az ilyesmit, de a kisebbektől ne várjuk el.

Kár nem ért minket, ami fizetős, annál ott az ár, szóval nem fogsz véletlen pénzt kiadni.


*Fizikai játékoknál jobban érdekli a gyereket a színes, interakciós szórakoztatás lehetőség...Ez a technológia életünkbe való beépülésével jár.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...