Phil Spencer, a Microsoft Xbox divíziójának vezetője elárult néhány titkot a Black Tusk fejlesztése alatt álló Gears of War-folytatásról, melyben többek között arra is kitért, hogy szeretné, ha a széria hangulata visszatérne a 2006-ban lefektetett alapokhoz.
"Ami leginkább megfogott engem a korai Gears of War-játékokban- az talán az engem érintő dolgok epikus mérete volt" - kezdte mondandóját Spencer az IGN-nel készült podcast interjúban. "A történet, a helyszín sokkal inkább volt lélekkel teli és talán egy kicsit sötét. Úgy gondolom, hogy [azóta] a játék majdhogynem önmaga paródiájává változott; mindenféle rettenetes ok nélkül. Nehéz folytatni ennek a szellemi tulajdonnak a fenntartását."
Az év elején a Microsoft megvásárolta a Gears of War jogait az Epictől és rögtön át is adta azt leányvállalatának, a Black Tusknak, a csapatba pedig sikeresen átcsábította Rod Fergussont, hogy felügyelje a projekt menetét.
"Tudom, hogy a Judgment nem mindenkinek váltotta be a reményeit és szükségleteit ahhoz képest, hogy mit szerettek volna, de van egy új csapatunk és [Fergusson] odafigyel a folytonosság megtartására. Azt gondolom, biztosak lehetünk benne, hogy a következő tíz évre befektetünk ebbe a dologba, legalábbis én szeretném, ha így lenne" - közölte az Xbox feje.
Hogy a játék mikor jelenik meg és mi lesz a címe, azt egyelőre nem lehet tudni, de amint kiderül, az elsők között lesztek, akik megtudják a részleteket.
"Ami leginkább megfogott engem a korai Gears of War-játékokban- az talán az engem érintő dolgok epikus mérete volt" - kezdte mondandóját Spencer az IGN-nel készült podcast interjúban. "A történet, a helyszín sokkal inkább volt lélekkel teli és talán egy kicsit sötét."
Pont ezt várnám el egy új GOW résztől. Sötét, brutális, epikus - remek multival és természetesen 4 fős coop moddal. Számomra a széria első 2 része mai napig egy iszonyatosan nagy etalon. A judgement nem volt annyira rossz, viszont semmi extrát nem nyújtott. Nem volt benne olyan momentum ami évek után is emlékeztetni fogja az embereket a játékra.... Na hátha most !
Am az új része sztem leghamarabb 2016 végén fog jönni.
dcakee: Lehet előzmény is! Pl E-Day bemutatása, amit egyszerűen Xbox 360 korlátai miatt nem vállaltak be a fejlesztők anno. Pendulum háború stb stb. Simán rá lehet húzni 3 részt, ami elég erre a genre bőven.
Remélem grafikailag az 1 a követendő példa, a 3. rész már Crackdown-os rajzfilm volt.
Gondoltam lesz valami GoW-os hír, a most rengeteg munkatársat keres a BlackTust tehát fő fejlesztési fázisba ért a gamma, azért megnéznék most pár beta jelenetet! Jó kézben van biztos a játék, mert egész nap a régebbi részekkel játszanak a fiúk, tehát lesz miből meríteni, külön öröm, ha valaki nem valami fejéből kipattant marhaságot próbál ráerőltetni a sorozat régi fanjaira.
Az biztos ha lesz egy GoW1 szintű valami X1-re, mármint szól akkorát, mint anno az 360-on, veszek egy fosboxot én is :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.