Az egyik legszebb játék lett volna a Prey 2

Link másolása
Még tavaly ősszel törölték a Human Head Studios által fejlesztett Prey 2-t, melynek fejlesztési munkálatairól nemrég a project vezetője mesélt. Többek között megosztott pár érdekes kulisszatitkot is.

Elődjéhez hasonlóan a Prey 2 fejlesztése sem haladt problémamentesen, ám az első résszel ellentétben a folytatást végül tavaly ősszel törölte a kiadó. A Bethesda szerint a játék nem felelt meg a minőségi elvárásainak, ezért döntött a fejlesztés leállítása mellett.

A Prey folytatását még 2011-ben jelentették be és hamarosan egy látványos trailer is érkezett hozzá, melyet nem sokkal később egy élőszereplős videó is követett. Utána azonban a játék szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől és csak néha-néha bukkant fel egy-egy pletyka erejéig.


A játékot a Human Head Studios fejlesztette (bár állítólag egy ideig az Arkane is dolgozott rajta), akik anno az első részt is összehozták. Chris Rhinehart, a Prey 2 project vezetője a Developnak mesélt a játék fejlesztéséről. Elmondása szerint a Prey 2 munkálatai valamikor 2011 végén álltak le, és akkor nagyon közel voltak már az alfa stádiumhoz. Szerinte a játék jó állapotban volt, melyet szívesen megmutattak volna a nyilvánosságnak is, és a Human Head továbbra is büszke arra, amit akkor összerakott. Rhinehart szerint ha megjelent volna a játék, az előző generáció egyik legszebb címe lett volna. Nagyon sajnálja, hogy végül nem mutathatták meg azt, amit megálmodtak.

Ha igazak az úriember állításai, akkor továbbra is kérdéses, hogy mi történt 2011 vége és 2014 ősze között, és végül miért csak ilyen későn törölték a játékot. A Human Head Studios nevéhez elég középszerű címek köthetőek, így azt hiszem, nem véletlenül lőtte le végül a projectet a Bethesda.

35.
35.
Spectrum
Nem sok értelmét látom annak, hogy a "háttérhatalom" lőtte le a Prey 2-t.

A legnevetségesebb, hogy a youtube-on ezrével vannak az összeesküvés-elméletek, miért kellene egy játék miatt görcsölniük? Lehet még a témában újat mondani valamiről, amit úgy tűnik, még egy egyszerű gameroldal látogatói is pontosan tudnak? :-)
28.
28.
Tr4nCe
#9: Kissé túl sokat képzeltek egy játék mögé. Miután nem egy BF szériáról, WoW-ról van szó, amik alapjaiban határozzák meg több millió ember hétköznapi cselekvését, ezért semmi oka nem lenne betiltani azért ezt a játékot, ami "lehet, hogy így fog történni" storyval jön elő. Félreértések végett, engem is érdekel a világvége, a féregjáratok és egyéb dolgok, de ez egy játék! Leírom mégegyszer: JÁTÉK
Sokszor jóval többet képzel az ember egyszerű dolgok mögé, aminek persze megvan az evolúciós háttere. Az agyunk rengetegszer becsap minket, miközben mi azt hisszük, hogy ezt most mit tesszük tudatosan, pedig nem. :) Anatómia off!

Ettől függetlenül lehet igaza lesz a játék készítőknek 150év múlva. Meglehet, hogy az emberiség még nincs felkészülve az ilyen dolgok befogadására, mint anno a kommunizmusra sem volt, vagyis még most sincs(ami alapvetően egyenlően osztaná szét a javakat) . Helyette személyi kultuszokat, elnyomást, és félelmet látott benne. Viszont a kalapomat teszem rá, hogy nem emiatt törölték a projectet, mert valaki mert játszani az álmokkal, fikciókkal. Remélem nem fogalmaztam túl bonyolultan. :)
26.
26.
godach
#22: Egy fokkal nem hihetetlenebb az, hogy zöld kopoltyús űrlények jöttek a földre, mint a hívők "egyetlen felsőbbrendű lény, ISTEN" teremtett minket. Persze elfogulatlanul meghallgatom mindegyik oldal teóriáját, de aki úgy kezdi nekem, hogy Hívő vagyok, a többiek hülyék, vagy Tudós vagyok a többiek hülyék, azokat el kell küldeni a francba.
Így most téged is. Mond meg nekem, mégis miféle hívő vagy te, aki az embereket már csak a gondolkodás módjuk miatt is ledrogosozol? Egy fokkal nem vagy jobb, mint azok akiket elraboltak az idegenek és szexeltek velük. Az meg már mind fanatikusan butaságokat hord össze. Abból is van, mindenhol.
22.
22.
N!ghtmare
#20: "bizony nagyon valószínűnek tartom, hogy valami olyasmit tartalmazott akár a sztori vagy a képi világban dolgok, amik a valóságot takarják és ez egyes "fontos" emberkéknek olyannyira nem tetszett, hogy azt mondták a fejlesztőknek inkább hagyják abba az egészet."

Atyaúristen! miféle drogot szedtek?
Most jönne az a duma, hogy az alakváltós, kopoltyús Obama telefonált a felettünk lebegő láthatatlan csészealjba, hogy minden áron akadályozzák meg a játékot mert túl sok az igazság benne???

Engem nem az idegenek rémítenek meg, hanem az, hogy hozzátok hasonló emberekkel kell együtt élnem.
21.
21.
N!ghtmare
A hozzászólásokat olvasva jó kis hitgyülis-szekta jött össze.
Persze mindenki annak a mesének hisz amelyiknek akar (zöld űrlények / szakállas manus a felhők felett, aki csettintéssel hozta létre a világot) de ez a fajta baromság amit itt összehordotok az már túlmegy a normális összeesküvés-elméleteken.

felegyi: ez egy gamer oldal elsősorban, az agymenéseidet (moderátor létedre?) inkább tartsd magadban
20.
20.
Wolverine
#9: Pont erre akartam egyébként kitérni én is, csak sajnos ez nem az az oldal ahol ezt többségében értik vagy vevők lennének rá az emberek, így inkább ezt a ziccert kihagytam, de látom te ügyesen nekirugaszkodtál. :)
Az igazság az, hogy a Wachowski fivérek bizony valóban nagyon tisztában vannak a körülöttünk lévő dolgokkal és azon túl, hogy elég látványosak a filmjeik, sokkal többet mondanak annál, mint gondolná elsőre az ember és erre a Mátrix nagyon jó példa, de a Jupiter felemelkedése is bizony nagyon élethűen mutatott be dolgokat és aki otthon van az összeesküvéses témákban az érti mire gondolok..
Nade vissza a játékra, bizony nagyon valószínűnek tartom, hogy valami olyasmit tartalmazott akár a sztori vagy a képi világban dolgok, amik a valóságot takarják és ez egyes "fontos" emberkéknek olyannyira nem tetszett, hogy azt mondták a fejlesztőknek inkább hagyják abba az egészet.
Tény hogy sok játék tartalmaz hasonló témájú dolgokat mint a Prey, viszont én azt gondolom ezek mind csak féligazságokat tartalmaznak ezért nagyon nem is másznak rájuk a bizonyos ellenőrző emberkék, mert nyomokban tartalmazhatnak valóságot, ahogy sok kajaféle is mogyorót...viszont a Prey valószínű, hogy ezeknél valami sokkal komplexebbet tárt volna elénk, ami már zavart bizonyos érdekeket, ezért sztornózták.
Tudom, hogy ez nem egy összeesküvésekkel foglalkozó oldal, viszont akárhogy is nézzük elég furcsa, hogy pont egy ilyen témájú játékot fújnak le, ráadásul úgy hogy már be is volt jelentve és a végén fújják le...Ha egy nfs-t fújnak le azt megértem, de ez valami egészen más, viszont ez még mindig csak egy játékokkal foglalkozó oldal, szóval kár is történelmi vitákba bonyolódni, mert sok dolgot még a történészek se értenek, nem hogy mi, de örülök, hogy vannak még itt értelmes emberek is azért, akik komolyan elgondolkoznak egy adott hírnél. :)
19.
19.
godach
#9: Hasonlóan érdekes, mint a vándorlásos maszlag, miért voltak amerikába őslakosok, és érdekes módon, rengeteg szimbólum megegyezik a maják és egyiptomiak kultúrájában.
Én sem az a fajta vagyok, aki mindenben az összeesküvés elméleteket keresi de érdekesnek tartok pár hivatalos magyarázatot. Érdekesnek azt, hogy miért akarnak a marsra menni, holott nincs semmi ott és miért nem mennek a holdra, évek, évtizedeken keresztül.
Idióta magyarázatok persze vannak, aztán az ember vagy benyeli, vagy kussba marad. Vagy, hangot ad és ő a hülye...
17.
17.
Extol
Jó volt ez első rész, hátha még lesz ebből is valami
16.
16.
PS4jacksony
Kicsit Batman "remix"hangulata van :)
15.
15.
#13: A jatek is cgi.
Azt akartad irni, hogy renderelt movie..
14.
14.
#9: "Na most tisztázás végett nem vagyok idióta"
Hat azert ezt en ilyen hatarorozottan nem jelentenem ki, mert annyi osszefuggestelen hulyeseget osszehortal hogy csomokban hullik a fanszorom tole.
Az hogy atlantis siman beleferhetett abba a 120-150 ezer eves "lyukba" meg ( mert a mai homo sapiens legalabb 200e eve letezik es ha azt nezzuk ,hogy mennyit fejlodott az elmult 2000 evben akkor min ekkora lyuk van) kurvara nem zarja ki azt, hogy az ember emberszabasu majmok leszarmazotja.
13.
13.
Dízel
mindenkinek megsugom akinek nem tünt fel: ez a video 100% cgi.
szóval ez nem a játék grafikája.
12.
12.
PaulMarloW
#2: én is szeretem első részét igen is kár érte
11.
11.
Red-E-Kamp Van
#9: ne szégyelld ha úgy gondolod.
nem vagy messze az átlátástól.
hogy ne mélyedjek bele, röviden úgy egészítem ki, hogy nem hurcolnak minket learatva, hanem már mi aratunk egy jó ideje. csak nem magunknak.
10.
10.
#9: Én úgy vagyok ezzel, hogy nem zárom ki a lehetőségét ennek a "nem mi voltunk az elsők" dolognak (sőt, igazából nagyon szívesen agyalok ilyeneken), de azért szerintem készpénznek sem szabad venni. Meg úgy egyáltalán, számos megválaszolatlan dolog esetében lehet sokkal egyszerűbb a megoldás. Ott vannak a piramisok: mégis hogy oldották meg a kőtömbök szállítását? Mint kiderült, csak vizet használtak. "Tuti nem a majmokból fejlődtünk ki". Vagy mégis, csak talán egy kis segítséggel. :P Mindenesetre elég necces téma ez, és sokáig még úgyse fogjuk megtudni, mi is a helyzet. Talán az egész bolygó egy valóságshow. :)
9.
9.
felegyi
Most nem azért, de szerintem maga a történet az ami olyan "határt" feszeget amire azt mondják az okosok h nem adható le... jó nem vagyok ufo rajongó, de a Jupiter felemelkedése c. film elég sokatmondó ismételten ilyen téren. Az emberiség "eltűnik, kipusztul, zombi lesz, atomfertőzés, elhurcolnak" stb témák minidig is kényesek voltak... valamit tudnak ezek a Wachowski fivérek. Már maga a Mátrix filmjük is megmutatta h "otthon" vannak a témával kapcsolatban (már aki érti), és finoman adagolva adják le...

Na most tisztázás végett nem vagyok idióta, aki ismer tudja. De elég sok embereltűnős kipusztulós téma van, alias Mass Effect... Ripers? Több ezere évvel ezelőtti eltűnt, technikailag fejlettebb fajok voltak előttünk, és kihaltak ismeretlen okok miatt? Jó ez Mass Effect, fikció, játék... de találtak bizonyítékot arra nézve h itt a földön is nem egy generáció élt előttünk, olyan idős szobrokban találtak ötvözeteket amik arra adnak magyarázatot h nem az 1800-as években kezdtünk komolyabban belemenni a fémötvözetek elkészítésébe. Vicces de Atlantis, és a mai technikával még előállíthatatlan "leletek"? Nem azt mondom h ez valós, meg hogy elhurcolnak minket learatva... de az tuti, h nem a majmokból fejlődtünk ki. És akkor a majmok miből fejlődtek ki haha :)
7.
7.
Wolverine
Ez a játék pedig mindenképp megérdemelné a folytatást és számomra elég érdekes kérdés, hogy miért lőtték le, mivel többségében mindenki várta és jók voltak a visszajelzések is...
Ha mást nem egy petíciót megérne a dolog, hogy igenis fejezzék be és adják ki.
6.
6.
dcba
Sztem inkabb toroljek, minthogy kiadjanak vmi szemetet.

crytek en nekem sikerult 1 fontert vennem ebayen egy dobozos prey-t es steam elfogadta. Erdemes probalkozni ha vhol latsz dobozos prey-t akkor a kod mukodhet ha meg vki nem hasznalta el.
4.
4.
Red-E-Kamp Van
A prey első része annak idején nekem hatalmas meglepetés volt.
Elképesztően élveztem az egészet. Az pedig, hogy milyen szép volt a grafika és hogy nem akadt az akkori gépemen, nem is tudtam hova tenni.
3.
3.
Cellator
Nagyon nagy kár érte, tényleg rajta volt a top 5-ös listámon, már ami a várományosokat illeti...
2.
2.
Spectrum
#1: Én nagyon szerettem az első részt, kár érte...
1.
1.
zsocc-nrg
Jah... lett volna... kár érte, a Prey szériának nagyon hányattatott sors jutott, már az első rész is csak nagy nehezen jelent meg
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...