Az biztos, hogy baromi látványos lesz az eső a Forza Motorsport 6-ban. A cseppek gyöngyöződnek majd a waxolt kasztnin, az ablaktörlő foltokat hagy maga után, gyorsításnál az esőcseppek hosszúkásak lesznek. Attól függően, hogy milyen kameraállást használunk, még égszakadás még az láthatóságot is befolyásolja.
Ha elég nagy pocsolyába hajtunk, akár meg is csúszhat a verda, ha szerencsétlen szögben, vagy sebességgel megyünk bele. A vízátfolyás miatt elveszthetjük uralmunkat a kocsi felett, szóval csak óvatosan duhajkodjunk a versenyeken. A pocsolyák mérete és mélysége a verseny előrehaladtával változni fog, jó időben fokozatosan szívódik fel a víz. Később egyre bátrabban hajthatunk bele egy száradó hajtűkanyarba.
Búcsút mondhatunk a természetellenesen sima pályáknak. Megeshet, hogy az aszfalt kátyús, repedezett, s ez a gumik tapadását is befolyásolja. A játékban érezni fogjuk, hogy milyen felületen autózunk.
A Drivatar AI rendszer visszatér, és szerencsére a mesterséges intelligencia javulni fog az ígéretek szerint.
Valamint jó volna már single futamokat nyomni, úgy, hogy mi állítjuk a távot, a napszakot, az időjárást és az idő múlásának gyorsaságát is, mint például a Driveclub-ban, de sajnos ez most sem valósul meg.
Piszok feeling-esek a fényjátékok és az, hogy egy pályán nem mindig ugyanott ugyanúgy süt a szemünkbe a nap, mint például a Forza 5-ben...
Majd ha kiadják az Assetto-t akkor végre a konzolosok is megtudják mi az a szimulátor,és azzal együtt röpülhet a joy is, mert egy vérbeli SIM kormány nélkül használhatatlan./ A Project Cars már mutatott egy kis izelitőt/
Szép és pofás játék a Forza az tény, de NEM szimulátor.
http://www.eurogamer.net/articles/2015-06-15-forza-motorsport-6s-weather-and-night-racing-arent-dynamic
Bízom benne, hogy legalább a pályák bevilágításai nem lesznek olyan fixek, mint eddig mindig. :( Nagyon mű érzést kelt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.