Kitiltják a G2A-t a League of Legends-versenyekről

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 8.
  • Érdekesség
Link másolása
A G2A sosem örvendett túl nagy sikernek a fejlesztők körében, viszont mindeddig nem is nagyon léptek fel az oldallal szemben. A League of Legends mögött álló Riot unta meg a dolgot.

Aki nem ismerné, a G2A egy letöltőkódos bolhapiac, ahol a felhasználók egymás között adhatják-vehetik a különböző játékok kulcsait, sokszor nagyon olcsón.

Az oldal különböző okokból zavarhatja a fejlesztőket, a League of Legends mögött álló Riotnál speciel azzal telt be a pohár, hogy felhúzott LoL-accountok is rendszeresen piacra kerülnek, illetve többen árulnak olyan szolgáltatást, amely keretében vállalják, hogy javítják a kliens MMR-jét (matchmaking rating), amivel még tönkre is vágják mások szórakozását: az ugye sosem kellemes, ha bekerül a csapatba egy olyan játékos, aki erősebbnek-ügyesebbnek adja ki magát, mint amilyen valójában.


A The Daily Dot értesülései szerint a Riot ezért döntött úgy, hogy kitiltja a G2A márkát a League of Legends-versenyekről, ergo a résztvevő csapatok semmilyen módon nem népszerűsíthetik majd az oldalt. A G2A több brigádot is szponzorál, és bár ennek önmagában a jövőben sem lesz akadálya, ha a játékosok, mint reklámfelületek nem működhetnek tovább, semmi érdeke nem fűződik majd ehhez - ezt egyébként már jelezte is a partnereinek.

A Riot egyébként tisztában van vele, hogy a döntése miatt bizonyos csapatok jövedelemforrástól esnek majd el, és ennek nem is örülnek, de kénytelenek voltak lépni. A csapat próbált megegyezni a G2A-vel, és arra kérte, vegye le a kérdéses hirdetéseket az oldaláról, de nem sikerült dűlőre jutniuk.

Legutóbb a Ubisoft lépett fel a G2A és társai ellen, igaz, nem a legszerencsésebb módon.

1.
1.
Death-Wanderer
Tàmogatom a g2a rendszert. Sok gamer ennek köszönheti hogY nextgen konzolokon jàtszhat dràga dolgokkal piszkosul olcsón. Pl ac black flag vagy unity forza. Diablo stb. A lol pedig az a fajta hulladék rendszert képviseli ahol az ingyen élő potenciàlisan keresőképtelen emberek gyülekeznek. Sokkal több ott a tróger mint egy fizetős game ban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...