A remaster-őrületet sokan értelmetlen pénzlehúzásnak tartják, és tény: a legtöbb újracsomagolt játék semmilyen újdonságot nem tartogat a korábbi rajongók számára, akik emellett még azt is joggal neheztelik, hogy sok kiadónál mintha háttérbe szorulna az új címek fejlesztése a HD-láz miatt.
Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy akadnak olyanok, akik még nem játszottak a remasterek alapanyagaival, és nekik bizony hasznosak ezek az újrakiadások. A Sony például azt mondja, hogy a PS4-tulajok közel felének nem volt PS3-a, így a felújított játékokat nekik szánja elsősorban, nem véletlen, hogy a The Last of Us, a God of War III és az Uncharted-trilógia után a Killzone-sorozat visszahozásán is elgondolkodott.
És adott esetben ezek a számok még látványosabbak lehetnek. A Naughty Dog felmérése szerint a PS4-tulajdonosok 80 (!) százaléka még sosem játszott Uncharted-játékkal, ezt az MCV-nek mondta el a fejlesztőcég. Ezért gondolták úgy a srácok, hogy érdemes lenne felújítani a PS3-as trilógiát, és bár nem mondták ki konkrétan, valószínűleg azt is remélik az új kollekciótól, hogy a márciusban érkező negyedik rész eladásai is jobban pörögnek majd tőle.
Az Uncharted: The Nathan Drake Collection tegnap jelent meg, itt olvashatjátok el a tesztünket róla.
Nekem nagyon bejön a játék. Őszintén sajnálnám ha nem tudnám a 4. rész előtt végigjátszani a korábbiakat csak azért mert nincs PS3-mam és a PS Now meg nem elérhető nálunk.
Az xbox elite kontrollernél lett leoltva valaki - amikor szidta hogy felesleges - azzal hogy mért fáj neki ha van ilyen is a piacon. Ugyanez a véleményem nekemi is. Ott is, és itt is. Akinek nem kell, ne zavarja már hogy lehet ilyet kapni.
Amúgy elfogadom hogy valakinek ezek a remaster-ek nem jönnek be, de tényleg nem értem hogy miért kell lehúzásnak nevezni. A vita memóriakártya, meg a 360-hoz a vinyó, na az lehúzás volt. De itt ha már játszott vele valaki, vagy egyszerűen nem érdekli, akkor nem veszi meg. Mi ebben a lehúzás? És ezzel még tényleg dolgoztak is, ha nem is teljesen új fejlesztés. Ja, és 3 játék egy áráért.
Persze én is örülnék teljesen új címeknek ps4 en de a xone-al szem,ben még ígyis jobban állunk ex.címek tekintetében.
Remélem jövőre minden megjelenik amit behirdettek
Ja hogy akkor elestek volna egy csomo lovetol.....
A Remasteredekhez meg annyit hogy engem nem zavar, főleg hogy Számomra elég sok Új játék fog jönni ami érdekel is! :) Pl. NFS 2015 / Ratchet and Clank / Doom / Horizont / Dark Souls 3 / For Honor / FF XV / FF VII :D Star Wars Battlefront :D Kingdom Hearts 3 / Last Guardian / UC 4 / No man's Sky és még sorolhatnám :DDD Ezek mellett nagyon nem tud izgatni hogy ki dobnak pár HD kiadást :D
Az emberek meg hogy néznének egy terméket objektíven? Azt meg ugye tudod, hogy az internet reklám nélkül mennyibe kerülne neked...
És a remasterek közül egyedül a God of wart vettem meg. Meg talán az uncharted kollekción agyalok még.
Nem az a baj,hogy csőstől jönnek a remaster-ek.
Hanem Ps4....És alig van új játék.....
Új játék meg alig...Az is vagy sikerül ,vagy nem ..Lásd Order.
Ha valami megérdemelné a Remaster-ed kiadást,hát akkor az a BLACK....
Mai napig nincs jobb fps számomra ott a fegyvereknek ereje van minden kilőtt golyót érzel...
Na azt kapásból megvenném és szerintem sokan mások is főleg ha kicsit felpolíroznák ....
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.