A döntés nem csak az említett lapkacsaládot érinti, az Intel újonnan érkező chipjei, valamint az AMD és a Qualcomm új processzorai is csak Windows 10-en kapnak támogatást. A hír különösen a vállalati felhasználókat érintheti érzékenyen, akik hajlamosak jelentősen elhúzni a migrációt a platform újabb verzióira, így kénytelenek lesznek hamarosan használt PC-kkel pótolni a használatból kieső számítógépeket.
A döntés értelmében az újabb processzorokkal szerelt hardverek már nem támogatják a Windows 10-nél régebbi Windows-kiadások futtatását, így sem a Windows 7, sem a Windows 8.1 nem működik majd garantáltan. A Microsoft felsorolta, hogy mi számít újabbnak - az Intel Kaby Lake chipjei a megjelenést követően csak 10-es Windows-t futtatnak majd és hasonló a helyzet az AMD Bristol Bridge processzoraival és a Qualcomm Snapdragon 820-szal (8996) is. A Skylake ilyen értelemben átmeneti terméknek minősül, a Windows 7 és Windows 8.1 jövő nyárig támogatott marad a platformon, ezt követően kötelezően váltania kell a felhasználónak. A Microsoft ugyanakkor nem közölte, hogy ehhez a licencet ingyen biztosítja-e, a jelenlegi ingyenes frissítési lehetőség ugyanis idén július 29-én lejár.
A Skylake tehát 2017 júliusáig támogatott Windows 7 és 8.1 alatt, a Microsoft azonban igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy biztonsági frissítések ezután is érkeznek majd a telepített operációs rendszerekhez, ugyanúgy, ahogy a többi hardverplatformon is. Ugyanez igaz a Windows 7 és 8.1 támogatására a régebbi hardvereken is, a Windows 7 esetében 2020. január 14-én, Windows 8.1-nél pedig 2023. január 10-én húzza le a rolót a szoftverház.
Még egy indok a Windows 10-re való váltás mellett, ráadásul az Intel a másik oldalról is szorongat - a részletekért olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!
Hogy egy példát említsek, az UFO: Enemy Unknown azért egy elég összetett játék volt annak idején. PC volt a célplatform, a MicroProse adta ki. Nomost Amigára egyetlen (!) ember portolta, és az egy minőségi port volt.
Ma már rengeteg fejlesztést elősegítő kit létezik, 4GL-es programnyelvek, objektum-orientáltság, platform-független magok, amiket be lehet ágyazni többféle környezetbe. Régen viszont rengetegen tudtak assembly-ben is programozni, akadtak, akik hobbi-szinten úgy kódoltak, hogy ma bárhová felvennék őket. Nem okozott volna gondot a több OS.
A vége felé jöttek ki olyan utántöltős játékok még Spectrumra is, ahol a játék egy egész kazetta-oldalt elfoglalt. És ugyanazt megcsinálták C-64-re, Amigára és PC-re is. Ha erre volt erőforrása egy kisebb játékfejlesztő-csapatnak is, akkor bármi lehetséges lett volna.
Az MS agyonnyomta a piacot, sose tudjuk meg, hogy ez volt-e a legjobb, vagy sem. Persze, lehet hogy igen.
Tehát mégegyszer: még ez volt mindig a legjobb, akkoriban annyira gyenge gépek voltak, hogy más OP-khoz írt kompatibilitást segítő folyamatok teljesen megbénították volna a gépeket, ahogy írtad is még sokszor magukat is nehezen futtatták, akkor hogy tudod volna 8 másik OP-val együttműködő bármit fejleszteni valaki 98-ban :D? Ezt azért gondolod át, egy egységes platformra volt szükség, ez a Windows lett, sokáig magyarázhatjuk miért, de végtelen egyszerű, mert ez volt a legjobb.
Ma már ott az OSX, teljesen jó és versenyképes, valamint ma már bőven elegendő gépek vannak hozzá, hogy tudjon gond nélkül kommunikálni Win-es gépekkel és oda-vissza.
Mi a titok nyitja szerintem?
Orientálódni kell. A platformok exkluzívjai bizonyos szinten specializálódnak. PS az interaktív mozira és a TPS-re gyúr, X a GoW- és Halo-kategóriás játékokra, Nintendo a family platformerekre, stb. Nyilván kisarkítok, de nekem már arra sincs lehetőségem, hogy boxot tartsak a Ps mellett (szeretném, de túl nagy luxus lenne).
Szerintem a versenynek a több nagygépes platform jót tenne, míg a hordozható eszközök kissé megölik a piacot, mert ezekre a játékokat tényleg nagyon le kell butítani (egy 6"-os mobilon a legtöbb AAA nem működne). Egyelőre az a mázli, hogy a mobiljátékok árai nem szálltak el, bár a "játékon belüli vásárlás" itt a legszemetebb.
Igazad van abban, amit mondasz, de valójában nem tudhatjuk. Régen, amikor sok konzol volt, nagyszerű játékok születtek, és tényleg csak sóhajtozva néztünk a más platformokon futó csodákra. Én most úgy működök, hogy már nem is nagyon tudom, mi fut más platformokon. A nagy XOne címek még eljutnak hozzám, meg persze a heti megjelenéseket átfutom, de ennyi... Persze, a nagyobb választéknak meg lennének az előnyei és a hátrányai egyaránt... de én még emlékszem rá, amikor együtt futott az Amiga, PC, C-64, sega, Enterprise, Nintendo, Atari... és tömegével áradtak a játékok.
Most nézzük meg, hogy ez mivel járna a felhasználó számára. Egyrészt a választási lehetőség biztos jó lenne, és az árversenynek is jót tenne, de nagyjából ennyi haszna van. Ellenben ha te nagy játékos vagy aki minden exclusive-al játszani szeretne akkor kapásból 10 konzolt kellene venned. Aztán fizethetnél 10 online szolgáltatást. Multizni meg csak azon barátaiddal tudnál akinek vagy pont olyan konzolja van mint neked vagy ő is megvette mind a 10-et.
Akkor most nézzük meg a fent leírt helyzetet a fejlesztők szemszögéből. Kitalálnak egy fasza játékot és ahelyett, hogy annak tökéletesítésével foglalkoznának minden erejüket lefoglalja, hogy 10 különböző gépre optimalizálják a kódjuk. Vagy ha ezt nem vállalják be, akkor kiválasztatnak egyet, amire ugyan faszán megírják, de a többiek meg le vannak tojva.
Na pontosan ugyan ez lenne a helyzet ha 10 különböző oprendszer lenne a piacon. Bizonyos programok csak bizonyos rendszereken működnének, a fejlesztőknek dönteniük kéne, hogy mely rendszereket támogassák, a fejlesztési költségek és ezáltal a szoftverek árai az egekbe szöknének, és a más emberekkel történő kooperatív munka egy rémálom lenne ha csak véletlenül nem ugyanolyan oprendszert használnak.
Nem kell telerakni a gatyót, menni fog még az XP is a vadi-új Skylake processzoraitokon is, ha ilyen perverzióra vágytok. Az x86 az x86, és amíg az is marad, addig menni fog rajta a Windows. Pont. És ehhez nincs szükség semmiféle driverre, nem tudom egyesek ezt miért keverik ide. A kompatibilitást maga az x86 szabvány adja nem valami driver. Amíg a desktop gépek x86-ot használnak és a Windows x86-ra íródik, addig az bizony kompatibilis lesz.
Az, hogy a Microsoft csak a Windows 10-et fogja supportálni mindössze annyit jelent, hogy ha valami gondod van és a tech supporthoz fordulsz, akkor majd jól leráznak annyival, hogy rakj fel Windows 10-et.
Csak spekuláció azt mondani, hogy minden rosszabb lenne, erre nincsen bizonyítékod, hacsak nem látsz alternatív idősíkokba. Ami bizonyos, hogy amikor MS még a win 3.11-et adta aranyárban, addigra MAC-en és Amigán nagyságrendekkel fejlettebb és okosabb operációs rendszereket használtunk. Még a 95 és 98 is DOS-alapú volt, egy szimpla restart is képes volt úgy tönkrevágni a rendszert, hogy telepíthettük újra az egészet. Nem csoda, hogy az új oprendszert egy idő után humoristákkal prezentálták, mert csak ők voltak képesek improvizálni a rendszer hülyeségeire (kék halál élőben és társai).
Ez a k**** innovatív cég mindig igyekezett megfojtani a versenytársakat a fostos internet explorerrel, igyekezett kinyírni a nyílt platformokat, mint a linux, és nevetségesen felülárazza a termékeit.
Ma már nem utálom az MS-t, csak gondoltam leírom, hogy valójában az xbox-ig a MicroSoft egy szitokszó volt számítógépes berkekben. Sokáig úgy tartottuk, hogy az Age of Empires az egyetlen értékelhető produktuma.
Részemről jobban örültem volna, ha az Amiga üzletpolitiukáját nem cseszik el, ott volt egy időben potenciál rendesen.
Az soha nem fog megtörténni, persze ha nem veszed bele hogy a wine az azért natívnak tekinthető de persze messze van a tökéletestől. Szerintem a libreoffice egy nagyon is nagy és jól működő "irodai csomag". Kár hogy valszeg a dokumentumaid a földbe tiporják munkahelyen/suliban ha azzal formázod. Xd
Nem ismeri fel a MS Lumia telefonomat, se fényképező gépeket.
Mondjuk hozzá teszem kalóz verzió van nekem.
Ami tetszik a WIn 10-be:
-gyorsabb BOOT
-virtualis meghajtó integrálva.
Én egy dologra várok ha azt egyszer meglépi az MS akkor viszlát Windows.
Natív linux támogatott Office irodai csomagot akarok.
Csak ez korlátoz.
Játékra már nem használom a PC-t.
Ne tekintsétek többnek a winfost mint egy telefonos társkeresőt aki az engedélyed nélkül felveszi az ismerőseket, lájkol és facebook módra a magányos embereket álüzenettel bombázza ami csak annyit mond a "10 ismerős üzenetet küldött" cím alatt hogy "vegyél már fel több ismerőst".
Én nevetek hogy mennyit mókoljátok a rendszert csakhogy úgy működjön ahogy egy oprendszernek működnie kell. Közben folyton fosva hogy nem maradt-e egy apró lyukacska ahol a mikrofos majd hirtelen berobbantja az eddig édesgetett rendszered és minden tweakelést küld a kukába.
Bármilyen processzort tud kezelni még a Vista is, ahogy a jövőben is működni fognak az új processzorok. Csak előfordulhatnak hibák új energiagazdálkodási fícsörök miatt és gyengébb lehet a teljesítmény a rossz ütemező miatt. FX procik is mennek sima Win7-el, de ha nem frissíted alacsonyabb lesz a teljesítmény.
A MS-nek el kéne fogadnia jó OP-ket kéne gyártani, mint az XP, vagy a Win7 és akkor nem kell ocsmány mód tukmálni, meg mondvacsinált dolgokkal leépíteni a régi rendszereket. Az hogy XP-hez nem adnak ki frissítést? Miért is? Csak a bukás telefonjaikra, mp3 playereikre vannak dollár milliárdok? Havi pár ezerét meg már nem futja pár programozóra, akik foltoznak, ugyan már :)....
(Nem mai darad a procim már, viszont elég jól választottam annó azt hiszem: i7-2600k.)
Másrészről most még ingyenes az upgrade a Win10-re, így még ebben a fél évben váltok rá az asztali vasamon is (saját+barátnőm laptopjára már feldobtam a Win10-et, gond nélkül fut), de mivel az asztali vasamon többféle progit is futtatok esetenként, ott addig várok a váltással amíg lehet: addig csak kap a Win10 még pár frissítést, hogy minnél több hardvert+szoftvert minden hiba nélkül, gördülékenyen támogasson. Sajnos szinte az összes Windows-ról elmondható, hogy az 1. szervícsomag után lett igazán jól használható. (Ill. pl. az XP-nek annó kellett az SP2 is, a Vistán meg ugye semmi nem tudott igazán segíteni.)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.