Február elején jelentette be a Daybreak Game Company, hogy két részre szedi a H1Z1-et, így egy nyílt világú és túlélésre építkező epizódot, illetve egy aréna shootert kapunk majd. Most mindkét mód kapott egy-egy rövid teasert.
Lassan csak révbe ér a régóta várt H1Z1 fejlesztése és végre kiléphet a jó ideje tartó Early Access-státuszból. A túlélőkaland egyébként két különálló játékként érkezik. Ahogy arról február elején beszámoltunk, kapunk majd egy, az eredeti koncepciót megtartó felvonást, a Just Survive-ot, ahol a túlélésen lesz a hangsúly. Illetve kapunk egy aréna shooterszerű módot, a King of the Hillt, amiben a népszerű Battle Royale mód is helyet kap majd.
Első körben a H1Z1: King of the Kill jelenik meg, mégpedig a nyár folyamán, PC mellett PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
:D
Te jó ég a konzolosok eddig annyira ki voltak éheztetve survivalra hogy zabálni fogják még ezt is... Ott a 20 dolcsi még olcsónak számít! Mi lesz itt?
Szeretem hogy marketingelik a zombis survival játékok készítői a félholt játékaikat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.