Csak nem akar befejeződni az Uncharted-film vesszőfutása, így azok után, hogy rendező nélkül maradt a készülő projekt, forgatókönyve pedig még mindig nincs a mozinak, nem lepődtünk meg azon, hogy a Naughty Dog kreatív igazgatója, Neil Druckmann is bizonytalan abban, hogy a közeli jövőben szélesvásznon köszön majd vissza a két sikercímük, az Uncharted és a The Last of Us.
Pedig utóbbi kapcsán tavaly még úgy tűnt, hogy biztatóak a jelek - legalábbis az Uncharted-filmhez képest -, hiszen a Trónok harca Aryája, Maisie Williams is csatlakozott a projekthez, aki jó eséllyel Ellie-t játszaná a filmben. Ehhez képest az elmúlt másfél évben semmi sem történt az adaptációval kapcsolatban, Druckmann ugyanis gőzerővel az Uncharted 4-en dolgozott, így bár rég elkészült a forgatókönyvvel, annak későbbi sorsát már nem tudta felügyelni.
A már említett Uncharted-mozi se áll sokkal jobban. Ugyan a Sony 2017. június 30-án szeretné moziba küldeni Drake mozgóképes kalandját, valójában itt is áll a munka. A kreatív igazgató az IGN-nek elmondta, a Sony néha előkerül, bemutatnak ezt-azt, ők elmondják a véleményüket, aztán a stúdió megint jó időre felszívódik. Druckmann utolsó információja, hogy a projekt kapott egy új forgatókönyvírót.
Az Uncharted 4: A Thief's End május 10-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 4-en.
Last of us....Uncharted
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.