E3 2016: Chris Avellone is besegít az új Preynél

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 13.
  • Homo Nobilis
Link másolása
A korábbi pletykáknak megfelelően ma hajnalban újra bemutatták a Prey következő felvonását. Azt viszont még csak most tudtuk meg, hogy maga Chris Avellone is csatlakozott a projekthez.

A Prey (a bemutatkozó előzetest itt találod) főszereplője Morgan Yu, aki a Hold körül keringő Talos I űrállomáson egy titkos kutatás tesztalanya. Ha a tudósok sikerrel járnak, az megváltoztathatja az emberiség sorsát, de félő, hogy minden összedől: az űrállomást idegenek támadják meg, hősünknek pedig a helyszínen talált fegyverekkel és a különleges képességeivel kell túlélnie a kalandot.

Az Arkane Studiosnál készülő játék egy reboot, a megjelenése pedig 2017-ben várható PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Érdekesség, hogy a játékipari veterán, Chris Avellone is csatlakozott a projekthez, igaz, az még nem derült ki, hogy pontosan miben segít majd a srácoknak. Avellone egyébként tavaly jelentette be, hogy otthagyja az általa is alapított Obsidian Entertainmentet, és új kihívások után néz.

4.
4.
olymind1
Ennek miért is Prey a neve?
3.
3.
felegyi
#2: Te most teljesen ellent mondtál magadnak :) Nos én nem látom a Prey 2 feliratot, anno ugyan készült ahol az első rész szereplőjével voltunk benne elméletben, csakhogy a Human Head 11-ben lelőtte a fejlesztést majd a projektet végleg törölték... okot nem találtunk rá, kényes a téma ebben egyeztünk meg. Ha egy rész létezett de ez a Reboot, akkor ez nyilván nem a 2... kicsit olyan "négy lába van asztal de nem szék" volt tőled :)
2.
2.
Perseus84
Azt irjatok h reboot lesz. Kerdem en minek a rebootja? Az elso resznek biztos h nem ez meg ugyebar a masodik. Akkor hogy is van ez?
1.
1.
PaprikaJancsi
A trailer hangulatból tizes, de majd valamikor nagyon kiváncsi leszek egy gameplay felvételre. Szerintem jó kezekben van, csak tudjuk kivárni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...