A YouTube E3-as műsorában maga Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója erősítette meg, hogy továbbra is fejlesztés alatt áll a Beyond Good & Evil 2: "Továbbra is készül, igen, egyszer látni fogjátok. Michel Ancel dolgozik rajta, de ő két projektet futtat egyszerre, hiszen ezzel párhuzamosan a Wild is fejlesztés alatt áll. De tényleg jön, csak több időt kellene rászánnia, hogy hamarabb elkészülhessen."
Habár most sem tudtunk meg túl sokat a játékról, legalább jobban állunk, mint tavaly: ha emlékeztek, a legutóbbi E3-on épp az terjedt el, hogy lelőtték a játék fejlesztését. Most úgy tűnik, egyáltalán nem ez a helyzet, sőt azt pletykálják, hogy a Nintendo NX-re jelenhet majd meg a várva-várt folytatás a Nintendo támogatásával. Ha tényleg így állunk, nem lenne meglepő, hogy a Ubisoft visszatartja a bejelentést.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.