A Superdata elemzőcég szerint a július 5-én megjelent Pokémon Go úgy hozott 14 millió dollárt, hogy még csak Amerikában, Új-Zélandon és Ausztráliában érhető el. Vélhetőleg az európai és ázsiai piacon még többet kaszál a Nintendo, de már ez is igen szép teljesítmény szűk egy hét alatt.
A játék már az összes mobilos Pokémon-címet megelőzte, beleértve a 2015 augusztusában megjelent Pokémon Shuffle Mobile-t, sőt a fejlesztők korábbi játékát, az Ingresst is. Az elemzőcég szerint a Pokémon Go lendülete megtorpanhat, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy csak egy nyári slágertermékről van szó.
Tegnap arról írtunk, hogy a Nintendo részvényei 25 százalékot erősödtek a Pokémon Go megjelenése óta.
A fejlesztők időközben megnyugtattak mindenkit, hogy az alkalmazás nem turkál a privát adataink között, hiába kér hozzáférést a Google-fiókunkhoz. A NASA illetékese pedig kijelentette, hogy az űrhajósok nem tolhatják a játékot az űrben. Ez van.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.