EA: többet tudunk majd nyújtani a játékosoknak

  • Írta: Shifty
  • 2016. augusztus 22.
  • Hír
Link másolása
Patrick Söderlund, az Electronic Arts alelnöke a Gamescomon interjút adott a Game Informernek, a beszélgetés során pedig szó esett a Project Scorpio és a PlayStation 4 Neo nyújtotta lehetőségekről.

Valószínűleg a Sony lépi meg elsőként, hogy PlayStation 4 Neo kódnéven olyan új konzolt dob piacra, ami nem egy új generáció első tagja lesz, hanem a jelenleg is futó modell egy továbbfejlesztett kiadása.

Többek között erről az új irányról és az ezzel kapcsolatos lehetőségekről is beszélt az Electronic Arts alelnöke, Patrick Söderlund a Gamescomon, amikor a Game Informer meginterjúvolta

Söderlund azzal kezdte, hogy az 1991-ben megjelent Mega CD kapcsán még nem igazán látszott, hova tart majd a most újra kitalált "fejleszd a gépedet" koncepció, így nem csoda, hogy ez akkoriban megbukott. Az EA alelnöke azonban úgy véli, a mostani elképzelés egészen más, bár hozzátette, ő is csak annyit árulhat el, amit például a Microsoft már megosztott a Project Scorpio kapcsán. Viszont ő maga úgy véli, azzal, hogy az ökoszisztémát skálázhatóvá és lényegében rendszeresen frissé teszik a gyártók, az most látszólag helyes iránynak tűnik. Ezzel ugyanis lehetőséget biztosítanak, hogy aki később csatlakozik a ciklushoz, az maga dönthesse el, hogy neki milyen gépre lesz szüksége. Söderlund úgy véli, ez a megközelítés helyes és igazán érdekes, de majd meglátják, hogyan is működik majd a valóságban.

Az Electronic Arts egyébként már kapott egy korai ízelítőt a Scorpióból és ahogy Söderlund fogalmazott, már nagyon izgatottak, hogy kézhez kapják a végleges specifikációt. Természetesen hozzátette, a Sony-féle PlayStation 4 Neóról is igaz, hogy izgalmas dolognak ígérkezik.

Végül pedig kitért arra is, hogy minden esély megvan rá, hogy a jövőben ismét együtt dolgozzanak a Nintendo csapatával. Söderlund szerint a japán cég egyértelműen az egész iparág egyik legmeghatározóbb tagja, így megérdemlik, hogy sikeresek legyenek és megérdemlik, hogy ismét ennek az üzletágnak az egyik központi szereplőjévé váljanak. És itt nemcsak a közelgő Nintendo NX-re gondolt az EA alelnöke, hanem azokra a játékokra is, amiket a kiotóiaknak köszönhetünk. Éppen ezért leszögezte, amint sikerül valami olyannal előállniuk, ami számukra is értékes piacot jelenthet, azonnal felsorakoznak a Nintendo mögé.

A PlayStation 4 Neót valószínűleg szeptember 7-én, a PlayStation Meetingen jelentik be. A Project Scorpióról jó eséllyel csak jövőre jelennek meg az első konkrétumok.

11.
11.
user101
#9: Azért lássuk be csak a legnagyobbak engedhetik maguknak azt a luxust, hogy saját motort építsenek, a fejlesztők 90% licencelt motort használ és tesz magasról a generációváltásra, csak tapsol, hogy több és szebb assetet tud letenni és jobb effekteket használhat. Amúgy is állandóan nyivákol a hülye egyszeri user, hogy ez még mindig ugyanaz a motor és deszar ! :DDD

Ellenben a nyakukba szakad az, hogy megálmodnak egy világot, elkészítik a modelleket, texturákat, ai-t, dinamikát, belövik, hogy amennyire csak lehet statikus legyen az fps, ráadásul a kívánt értéken, majd még egyszer megcsinálhatják ugyanezt... Ezek után dolgozhatnak 6-8 platformra vagy vállalják a szegregációt és a profit kiesést. Zseniális, tényleg ! :D

Vagy gondolod, hogy a Sony és az MS bevállalja, hogy ezentúl mindenki options menüben magának harácsol amit akar ? és ezt a konzol fanboyok tapsolva végig fogják asszisztálni ?

Ha meg már minden az x86 architektúráról szól és figyelembe vesszük az evolúciót, akkor gyorsan rájövünk arra is, hogy kvázi most már nincs szükség konzolokra sem... :D Építsen a Sony és az MS Steam machineket mondjuk 3-4 évente aztán kis kezeit csókolom... :DDD
10.
10.
Batman
Azért a sok pénzért amit benyelnek, már ideje.
9.
9.
Nando
#8: Igen, a fejlesztők biztosan most dőlnek a kardjukba, mert a "következő" konzolgeneráció nem fogja őket halálba szopatni, marad minden a régiben, "csak" - remélhetőleg- a Moor-törvénynek megfelelő hardvert kapnak a kezükbe 3-5 évente.... Biztos élvezet volt minden régebbi generációt megéli fejlesztőnek,hogy dobhatták ki minden eddigi tudásukat, mert kaptam egy vadi új generációt. (PS3 cell procijával legendás asszem. :D)

Most, hogy átváltottak a konzolok is x86-ra, teljesen egyértelmű az út az evolúciós fejlődés irányába.
8.
8.
user101
Értem én a koncepciót az egész mögött csak két problémám van vele. Egy felesleges, kettő nem fog működni. Pont az utolsó érvet nyirják ki ezzel amiért még érdemes volt konzolra fejleszteni. Nem jó ez sem a fejlesztőknek ( plusz munka, kevesebb bevétel ). Nem jó a játékosoknak a szegregáció miatt. Arról nem is beszélve, hogy az ms egy hazug köpönyegforgató trágya banda, már most célozgat rá, hogy mégis lesznek skorpio exkluzívok... szóval szopacs.

Felvetés, hagyjuk a pics*ba a konzolokat, tereljünk be mindenkit a Steam alá oszt jó napot ;) Pontosan ugyanazt eredményezné amire most készülnek, sokkal kevesebb energia ráfordítással és szívással... lol!
7.
7.
Heldengeist
#5: Épp ez az, hogy nem torpant meg akkoriban a fejlődés. Az 1 magos procikról kétmagosora váltás megduplázta az elméleti számítási teljesítményt azonos órajelen, a Core2 csettintésre mindent elavulttá tett, a csúcsprocik az alsó kategóriás E4000-esekkel voltak párban, a második generációs Core2 30-50% előrelépés azonos órajelen, az órajel meg nőtt. A Nehalem azonos órajelen duplázta a teljesítményt, a Sandy Bridge másfészeres teljesítményugrást hozott, aztán tényleg kicsit lassult, a Haswell már csak 30%-ot tett hozzá a Sandy-hez.

Videokártyában a G80 duplázta az előző generáció teljesítményét, aztán az AMD versenyképtelensége miatt tényleg kicsit megtorpant, de amint összekapta magát, a HD4870 dupláját tudta a 3870-nek, az 5870 50-70%-ot vágott rá a 4890-re, amit megint megduplázott a HD7970 és még 50%-ot hozzá tett az R9-290X (mindezt pedig persze az Nvidia is lekövette). Eközben eljutottunk DX9-től 11-ig.

A generáció eleje és vége között megtorpanásokkal együtt is ég és föld volt a különbség PC hardver teljesítményben. A generáció eleji félmilliós csúcsgépet felgőzzel is agyon verte a generáció végi low-end (Celeron+GT730). Gyorsabban pedig most sem haladunk, csak a jelen konzolgeneráció lett kínosan alulméretezve. Jött egy Dx12, és azóta volt egy 30%-os és egy másik (1080 Ti nélkül is) 30%-os előrelépésünk grafikus teljesítményben, processzorban meg talán 10-15% két hardvergenerációból.
5.
5.
ollie92
#3: Nos Helden igen, akkoriban megtorpant a fejlődés. De most ahogy beindult kitudja mikor áll meg. És a jelen konzolok nem időtállóak. Tegnapra tervezték, nem holnapra. PC -seknek ez nem érződik, mert szinte midnen évben jelenik meg új HW.
4.
4.
Thor Vath
#2: Ha akkorát ugranának most is a konzolgenerációkkal, mint a Playstation1-2-vel (a 3-mal már csak szökelltek) , hogy amikor kijöttek, mindenkinek leszakadt tőlük az arca, hogy ilyen grafika egyáltalán létezik és a PC-nek 4-5 évébe került, hogy valahogy utolérje, akkor most nyugodtan is lehetne 7-8 éves egy konzol életciklusa.
3.
3.
Heldengeist
#2: Az előző konzolgeneráció alatt sem fejlődött lassabban a technika. Amikor kijött az Xbox 360, a legjobb videokártya a Radeon 1950 XT volt, a legjobb proci meg az Athlon X2 4800+. Amikor vége lett a generációnak, a legjobb videokártya a GTX780 Ti, a legjobb proci meg az i7-4770K volt.
2.
2.
ollie92
#1: Nincs mit tenni ez a jövő, már nem lesznek konzolgenerációk. nem lesz többé 8 évig egy konzol sem a fényben, mint anno a PS3/X360. Annyira fejlődik a technológia, hogy muszáj ezt meglépni, mert a 720p/30 fps kurvára nem menő 2016-ban.
De mire kiadják a Neo-t, illetve Scorpiót, rá egy évre már az is elavultnak számít.
De akkor már ott tartunk, hogy ez olyan mint a PC. Akkor már inkább PC master race.
1.
1.
Angelwing
Akkor Sony Neo-t nem érdemes venni, hanem az utána következő PS5-öt ami lehet hogy a Neo után jön 1 évvel, és amiben fél évente lehet majd hardvert cserélni. Szép új jövőkép mondhatom, és lehet hogy be is jön az elméletem mert ezektől kitelik hogy lehúzzák a népet minél sűrűbben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...