A kép még friss, bő három órája töltötte fel a dizájner, és maga az artwork és a mellékelt kommentár ("Valahol a négyes szektorban...") is eléggé erősen sejteti, hogy Beyond Good & Evil témában készült.
Nem meglepő, hogy azonnal megindultak a találgatások, miszerint hamarosan újra előkerülhet a kasszáknál megbukott klasszikus folytatása... Ami talán nem is folytatás, már ha hiszünk annak a rajongói elméletnek, mely szerint a képen Pey'j látható fiatal korában, és éppen Jade apukájának a vállán csücsül:
Habár egy ilyen felállás merőben mást ígérne, mint amire az első trailer alapján számítottunk, a játékot 2008-ban mutatták be először, azóta pedig akár háromszor is újraírhatták a projektet.
A legutóbbi hivatalos álláspont szerint egyébként a Beyond Good & Evil 2 továbbra is készül, csak éppen lassan, mert Michel Ancel munkaidejének felét a Wild tölti ki, amit a saját stúdiójával fejleszt. Egy idei pletyka szerint Nintendo NX-exkluzív lehet az új rész.
B perverzió; mindenki ugyanígy röhög, de anyagilag megéri nekik és végleg elfelejthetjük a nintendot, mint "nagy" konzolgyártót és ezentúl a zopo, hauweii és társaival fognak egy ligában játszani.
Már eddig sem álltak vele szóba a nagy kiadók és egy inkompatibilis platformmal, megint nulláról indulva mégúgysem fognak.
Nem ez a világ játéka....jó lenne, de ha nem megy a dolog, akkor nem kell erôltetni. És ha lenne is valami..akkor ennyi duma után lenne is elvárás! És szerintem ott elhasalna! Miért? Amikor ez kijött, akkor jött a Prince Sands of Time része, ami szintén formabontó volt. Illetve azon idôszak alatt szépûltek a 3D játékok.
Ott sikeres volt. Vajon tudna akkora áttörést, mint a megjelent Doom? Kötve hiszem..bár ha a képi világa olyan, mint a képen, akkor lehet belõle valami. De ha NX exluzive lesz, akkor hasalni fog!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.