Pörögnek az események az új Batman-film körül. Nem sokkal azután, hogy Ben Affleck bejelentette, nem ő szeretné rendezni az adaptációt, a Warner Bros. hivatalosan is megerősítette, hogy Matt Reeves veszi át tőle a feladatot.
A Cloverfield, A majmok bolygója: Forradalom és A majmok bolygója: Háború című filmeket is jegyző úriember érkezéséről már korábban is pletykáltak, de arról is lehetett hallani, hogy a stúdió végül nem tudott megállapodni vele.
Affleck azért farolt ki a feladat mögül, mert szerinte a rendezés és a főszerep ezúttal nem fér össze. Ahogy mondta, Batman karaktere "milliók szívében foglal el különleges helyet, és már az eljátszása is koncentrációt és szenvedélyt igényel".
Jön a Nightwing-film
A The Hollywood Reporter közben arról ír, hogy Nightwing is saját filmet kap. Ezt a projektet a kiválóan sikerült LEGO Batman rendezőjére, Chris McCay-re bízta a Warner, míg a forgatókönyvet Bill Dubuque (A bíró, A könyvelő) írja majd.
A történet szerint Nightwing álarca mögött Dick Grayson bújik meg, és bár ő volt az első Robin Batman oldalán, mikor felnőtt, a saját lábára állt.
Jelen állás szerint csak a szűkebb Batman-univerzum négy készülőfélben lévő mozit számlál: a The Batman és a Nightwing-adaptáció mellett jöhet a Harley Quinn-mellékág és az Öngyilkos osztag folytatása is. Utóbbival már Mel Gibsont is hírbe hozták.
Nightwing-et majd megnézem egyszer, de ha a Könyvelő írja (ami elvileg zseniális, nem láttam), akkor az sem lehet majd rossz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.