A sajtó február 24-én beszélhetett először a Nintendo Switch kipróbálása során szerzett tapasztalatairól, és több újságíró már akkor megjegyezte, hogy a Joy-Con-kontrollerek és a Switch kapcsolatát viszonylag könnyű megzavarni, egy remek videó is készült arról, hogy mennyire.
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz más választásunk, mint alkalmazkodni a problémához. A Nintendo a Switch supportoldalán tette közzé, hogy mi a teendő, ha tapasztaljuk a jelenséget: ilyenkor a játékos által irányított karakter nem megfelelően reagál, rosszabb esetben pedig el is veszítik a kapcsolatot a kontrollerek a konzollal.
Első körben azt kéri tőlünk a cég, hogy győződjünk meg arról, hogy a legutóbbi firmware-frissítéssel használjuk-e a konzolt, legyenek feltöltve a Joy-Conok és lehetőleg mérsékeljük a kontrollerek és a Switch közötti távolságot.
Ha még fennáll a probléma, nézzük meg, hová tettük a konzolt: a Nintendo javaslata szerint tartsuk szabadon a gépet, ne tegyük a tévé mögé, akvárium közelébe, fémtárgyba vagy az alá, esetleg kábelrengeteg közepébe, a vezeték nélkül kommunikáló eszközöktől pedig legalább egy méter távolságra ültessük le. Ha rájövünk, hogy melyik eszközünk zavar be, és egy kis pakolás nem oldja meg a dolgot, a Nintendo az eszköz kikapcsolását javasolja.
Természetesen a vezeték nélküli eszközök közé tartozik a routerünk is. Itt a tapasztalatok alapján érdemes arra is odafigyelni, hogy túl messzire se tegyük a Switch-től: több játékos is arra panaszkodik, hogy a Switch még ésszerű távolságokon belül is küzd a Wi-Fivel, ami lassabb letöltési sebességet eredményez, mint kellene. A Nintendo ajánlása szerint 3-4,5 méter az ideális távolság.
Update! Ha hihetünk az alábbi videónak, nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis egy tervezési hiba is nehezítheti a játékosok dolgát. Egy úriember szétszedte mindkét Joy-Cont, így rájött, hogy mi okozhatja a problémát, és azt is megfejtette, hogy miért pont a bal Joy-Conra panaszkodnak a legtöbben.
Szerinte nemes egyszerűséggel arról van szó, míg a jobb Joy-Con dedikált antennát kapott, addig a bal irányítóban nincs ilyen, ott közvetlenül az alaplapba építették bele. Ez önmagában nem lenne probléma, a beépített antenna viszont egy, az analóg karhoz tartozó fémdoboz (vesd össze a fentiekkel) mellett fut, ami a videós szerint bőven elég ahhoz, hogy egy kis "rásegítéssel" a Joy-Con eldobja a Bluetooth-kapcsolatot.
A teljesség kedvéért el is hárította a problémát.
https://www.gamestar.hu/hardver/nintendo-switch-hardver-teljesitmeny-jatekok-225695.html
"Az igazi sárkányharcosnak nem kell bizonyítania hogy ő a sárkényharcos, egyszerűen ő az"
Hát persze...
Zsolti? Ez melyik gyökérnek a friss regisztrációja? Az "önkéntes száműzetésből" már rémlik valami, de még mindig nem ugrik be, hogy ki ő.
Hmm?
Nyilván engem mint Nintendo fanboyt (és a többieket), a teljesen tudatlan, egyszerűen buta állítások triggerelnek, amiknek a nagyrésze erős túlzás. Hozzáteszem, nem csak ilyenek vannak, sőt. Én úgy vettem észre, hogy a normális hangnemben megfogalmazott negatív kritikák senkiből se váltottak ki indulatokat.
A másik oldalnak az nem tetszik, hogy elfogultak vagyunk, nem látjuk a legtöbb problémát fontosnak, és kiállunk a véleményünk mellett. Nos, ez azért van, mert én például egyszerűen tényleg nem érzem át, hogy ezek akkora tragédiák lennének. Ezzel nem vagyok egyedül, a legtöbb tulajt/fanboyt tényleg nem érdekli ez a sok dolog ami fel van sorolva.
Ha ez kérdés, akkor az is lehet az hogy a tulajok mit ? Ha olyan jó minden, nem kell minket sem győzködni hogy "rémeket látunk" , élvezzék....
Szerintem remek elképzelés lenne és mások is támogatnák...
A díványos cikk meg hatásvadász és túlzó is. A szerencsétlen picsa összeollózott minden szutykot amit talált, és kicsavarta ahogy csak tudta, hogy még nagyobbat üssön. Kb mint a migráns oldalak. Ha egy értelmes, és komoly oldal lenne, mondjuk pl USA-beli, értsd: az értékesítésre is lenne bármilyen hatással, ezért a cikkért a nintendo rohadtul beperelné a kis seggét.
A pixelhibás fotó külön megér egy misét. Azt a pixelhibát azonnal cserélnék. Ki az, aki fóliában kapcsolja be a gépét, hogy lefotózza? Mi az hogy forrás imgur? Ennyi erővel googlét is írhatna. Egyébként imguron nem találtam ilyen képet, de lehet csak béna vagyok. Azon kívül, hogy photoshop gyanús, megnézném a Nintendo kijelentését, ahol azt írja, hogy nem tesz eleget az erre vonatkozó ISO szabványnak, és konkrétan a lefotózott gépet nem cseréli azonnal.
http://www.jacobsen.no/anders/blog/archives/2006/01/04/what_is_the_iso_134062_standard_for_lcd_screen_pixel_faults.html
Vagyis a fenti kép amire kedves cikkíró nagyon bátran kijelentette, hogy a nintendo állítása szerint ezt bizony nem cseréli, nagyon veszélyes lenne számára, egy fizetőképes vásárlókkal teli országban.
Azt meg remélem te is érzékeled, hogy az az idézett mondat nem kicsit ambivalens. Itt mi a konzol minőségéről beszéltünk, a dokkoló a konzol része, ergo mégis hogyan érdekli a minőség ha nem érdekli a dokkoló? És amúgy ki lehet hegyezni itt a dolgot a dokkolóra, de szó volt a kijelző gagyi anyagáról is és a lötyögő Joy-Conokról is, ő meg kategorikusan kijelentette, hogy ezek nem érdeklik, mert csak a játékélmény a lényeg.
De veled végképp nem akarok erről vitatkozni, mert úgyis csak az lesz a vége, hogy bedurcizol és kimoderálsz mindenkit aki nem tetszik, pont mint a múltkor.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.