No Man's Sky - a héten új járművet kapunk

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 8.
  • Letöltés
Link másolása
A Hello Games általában mélyen hallgat a közelgő frissítésekről, jó hír, hogy a csapat végre megtörte a csendet és elárulta, hogy a héten érkezik a Path Finder Update, amely a régóta várt marsjáróval bővíti a játékot.

A Hello Games követi a korábbi Foundation Update-tel kitaposott utat, és egy blogbejegyzésben erősítette meg, hogy a következő napokban érkezik a No Man' Sky következő frissítése, amely egy új járművet is tartalmazni fog.

A marsjáró a bolygók felfedezéséét könnyíti meg, így végre nem kell gyalog bejárnunk az ismeretlen vidéket. A javítások és változások teljes listáját egy későbbi időpontban teszik közzé a fejlesztők.

Az első nagyobb kaliberű javítás után a készítők figyelmemmel kísérték a közösség visszajelzéseit, és ezek alapján kezdtek hozzá a Path Finder Update munkálataihoz.

Képek még nincsenek az új járműről, de a rajongók korábbi adathalászata alapján valószínűleg így fog kinézni:

33.
33.
Extol
Ez olyan dolog kissé mint a politika. Hiába a sok nyilvánvaló visszaélés a pártok körül, mindig vannak olyanok akik die-hard kiállnak a választottjuk mellett
30.
30.
Duken
#24: Egy biztos ha a játék szar lenne nem generálna ekkora vitákat.Szerintem egy nagyon különleges rétegjáték ami a marketing a be nem váltott ígéretek és a hájp miatt pofára esés lett sokak számára.Akik pedig ennek ellenére adtak neki esélyt egészen különleges élményként tekintenek a gamre. Valaki majd megveszik érte, mások meg fröcsögve ócsárolják annyira megosztó.Egy biztos durván ráfeküdtek a játék ingyenes támogatására ami, folyamatosan csapják ki az újabb és újabb lehetőségeket. Tippikus Driveclub szindróma, még a végén ez is egy nagyszerű játék lesz.
29.
29.
#28: Azért az nem semmi, hogy fél év után is milyen vitákat képes generálni ez a játék.

Btw ma jön az új update: https://youtu.be/ZDNtbosTCvo
28.
28.
Ecneb
#24: Nem tudom szándékosan csinálod vagy komolyan gondolod, de részvétem mindkettő esetben. A játék hazugságokon alapult, mai napig, ennyi idő elteltével sem hozta azoknak az ígéreteknek a felét sem, amire alapoztak a játékosok.

Dreadlox nem trollkodik, próbáld meg elismerni, hogy te is át lettél verve és szinte 100%-ra veszem, hogy előrendeltél, mint sok (nem mondom milyenek) más ember is.

A vásárlókat átverték, a sajtót átverték, mindenkit átvertek. A sok előrendelő (itt sem írom milyenek) emberekből összeloptak annyi pénzt maguknak, hogy ügyvédekkel kiskapukat kerestek és úgy fest minden komolyabb következmény nélkül a tényszerű hazugságot megússzák.

A legszomorúbb az egészben, hogy ha nem lett volna ennyi előrendelő akin meggazdagodtak, akkor annyira nem lenne pénzük, hogy szinte biztosan komoly következményei lettek volna ennek az egésznek! Akár még börtön is!

Újfent gratu az előrendelőknek...

26.
26.
Heldengeist
Máris indokolt a 60 euró, amit még mindig elkérnek érte!
25.
25.
ollie92
#24: Te aztán egy fura faszi lehetsz.
24.
24.
Extol
Van 110 órám a játékban 2 faj nyelvét is megtanultam. Azért mondják a játékot bukottnak, a fejlesztőket meg hazugnak, mert mindenki Űr Skyrim-ezni akart, holott ilyesmiről szó sem volt. Nyilván egy két dolog kimaradt, én nem találtam óriásférgeket pl. De ez pl később még pótolható. Vagy ki tudja, van 1-2 dolog ami ritkaságnak számít a játék világában
16.
16.
Yanez
#8: Tegnap állítólag valaki beszélt egy emberrel, akinek az egyik ismerőse biztos forrásból tudja, hogy Madagaszkáron láttak valakit játszani a játékkal. Ismétlem: állítólag!
15.
15.
#12: +1, amúgy igen, könnyűm legyinteni, hogy ez csak egy játék, holott ez konkrétan a vásárlók átverése volt, amiben amúgy benne volt a Sony is, mert miért nem vizsgálja felül hogy mi a picsát nyomtatnak pl a borítóra (multiplayer ugye...). És megússzák simán, így minimum hogy széttrolkodják az átvert vásárlók ezeket a szemeteket!
14.
14.
Aimedshot
Egy unalmas rossz játék, új járművel is unalmas rossz játék marad >
13.
13.
kopic
#8: Igen Extol meg meg egy paran biztos.
12.
12.
kopic
#3: Ha tegedet nem zavar hogy ez a csira meg a csillagokat is lehazudta akkor ahhoz csak gratulalni tudok. -.-
Az ilyen embert bortonbe kene zarni.
10.
10.
Mufika
#9: És még mindig ugyanolyan az íze.
9.
9.
hadzsime
8.
8.
ollie92
Most komolyan, van még ember a Földön aki ezzel játszik ?
7.
7.
Dreadlox
#3: Bocs, hogy nem tolerálom amikor egy hazug sz@rdarab összehord mindent, megigér mindent és amikor nem teljesíti még nem is vállalja a felelőséget és inkább a közönségre keni az egészet. Bassza meg az ilyen már bocsánat a vulgaritásért. És a legszebb hogy megúszta az egészet egy kis kritikával.
6.
6.
imchristailor
#5: Es mire eleri marad vagy 100 ember aki jatszik vele
5.
5.
user101
#4: Az, de kellő figyelemmel és ráfordítással elérheti még azt a szintet, amit eleve elvártunk. Én látom a fényt az alagút végén... :)))
4.
4.
zozo76hun
3.
3.
Extol
#1: B+. Trollkodni máshova menjél, nem mindenki közömbös amiatt mert valsz sose játszott vele
2.
2.
Extol
Fenn van még a game, lehet hogy kipróbálom az új járműveket
1.
1.
Dreadlox
Nem akarok senki lelkébe taposni de....
https://www.youtube.com/watch?v=LuKzt7p-MnM
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...