HWSW: Mennie kell a túl jól sikerült Pentiumnak

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 12.
  • Hardver
Link másolása
A nagy sikerre való tekintettel befejezi egyik processzorának gyártását a cég - írja nagytestvérünk, a HWSW. Úgy tűnik, az Intel továbbra sem szeretne erős kétmagos processzorokat a belépőszinten látni.

Máris befejezi egyik Kaby Lake-alapú, kétmagos asztali Pentium-processzorának forgalmazását az Intel. Az ügy hátterében kivételesen az érdektelenség helyett a kiugró igény áll, a szóban forgó modell ugyanis túl jól sikerült, ezért kannibalizálja a drágább típusok forgalmát. Bár a vállalat lépése mögött racionális okok húzódnak, a döntés azt jelenti, hogy az Intel továbbra sem szeretne erős kétmagos processzorokat a belépőszinten látni.

A Pentium G4560 sikerének oka már a specifikációs táblázatból látszik, a szóban forgó modell ugyanis a Core i3-7100-tól csak néhány dologban különbözik. A Pentium maximális CPU órajele 3,5 GHz, amely csak nagyjából 10 százalékkal marad el az i3-7100 3,9 GHz-es értékétől, miközben rendhagyó módon a Hyper-Threading is aktív, azaz egy mag két szálon képes végrehajtani, így CPU erőben minimális a különbség az i3-hoz képest. Az integrált GPU térfelén már nagyobb lehet az eltérés, hisz míg az i3-ban található HD Graphics 630 24 darab, addig a Pentiumban szerepet kapott HD Graphics 610 csak ennek felét, azaz 12 darab végrehajtóegységet (EU) tartalmaz, amelyek maximális órajele 4,5 százalékkal alacsonyabb is, miközben a G4560 TDP értéke kicsivel magasabb, 54 wattos - de ez pont irreleváns, ha dedikált GPU mellé vennénk a processzort.

Mindemellett a Pentium jóval olcsóbb is - olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

13.
13.
batnor
Nem kéne fals infókat terjeszteni:
https://prohardver.hu/hir/intel_elerheto_marad_pentium_g4560_hireszteles.html
10.
10.
Obiwan HUN
https://m.ipon.hu/hir/az-intel-reagalt-a-pentium-g4560-as-pletykakra/41512
9.
9.
Heldengeist
#4: A legtöbb felhasználásra 2 magos proci elég, akkor miért ne árulják? Minek malmozzon ott másik két mag, mikor egy anyuka netezős gépéből előbb fogy ki a RAM, mint a proci erő. És több anyuka netezős gépe van a világon, mint gamer PC vagy grafikus munkaállomás.

Plusz ezeket nem is gyártják. Kizárólag az i7-eseket gyártják, a többi csak marad. Az i5 is i7, csak letiltott HT-val. Az i3 is i7, csak két teljesen letiltott maggal.
4.
4.
Formula1fanatic
Egyáltalán nem kéne 2 magos procikat gyártani már semelyik szegmensbe sem. Drágán adják a sz@rt.
2.
2.
Heldengeist
Vagy lassanként elkezdhetné kicsit emelni a tempót följebb is.
1.
1.
Extol
Ezek szerint nem a magszám a lényeg. Száguld az Intel
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...