GC 2017: Cuphead próbakör

  • Írta: Shifty
  • 2017. augusztus 30.
  • Érdekesség
Link másolása
A Cuphead aranyos, '30-as évek rajzfilmjeit idéző hangulata ne tévesszen meg, mert a Studio MDHR első fejlesztése egy kőkemény, platformer-betétekkel színezett run and gun játék, abból is a Dark Souls nehézségét idéző.

A Microsoft standját járva örömittasan csillant fel a szemünk, amikor megpillantottuk a Studio MDHR évek óta készülő első fejlesztését, a Cupeheadet. A játék nagykanállal merít a 2D-s, 8-bites platformer éra legjobb alkotásaiból, mint például a Contrából, de nem tagadja meg a Mario gyökereit sem, a körítést pedig az 1930-as évek klasszikus rajzfilmjei, a Disney és a Fleischer Studios munkái ihlették. Érdekesség, hogy a két főhős, Cuphead és Mugman karaktere viszont egy 1936-os japán propagandafilm alapján született meg. A szeptember végére datált játék a tervek szerint közel 30 teljesen különböző főellenfelet, négy teljesen eltérő világot és hat platfomer-szintet fog tartalmazni.

A Cuphead világa egy hatalmas, Marióból is ismerős térképen terül el, ahol főhőseink teljesen szabadon barangolhatnak. A térképen többek között a világ lakóit találjuk, akikkel kedélyesen elbeszélgethetünk, de találunk majd boltokat, illetve a főellenfelek főbb állomásait. A játékmenet alapvetően két részre lesz bontható. Lesznek majd olyan állomások, ahol az oldalnézetes, platfomer elemekkel teletüzdelt run and gun-szekvenciák kerülnek előtérbe. Ezek a részek egyrészt ügyes átkötések lesznek a brutálisan nehéz főellenfél-harcok között, másrészt többek között az ilyen szakaszokon tudunk majd szert tenni a játékbeli valutára, amely képességeink és fegyvereink fejlesztésére lesz beváltható a már említett boltok valamelyikében.

A játékmenet másik és legfőbb pillérét viszont a kíméletlen, nagyon összetett bossfightok jelentik, amelyek nem csak az ellenfelekben fognak eltérni. A készítők ígérete szerint mindegyik főgenyó teljesen különböző, változatos csapdákkal vár minket, ráadásul az sem lehet megoldás, hogy memorizáljuk a történéseket, ugyanis a kihívások egytől egyig véletlenszerűen generáltak.

Ahhoz, hogy mégis sikerrel járjunk, a szerencse mellett alapvetően a játék irányításának alapjait kell nagyon jól ismerni és érezni. A Cuphead ennek megfelelően egy meglepően részletes, de nagyon hasznos gyorstalpalóval indít, ahol megtanulhatjuk a célzást és a különböző mozdulatokat, legyen szó a sima ugrásról vagy a dash-ről. Itt ismerkedhetünk meg fegyvereinkkel, amelyek közül az egyik kék, a másik pedig piros lövedéket szór. Előbbi csak egy irányba, de távolabbra, utóbbi viszont szanaszét, viszont rövidebb távolságban lesz csak használható. Emellett pedig van egy újra és újra tölthető speciális képességünk, amivel nagyobb csapásokat vihetünk be.

Ha azt hiszed, hogy a megoldást majd a kooperatív mód fogja nyújtani, akkor nagyobbat nem is tévedhetnél. Előttünk (iNKARNATE és jómagam) egy német újságírópáros próbálkozott lenyomni az egyik főellenfelet, és még a legkönnyebb fokozaton sem bírták tovább pár percnél. Nem azért, mert kifejezetten bénák lettek volna, hanem azért, mert a Cuphead kegyetlenül nehéz játék. Ennek megfelelően mi sem jártunk sikerrel, egyszer sem, pedig a kooperatív mód nyújt egyfajta megnyugvást, hiszen ha ott van biztosítéknak egy társ, akkor csak megoldjuk valahogy. Ehhez képest rendszeresen azzal voltunk elfoglalva, hogy folyamatosan egymás felfelé kúszó szellemét feltámasszuk, mert így bár csak egy sima életerőcsíkkal térünk vissza, mégis lehet, hogy pont ezen múlik a siker. Ami viszont kissé csalódás, hogy a premier napján csak lokális kooperatív módot kapunk, igaz, később érkezik az online megoldás is.

A látvány kapcsán nehéz bármit is hozzátenni ahhoz, amit jó néhány már megjelent felvételen láthattunk. A készítők korábban elmondták, hogy mindent kézzel rajzoltak meg. Az animációk eredetileg 24fps-sel készültek, hogy aztán a beszkennelt rajzokat digitalizálják, a színeket felturbózzák, majd a Unity motorját felhasználva megduplázzák a framerate-et, ezzel elérve a stabil 60fps-t. Marija Moldenhauer, a játék producerének elmondása szerint így sikerült megtartani a folytonosságot és a precízitást, ami a játékot jellemzi, de közben az autentikus ábrázolásmódból sem veszített semmit a végeredmény.

A Cuphead szeptember 29-én jelenik meg Windows 10-re és Xbox One-ra. Természetesen tagja lesz a Play Anywhere programnak, de a Windows saját boltja mellett Steamen és GOG-on is megtudjátok majd vásárolni.

14.
14.
user101
A játék zseniális, a beleölt energia tiszteletreméltó, de ez a stílus. A világból ki lehet kergetni vele annyira utálom... :) Ha lenne hozzá valami jó kis 70-80-90 évek skin akkor nagyon imádnám ! :DDD Mondjuk KisVakonddal :)))
8.
8.
Yanez
#7: És mennyit aludjanak azok, akik álmatlanságban szenvednek? És akik gyengélkednek és emiatt sokkal gyakrabban alszanak? Nem túl egyértelmű a kijelentésed, máskor fogalmazz pontosabban.
7.
7.
XuChi
Màr csak 30-at kell aludni és itt is lesz.... :D
5.
5.
Yanez
Tisztára olyan mint egy NES-es drogos Contra. :D Amúgy meg nagyon zsír!
4.
4.
Gykrizsi
Kíváncsi vagyok rá, egyre jobban érdekel. Mindenesetre az biztos, hogy az utóbbi évek legegyedibb jelensége ez a cucc.
1.
1.
habo
Ez dobozosan nem is jelenik meg?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...