A Warhammer: Vermintide II szinte minden lényeges ponton fejlődött elődjéhez képest. Ezúttal is egy belső nézetes kooperatív címről van szó, amelyben öt hős kapott helyet. Mindegyik játszható karaktert 15 irányba fejleszthetjük tovább, így idővel eltérő képességekre és fegyverekre tehetünk szert, amire szükségünk is van, hiszen új fenyegetéssel nézzünk szembe. A skavenek mellett már a Káosz Harcosaival is meggyűlik a bajunk.
A Fatshark csapata jobb lootrendszert, talentfákat, fegyvereket és modtámogatást ígér. Ezúttal teljesen új helyszíneket járunk be: az erődváros, Helmgart környékén csapunk össze az ellenséggel, amely a birodalom határán fekszik. Lesznek dedikált szerverek is.
A Heroic Deeds-rendszer olyan küldetéseket ígér, amellyel az ellenség összetétele dinamikusan változik az adott helyzetnek megfelelően. A pályák beállítása, a használható fegyverek és a küldetések céljai is folyamatosan cserélődnek a játékosok teljesítménye alapján.
A játék 2018 első negyedévében érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.
Pedig így hogy a norsca törzsek és a chaos is megjelenik, ez Warhammer fanként elég nagy előrelépés. Nem tetszett továbbá hogy ha netán, talán, ünnepnapokon volt játékostársam az elsőhöz, akkor mindig foglalt volt az a két karakter az 5-ből aki nekem tetszett, szóval remélem így hogy van 3 career path mindegyikhez, lehet majd többet is hozni ugyanabból a karakterből, nem pedig mindig kidobja majd hogy "bocs de a lobby-ban már van ilyen ahová csatlakoznál, válassz mást".
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.