Kipróbáltuk a Nintendo Wii konzolt

  • Írta: Daks
  • 2006. november 22.
  • Hardver
Link másolása
Tegnap egy információdús sajtótájékoztató keretein belül lehetőségünk nyílt egy teljes délutánt eltölteni a Nintendo Wii konzol társaságában.
Tegnap egy információdús sajtótájékoztató keretein belül lehetőségünk nyílt egy teljes délutánt eltölteni a Nintendo Wii konzol társaságában.

Az új masina részletes bemutatásáról, tulajdonságairól, érdekességeiről, pontos hardver ismertetőjéről és a szenzoros kontroller leírásáról 24-én éjféltől olvashattok egy kövér cikket itt, a Gamekapcson. Természetesen nem csak simogattuk a gépet, hanem kipróbáltunk rajta jó néhány játékot is, így az első benyomásokról, a játékokon nyert személyes tapasztalatainkról, a konzol iránt érzett beteges vonzódásunkról és az első villámtesztekről is írni fogunk néhány oldalt, amit várhatóan 25-én éjfélkor fogunk veletek megosztani. A konzol Magyarországon december 8-án jelenik meg, az ára 69900 forint lesz és az együtt töltött délután után előzetesen annyit elárulhatunk, hogy igencsak nem jár rosszul az, aki ilyet vásárol Karácsonyra! :)
10.
10.
szamocza
Engem az érdekelne, hogy a kontrollert hogyan kell tölteni, mennyit bír? Tényleg ceruzaelem kell bele? Nincs lehetőség aksitöltésre?
9.
9.
Daks
valaki elarulhatna hogy mi kerul egy nyamvadt kabelen 80 dollarba...
8.
8.
Ch4Bi HUN
Jolly Jumper /hun : 360 premium pack-hez adnak hd kábelt ps3 hoz semelyik csomagba se jár a hd kábel 80 dollárba kerül külön hozzá, de monitorra a 360 at rá tudod kötni 6-8ezer forintig lehet vásárolni vga kábelt amivel rátudod tenni...
7.
7.
machintos
jolly jumper:bár külön mario bross-rol nem tok.de a mario galaxy nagyon jonak néz ki!!!
6.
6.
pstomi
amugy az ablak társaság örül a wii bejövetelének. meret amikor játszol pl: teniszeles gameval. és véletlenül kiesik a kezedböl a kontroller akkor kirepül az ablakon a kontroller és betöri az ablakot. szoval csak óvatosan.
5.
5.
machintos
télneg hányadika is van ma???????várom már azt a 24-ét.:)kiváncsi vok erre a wii-re.
4.
4.
Daks
volt wii play, wii sports és zelda - a tapasztalat pedig az, hogy nagyon frankó kis konzolt gyártott le a nintendo. A kontroller annyira jol mukodik, hogy látja a gép, hogy milyen szögben, merre tartod a tavkapcsolot, ha pedig mozogsz vele, akkor érzi, hogy milyen gyorsan hadonászol. Nagyon jól működik, a pletykákra nem szabad hallgatni. Többet most már tényleg nem mondok, a cikkből kiderül minden! :)
3.
3.
machintos
shifty:mondd már pár tapasztalatot rola.vagy egyáltalán csak annyit h miéyyen game-el nyomtátok,??
2.
2.
Shifty
Jó kis móka volt, ugye Daks?:):):):):) Az igazat megvallva, nekem eddig ez a masina tetszett a legjobban, igaz a PS3 górcső alá vétele még távol van, de az eddigi problémákat figyelembe véve a Wii simán veri...eddig!!!



U.i: A képeket csak pénteken tudom feltenni, aztán majd ha gondolod komám, küldök párat:P Szigorúan megjelölve a forrást:P(vicc)Oldal nevet direkt nem írok, mert megöltök:D
1.
1.
Daks
correct: koszi javitottam :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...