Több mint egy éve, hogy a Mordhau készítői egy sikeres Kickstarter-kampányt zártak, mely során alig 24 óra alatt össze is jött a kitűzött 80 ezer dolláros cél. Sőt, ezt később jócskán meg is haladták, így nagy reményekkel vágtak bele a játék fejlesztésébe, melyhez most újabb előzetes érkezett.
Az Unreal Engine 4-gyel meghajtott játék 64 fős multiplayer csatákat ígér, ám ami igazán kiemelheti a konkurensei közül, az a sajátos harcrendszer. A videó szerint ugyanis jóval dinamikusabb élményre számíthatunk, mint például a For Honor vagy a Kingdom Come: Deliverance gyakran belassuló párbajai során.
A Mordhau egyelőre zárt alfaverzióban érhető el a támogatók számára. A megjelenést eredetileg 2018 végére tűzték ki, melyet elhalasztottak, így az újonnan belőtt cél a PC-s kiadásnak 2019 eleje, melyet feltehetőleg a konzolos változatok is követni fognak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.