Frissítve: A Bethesda és a nylonzsák esete

  • Írta: sirdani
  • 2018. december 4.
  • Érdekesség
Link másolása
A Fallout 76-ot illetően már több alkalommal is történtek furcsaságok a Bethesdánál, és sajnos nincs ez másként a játék gyűjtői verziójával sem; minőségi vászontáska helyett nylonzsákban kapták kézbe a vásárlók a csomagot.

A Fallout 76 közel sem a legzökkenőmentesebb játéka a Bethesdának, és itt nem is feltétlenül a játékot elárasztó bugokra kell gondolnunk, hanem az olyan esetekre, mint például az, hogy sokaknak törölhetetlen volt a játék bétaverziója.

A legújabb probléma pedig a 200 dolláros áron beszerezhető Power Armor Edition kiszereléssel kapcsolatban merült fel. A hivatalos leírás szerint ugyanis a csomag egy, a játék kontextusába passzoló, szövetből készült zsákot tartalmaz. Az első csomagok kézbesítése után azonban kiderült, hogy a zsák szövet helyett közönséges nylonból készült.

A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy miután befutottak az első hivatalos panaszok a játékosoktól, a Bethesda egyik válaszában az alábbiakat írta: „A zsák, ami a médiában megjelent, csupán egy prototípus volt, az előállítása azonban túlságosan drágának bizonyult. Ezzel kapcsolatban nem tervezünk tenni semmit sem.”

A reakció rendkívül gyorsan hatalmas felháborodást váltott ki, így a vállalat kénytelen volt átgondolni a stratégiáját, és mostanra hivatalos Twitter-bejegyzésükben már elismerték a hibát, és bocsánatot is kértek a vásárlóktól. „Megértjük és tiszteletben tartjuk, hogy sokan csalódottak a Power Armor Editionben található zsákkal kapcsolatban. Sajnáljuk.” A károsultak közt azóta 5 dollár értékű játékbeli fizetőeszközt osztottak ki, ami megközelítőleg annyira elég, hogy a játékon belül vegyünk egy olcsó ajtót, illetve pár virágot.

A Bethesdának egyébként mostanában nem csak emiatt fájhat a feje; miután felfüggesztették a vásárlók pénz-visszatérítési lehetőségét PC-n, a Migliaccio & Rathod nevű ügyvédi iroda elkezdett vizsgálódni utánuk, mivel megállapításuk szerint a játékosok számára „játszhatatlan élményt” adott el a Bethesda. A megfogalmazásuk szerint „míg kisebb hibákra számítani lehet a legtöbb új játék megjelenésekor, a Fallout 76 indulása a maga 56 GB-os javításával egyértelműen bizonyítja, hogy a játék alapjaiban problémákkal küzdött”.

Ugyan a Migliaccio & Rathod a fogyasztók jogaira szakosodott iroda, ám egyelőre semmilyen jogi lépést nem tettek, ám feltételezhetően a Bethesdának változtatni kell e téren az üzletpolitikáján.

Update! A Bethesda végül bedobta a törölközőt, Twitteren bejelentették, hogy a gagyi zsákokat kicserélik egy jobb minőségű vászontáskára. Ha ti is pórul jártatok a Power Armor Editionnel, akkor látogassatok el ide és dobjatok egy ticketet még 2019. január 31. előtt, így ti is megkaphatjátok az eredetileg megérdemelt táskát.

39.
39.
Aanash
38.
38.
#36: LGR thrift videókban elég sűrűn látni collectors edition cuccokkal telerakott polcokat.
+Egy Star Wars páncélok készítéséből élő youtube-os (itsagundam) mondta, hogy 150$ egy sisak nála, de az rendes méretű hordható cucc, kivel-belül kidolgozva, nem pedig egy fröccsöntött kínai fos.
37.
37.
#35: Az a baj, hogy sokszor mi, a klasszikus értelemben vett gamerek, nem a célközönség vagyunk. Amíg a kiadók azt látják, hogy a kvázi félkésznek tervezett játék kb félig elkészített változatának az eladásához elég pár szép szó, aztán ha mi, gamerek nem is, de mások meg megveszik és dől a lé... Akkor ezt fogják csinálni. És akkor az az infó, hogy az elmúlt 4-5 évben duplájára emelkedett a bevétel meg a cégek értéke pont az olyanokból, amitől mi húzzuk a szánkat.

Item Shop-ok, vásárolható okosságok, kozmetikai cuccok, gameplayt segítő vásárolható dolgok, DLC-k, vagy egy pöcs, rajta egy piros masnival... Veszik valakik ezeket a játékokat és költenek is rájuk nem keveset. Olyan játékokról van szó, amit 10 éve ki sem mertek volna adni, mert azonnal ment volna a cég a levesbe. De ennek már vége.

A célcsoport nem mi vagyunk, hanem azok, akiknek nincsen összehasonlítási alapjuk, nincsenek igényeik, nincsen tapasztalatuk. Most egy ilyen figura rákeres arra, hogy fallout, többnyire csak jót hall - megveszi az újat. De újszülöttnek minden vicc új. Lehet benne menni = tökéletes játék.
36.
36.
delphijos
#33: "Akinek meg nem kell a játék csak pl. a sisak az vár fél évet és megveszi Ebay-en/Goodwill-ben ~20$-ért..."

Vagy nem. Mondom én nem magamról beszélek, de sokszor egy-egy ilyen cucc ritkaság lesz, és ha lemaradsz a kiadásról, akkor vagy sehogy, vagy jó drágán tudod beszerezni. Persze, megtörténhet az is amit írsz, de ezt sose lehet előre tudni....
35.
35.
Aanash
Most itt anyázik mindenki.
Akkoriban a Batmannél, aztán a No Mans Sky-nál.
És majd jönnek sorban a játékok meg az anyázások.
Ez mindig így lesz amíg a bizalmaskodások mennek feléjük.
Lehet hogy a fejlesztők tisztességen állnának a játékosokhoz, de van egy kiadó aki dirigál.
Vagy van amikor a fejlesztők a hunyók pl: bungie.

Mindenhol a pénzről szól az egész.
És ahol sok a pénz előbb vagy utóbb csökken az igényesség a felhasználók felé.
Lehet itt fröcsögni hogy kurva Bethesda meg akármi, de ők is lefossák.
Jön a többi játék, sok-sok reklámmal és úgyis lesznek olyanok akik előtendelik mert nem várnak meg se teszteket se semmit.

Nem kellene türelmetlennek lenni.
Magyarul nem csak a bethesda a hibás hanem a sok hülye akik adják alá a lovat.
34.
34.
Extol
Mekkora lehet a gyűjtői kiadás aránya a normálhoz mérve mennyiségileg? 0,5%? Kissé túl van lihegve a dolog. Egyszer rendeltem elő gyűjtőire, ja nem 2x , és egyszer se kaptam belőle. Nemhogy örülnének hogy kaptak olyan kiadást ami másnak nincs, lehetne itt akár arannyal szórva, akkor is rinyálnának höö ez nem vászontáska! Nevetséges
33.
33.
#31: Felháborodás fő oka, hogy előrendeléskor kiemelt pont volt a vászonzsák, majd helyette belöktek egy nylon vackot arra hivatkozva, hogy a vászon túl drága lett volna egy 200 dolláros csomagba (2-3 dollár különbség lehet a kettő között a vietnámi beszállító árlistáján).
Akinek meg nem kell a játék csak pl. a sisak az vár fél évet és megveszi Ebay-en/Goodwill-ben ~20$-ért...
32.
32.
delphijos
#31: Ja, és ahogy már írtam, egy ilyen kiadással átverni az embereket tényleg azért trógerság, mert itt nem nagyon van mód arra hogy az embere "élőben" megnézze milyen a cucc ezek (egy-két kivételtől eltekintve sokszor el se jutnak már egy "rendes" boltba, és még ott sincsenek kibontva ) , kénytelen a reklámanyagra / képekre támaszkodni. Arra hivatkozni hogy az csak egy "prototipus" volt, tényleg a vásárlók semmibe vevése.
31.
31.
delphijos
#29: Hámár a "cikkhez" szólsz hozzá, akkor Te is figyelhetnél arra ( persze sokan mások se tették meg ) hogy egy gyűjtői kiadásról van szó. És - ha valaki ezeket gyűjti - akkor ezeket tényleg sokszor muszáj előrendelni... Amúgy a felháborodás tényleg kicsit túlzás, de itt szerintem inkább nem azzal van a baja mindenkinek hogy egy játék gyengébb lett ( ilyen mindenkivel megeshet ) hanem hogy látható a mögöttes szándék. A lehető legminimálisabb befektetéssel kiadni a játékot, és beszedni a pénzt. És még a gyűjtői kiadáson is spórolni...
30.
30.
Fata Morgana
#29: UI.
Arra is kíváncsi lennék mennyi habzó szájú, vette meg előrendelésben a játékot (bizonyítva rátermettségét az ostobaságra), még is a Bethesda-t szidja.
Vagy csak beálltak a sorba óbégatni? (csordaszellem) ami manapság nagy divat.
Attól még az életben sem lesz szar egy ember ha egyszer hibázik, ezt nem kellene elfelejteni csajok.
29.
29.
Fata Morgana
#27: Szerintem nagyon jó kis játék a Fallout4 a "Far Harbor" DLC pedig igen hangulatosra sikeredett, nagyok sok jó mod van még XO-ra is, úgy bőven megéri ráadásul most "gombokért" beszerezhető.

A cikkhez.
Azért ámulatba ejt, amit némelyik ember itt művel, a játék kapcsán nem kell előrendelni semmilyen játékot és nem éri az embert kellemetlen meglepetés kb.ennyi.
Szerintem nem kellene ennyire elszállni, a Bethesda szidalmazásával, mert a Fallout76-ot leszámítva nagyon jó játékokat adtak a világnak most meg itt egy fiaskó ami tagadhatatlan, de ettől még nem lesz szar cég ahogy itt páran "visítanak".
A másik meg szaros 20ropi miatt verik a nyálukat de azért nem hogy ebben az országban, kb alulfizetett mindenki azért nem, emeli fel a hangját senki a munkahelyén, van mentalitás (illetve a teljes hiánya) az egyszer biztos.
28.
28.
#27: Enclave mod-dal tűrhető (alapjátékos frakció kiirtásáért cserébe Enclave-es felszereléseket adnak, amivel hatékonyabban lehet kiirtani a következő frakciót :D ), amúgy hulladék.
27.
27.
Juha
#26: Off: Szerintem SOROS így teszi tönkre a bethesdát, hogy kicserélteti a gyűjtői dobozok tartalmát! :-)
On: kár értük, a Skyrim nagyon jó játék lett modokkal, de legalább engedték a moddolást. A Morrowindet sem lövették még ki, úgy tudom. A F4-et már nem vettem meg, az milyen? Van már olyan mod hozzá, amivel vállalható? Mert a kezdeti beszámolók nemigazán áradoztak róla (post-apoc sims stb.).
24.
24.
A Bethesda totál belement már a kvázi meló nélkül, minél olcsóbban, minél több fost eladni bizniszbe.Ez a Fallout 76 már eléggé túl van mindenen. Érdekes nézni, ahogy ugye elröhögtünk még a F/O 3-on, Skyrim-en, hogy bugos, de azért jó játékok voltak, mi meg látszólag megbocsájtók. De hogy most ez a kaland addig ment, hogy már a gyűjtői kiadásban is hazugság van.... Szerintem valahogy most kellene felhagyni még a legigénytelenebb vásárlóknak is ezeknek a megvásárlásával.

Ha meg valaki nem tud, akkor nem szabad tőlük megvenni a játékot, hanem G2A meg hasonlók, ahol bár még a reális értékének a kétszereséért, kb 20 euróért megkapod a játékot, de legalább így nagy az esély, hogy nem kapnak belőle, csak 2-3 €-t. És azért lássuk be, 2-3€-t megér ez a játék annak, aki utálja a játékokat és nem szeret játszani. De gyűjtőit venni... Mostantól hivatalosan is felesleges ezektől.
23.
23.
Raptor X
na akkor mostantól nem veszek bethesda játékot
F3,NV és Oblivion óta amúgy is erősen visszaestek
R.I.P. bet...
22.
22.
delphijos
#14: Azért az is benne van a pakliban (nekem is van ilyen haverom) aki tényleg komoly gyűjtő, és sokszor ezért vesz meg egy jóféle extra kiadást. A cuccok miatt, mégha a játék nem is nagyon érdekli. És az ilyenekkel szemben is kiszúrás ha még azok a cuccok is gagyik. Pedig az elvileg nem zsákbamacska, mert mindig van kép hogy mi lesz benne. Ettől az hogy maga a játék milyen mellékes. Ha én gyűjtő vagyok, és mondjuk az RDR2-ből megveszem a 200$-os verziót, és csak egy bóvli fröccsöntött seriff csillag van a csomagba biztos pipa lennék. Hiába jó maga a játék.
15.
15.
FekaFOB
#7: Nahát erre nem is gondoltam, dw igazad lehet. A steam integráció is már túl sok munka lett volna a fiúknak. :)
14.
14.
hadzsime
#11: Gratulálhatsz, de attól még igazam van. Nem érdemelnek sajnálatot.
Ha nem voltak olyan hülyék, hogy előrendeljék, akkor láthatták, hogy ez egy igénytelen, sietve összerakott, félkész tákolmány, ennek ellenére hozzájuk vágtak egy köteg dohányt, ezzel is azt üzenve a Bethesdának, hogy: "Igen még mehettek lejjebb, ezt a szart is benyeljük." és láss csodát megszívatták őket.

A kiadók az utóbbi években maximálisra vitték a pofátlanság művészetét és ezt azért tehették meg mert a világ tele van ilyen vásárlókkal. Nyálcsorgatva, kangörccsel küszködve rendelnek elő minden szart, amiről azt sem tudják hogy micsoda, skineket, lootboxokat és hasonló szarságokat vesznek, utána pedig csodálkoznak, hogy átbaszták őket mint szart a palánkon, a kiadók pedig évről évre pofátlanabbak.
Még itt, az oldalon is volt valaki, aki jóval a megjelenés előtt lehülyézett, amiért azt mondtam, hogy nem lesz singleplayer a Fallout 76-ban(szerinte COOP és SINGLEPLAYER is készült a játékhoz), egy másik cikk alatt pedig ott verte a nyálát, hogy az értelmesebbek már előrendelték a játékot. Ők azok a vásárlók, akik megszívják ezeket.
Az ilyeneket kellene sajnálnom? Kösz nem.

https://www.gamekapocs.hu/hir/59239/fallout_76_udv_nyugat_virginiaban#comments
https://www.gamekapocs.hu/hir/59249/ilyen_lesz_a_multiplayer_a_fallout_76_ban
13.
13.
Heldengeist
#10: Az a baj, hogy egy gyűjtői változatot tényleg elő kell rendelni, mert a nyerészkedők felvásárolják, aztán 3-4-szeres áron adják tovább az igazi gyűjtőknek. A tartalommal kapcsolatban pedig tényleg csak ígéretekre lehet támaszkodni, amit általában be is tartanak. Itt is beletehettek volna egy tisztességes batyut, a Clear Sky CE-be például belefért, a Fallout 3 uzsidoboz kiadása is egy minőségi csomag volt. Ez sem lett volna drágább, ráadásul egy limitált példányszámú, komoly marketing értékkel bíró kiadásról van szó, nem a CE-ből akartak megélni, mégis garasoskodtak.
12.
12.
ollie92
#11: Ez így van. Aki ennyi pénzt kiad egy doboz kacatra, s miután átbaszták még a BETHESDA-d védi, megérdemli. Meg az $5 amiből vehetnek majd 2 muskátlit :D
11.
11.
Hab
#10: Gratulálok a magas érzelmi intelligenciádhoz.
10.
10.
hadzsime
Jó helyre megy itt minden pofon. Aki 200 dodóval támogat egy ilyen igénytelen próbálkozást, azt még akkor sem tudnám sajnálni, ha teszkós szatyrot kapna, amibe postázás előtt maga Todd Howard szart bele. Esküszöm jobban utálom az ilyen hülyéket mint a kiadókat, akik meg akarják fejni őket.
9.
9.
Hab
Én szégyellem magamat helyettük. Már a fallout 4 ce verzió is gagyi.
8.
8.
Heldengeist
#7: De a foscunami még csak közeledik. Egyfelől ez a hírbeli eset megtévesző reklám, ami már önmagában szabálysértés az Usánkában is, másfelől meg már szervezik ellenük a csoportos pert.
7.
7.
#4: Fallout 76 tokjaiban nincs lemez csak letöltő kód.
A csapda az, hogy ha letöltöd a játékot akkor már nem kérheted vissza az árát.

Ezért nem adták ki Steam-en, csak saját launcher-ükkel, mivel Gabe kényszeríteni szokta ilyenkor a teljes visszatérítésre a kiadókat, mint anno Batman Arkham Knight-nál vagy No Man Sky-nál.

Úgyhogy itt előre tudták mi lesz, most fülüket-farkukat behúzva várják, hogy eltávolodjon a foscunami és összeszedhessék a kipotyogott dollárkákat azoktól akik "még így is jól szórakoznak".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...