HWSW: Hatalmas ugrást hozhat a DDR5 memória

  • Írta: Shifty
  • 2019. január 30.
  • Hardver
Link másolása
Hamarosan bemutatkoznak a legújabb modulok, és ha hinni lehet a Hynixnek, akkor a DDR5 szabvány jóvoltából akár több mint duplájára nőhet majd a sávszélesség. Első hallásra ez elég komoly ugrásnak ígérkezik.

A jövő évre datált DDR5-ös memóriáról beszélt az SK Hynix kutatásaiért felelős szakembere. Kim Dong-Kyun szerint a szabványra épülő első modulok 5200 MHz-es effektív órajellel érkezhetnek, amely közel kétszeres sávszélességnek felel meg a jelenleg elterjedt DDR4-2666 memóriákhoz képest. Ez modulonként igen magas, másodpercenként 41,6 GB/s-os sávszélességet jelentene, ami a sztenderd kétcsatornás PC-s platformok esetében ennek dupláját, azaz 83,2 GB/s-os csúcsértéket eredményezne.

Amennyiben igaznak bizonyul a memóriagyártó állítása, úgy a korábban vártnál helyből nagyobb gyorsulást okozna a DDR5. A DDR3-as szabvány 1066 MHZ-es termékek formájában került piacra, az ezt követő DDR4 pedig a kialakult trendnek megfelelően erre épp ráduplázott a maga 2133-as effektív órajelével. Ez alapján első lépésben 4266 MHz-es DDR5-modulokra lehetett számítani, ám az SK Hynix a jelek szerint ennél nagyjából közel 22 százalékkal gyorsabb DIMM-ekkel nyithatja majd az új memóriaszabványt.

Ha érdekelnek a további részletek, látogass el a HWSW oldalára, és olvasd el a teljes cikket!

31.
31.
GAMEROD
#30: Ezt én is így csináltam, de már ez se nagyon éri meg, kapnék egy 3 gigás videokártyát a mostani 4 gigás helyett ha nem akarom jóval túllépni a keretet. Lehet hogy erősebb a gpu, csak a kevés vram miatt ismét előficcennek a textúrahibák mint a régi szép időkben.
30.
30.
RebornSoul
#29: Meg én inkább úgy vagyok vele, hogy költök évente pár tízezret és folyamatosan szinten tartom a gépemet, minthogy költsek 5-7 évente 200-300 ezret például, és az addig eltelő idő nagy részében ne tudjam már igazán kiélvezni a gépemet.
22.
22.
GAMEROD
#20: Nekem a 6 éves AMD Fxel is fut minden rendesen, max vga-t cseréltem 560ti ről 960-ra. Nem maradtam le semmiről, csak a 4k-ról, de az még ráér. 300 fps se létszükséglet, elég a 30-60.
19.
19.
GAMEROD
Nekem kimaradt a ddr4, látható volt hogy átugorható generáció tokkal vonóval. DDR5 ben már több fantázia van.
14.
14.
Fata Morgana
Egy kis kiegészítés a cikkhez ha valakit érdekel.

"A vállalat számos technológián dolgozik, ami felgyorsítja majd a DDR5-ös chipeket. Kitért továbbá arra is a szakértő, hogy már a DDR6-os memóriaszabványon is folyik a munka, a cél pedig az, hogy a DDR5-höz képest a sávszélességet és a sűrűséget is megduplázzák. Mindennek az eredményeit nem csak a PC-s ipar, hanem a mobilpiac és a robotautók szektora is élvezheti majd. "
12.
12.
Neo1989
Igaz h csak most tértem át a 4-re de felelem jöhet. Ha jól sejtem ebben a legkisebb egység már a 64 GB lesz.
11.
11.
Lorthirash
#9: És ha így halad tovább a ryzen széria esélyes hogy a Ryzent fogom választani.
9.
9.
Lorthirash
Majd ekkor fogom leváltani a 6-7 éve használt 3770k-t
6.
6.
Az új technológia gyorsabb lehet, mint a régi.
Wow.
3.
3.
szinkron
Addig tornásszák fel az árat a hardvergyártók, hogy tényleg csak a stream marad.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...