A Sensor Tower becsült mérései alapján a 2016-ban megjelent játék 2,65 milliárd amerikai dollárt, vagyis megközelítőleg 770 milliárd forintot termelt az elmúlt három év során. Ezzel az eredménnyel könnyűszerrel taszított maga mögé olyan nagyágyúkat, mint a Clash Royale vagy a Candy Crush Saga, egyedül a Clash of Clans ért el jobb eredményeket a maga 3,15 milliárd dollárjával. Persze ehhez fontos hozzátenni, hogy míg utóbbi esetében beleszámolták a kínai piacról érkező bevételeket is, addig a Pokémon Go egyelőre még nem jelent meg Kínában.
A játékon belüli költések 35 százaléka az USA számlájára írható, míg 29 százalék a japán játékosokéra. A Google Play összes játékon belüli vásárlásának több mint a fele a Pokémon Góhoz köthető. Ha pedig az évekre lebontott eredményeket nézzük, akkor hamar kiderül, hogy a játék 1,8 milliárd dolláros nyitóévvel rendelkezik, idén január óta pedig 395 millió dollárt ért el. A jövőt illetően a Sensor Tower becslései meglehetősen optimisták, év végére reális célként tüntetik fel a 3 milliárd dolláros mérföldkő átlépését is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.