A héten végre megjelent a lelőtt rajongói Resident Evil 2-remake-en is dolgozó Invader Studios játéka, a Daymare: 1998, ami tulajdonképpen válasz a Capcom korábbi akciójára.
Az Invader Studios ugyanis eredetileg a Resident Evil második részét szerette volna Unreal Engine-nel meghajtani, a remake-et azonban a Capcom lelőtte, hiszen mint azóta tudjuk, a japánok is dolgoztak saját, remekül sikerült újrázásukon.
A rajongókból álló kis csapat válaszul úgy döntött, nem adja fel a projektet, így kicsit átdolgozva megszületett belőle a Daymare: 1998, ami ugyan le sem tagadhatná a Resident Evil-gyökereket, de azért úgy néz ki, van saját hangja is.
A játék a hét elején jelent meg, kizárólag PC-re.
Vannak épületek, de nem jön ki az a tipikus resi bejárható terület feltérképezése és abban való ténykedés, mint játék magja, hanem inkább cső szerűen haladunk. Bár a jól megvalósított helyszínek előtt le a kalappal, inkább az jellemző, hogy backtracking szükséges 2-3 alkalommal egy adott úton.
Maga tehát az overall feel nem a resi féle műfaj, ahol a kastély, a rendőrség, vagy a silent hill-ben a kórház, vagy a suli vendégszeretetével és játékmenetével találkozunk, hanem inkább ilyen végigmenős, mint a resi 4. Viszont emellett egy hatalmas tisztelgés a játék a resi trilógia előtt egy pár jó ötlettel megtolva és kisebb hibákkal fűszerezve.
Szerintem ajánlható, de csak azoknak, akik erre vevők.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.